-Nem megyek! Dávid az én barátom!-téptem ki a fürtjeimet az ujjai közül. A fejemhez kaptam, pedig nem fájt.
-Majd azt Dávid eldönti! -vágta csípőre a kezét és gonoszan pislogott felém. Valami gyors visszavágásért kutattam az agyamban, de egyszerűen nem jutott az eszembe semmi. -Na mi van, elvitte a cica a nyelved? -incselkedett és én nem bírtam magam tovább tartani. A lábaim maguktól mozogtak. Akartam, hogy ne szaladjon el előlem, akartam megragadni a haját, és olyan erősen megrángatni, hogy pár tincs kiszakadjon a fejbőréből. Utálom! UTÁLOM! Azt akarom, hogy érezze én mit érzek és mit éreztem akkor, amikor megláttam a képeket. De még mielőtt ujjaimmal meg tudnám érinteni szőke, lenőtt haját, valaki megragadja a kezem és visszahúz.
-Nem éri meg! -nem magyarul beszél.
-Hagyd a francba Abigale! -oldalra kapom a fejem. Niall szorítja a jobb, Harry pedig a bal kezem. Mi folyik itt? Csak állok köztük és kapkodom a fejem.
-Ti mit kerestek itt? -Angolra váltok és jól megy a beszéd. Mint ha már meglenne a felső fokúm, mint ha már három éve Angliában élnék.
Ekkor jobbról valaki mozdul és én arra nézek. Dávid lép oda Zsófihoz és átkarolja a derekát. Hosszú ujjait a csípőjére simítja, ami Zsófinak sokkal dundimbb, mint nekem. Dávid szemébe nézek. Mit művel? Ő is elmosolyodik. Ugyan olyan arcformát vesz fel, mint ahogy az előbb Zsófi nézett rám. Majd egyszerűen lehajol és a szemem láttára, ledugja a nyelvét Zsófi torkán. Zsófi fölvezeti a kezét a nyakára, majd a tarkójánál a hajába túr. Pont úgy és pont ott, ahol én is tettem. Elválnak egymástól és mind a ketten felém néznek. Mint ha csak várnák a reakcióm. És ekkor olyan dolgot teszek, amit még álmomban sem gondoltam volna, hogy megtennék. Harry fele fordulok, egyik kezemmel megragadom a vállát, másik kezemmel pedig a tarkóját és lehúzom magamhoz. Nem ellenkezik. Lehajol hozzám, igen nagy a magasságkülönbségünk és mi nyelves csók helyett egy hosszú, elmélyített szájra puszit adunk egymásnak. Érzem az illatát. Az apró borostáját az orra alatt. Beszívom azt a levegőt, amit ő kifújt.
De valaki ekkor erősen megragadja a vállam és elránt tőle. Kezem lecsúszik Harry-ről és mellém esik. Niall szembe fordít magával. Ő is lenéz rám, de most nem kell annyira kitörnöm a nyakam, mint Harry-nél.
-Mindig is meg akartam ezt tenni. -mondja, velem pedig megfordul a világ. Niall tenyerét az arcomra simítja és még mielőtt megcsókolna, hüvelykujjával végig simít a szemem alatt. Ekkor érzem csak meg, hogy hullanak a könnyeim.
Lehajolt hozzám.
Yellow diamonds in the light
And we're standing side by side
As your shadow crosses mine
What it takes to come alive.
It's the way I'm feeling I just can't deny
But I've gotta let it go.
We found love in a hopeless place. -ekkor Rihanna megállt előttünk. Niall-el egyszerre kapjuk felé a fejünket és érdeklődve vizsgáljuk. Rihanna pedig csak énekel. Énekel, énekel és énekel.
Várjunk. Rihanna énekel? Nekem és Niall-nek?
Kipattannak a szemeim. A világos szobában fekszem az ágyon. A függönyök szét vannak húzva. Oldalra fordulok, hogy megnézhessem Evelinéket, de egyikőjük sincs az ágyban. És Rihanna tovább énekel.
A telefonom! A telefonom!
A telefonomért kapok, amiben Rihanna jócskán elénekelte már a refrént.
"Harry hív"
Mosolyogva húzom el a zöld telefonjelet, majd a fülemhez emelem a készüléket.
-Jó reggelt Harry. -mondom neki és ekkor hallom csak meg, hogy teljesen el vagyok rekedve. Még csak most keltem.
-Szia Abigale. Otthon vagy?
-Igen persze. -válaszolok neki. Biztos azért kérdezi, mert hamarabb akar jönni.
-Akkor beengedsz? Mert itt állok negyed órája az ajtóban. -mondja, nekem pedig fölszaladnak a szemöldökeim. Szó nélkül nyomom ki a beszélgetést és meredek a telefonra. Nyolc óra tizenhét. Elaludtam.
-Basszus! -egy lendülettel lehajítottam magamról a takarót és kiugrottam az ágyból. Átszáguldottam a nappalin, kezemben a telefonnal, majd ajtót nyitottam Harry-nek. -Szia! -mondtam neki full hangerőn és mikor végig nézett rajtam, akkor esett le, hogy úgy vigyorgok mint egy idióta. -Ő... bocsi, csak elaludtam. Gyere be. -tártam ki teljesen az ajtót és arrébb léptem, hogy beférjen mellettem. Mosolyogva ellépett mellettem, kezét a háta mögött tartotta.
-Aranyos ki szoba. -bólogatott.
-Tágas. -helyeseltem én is, miközben becsuktam az ajtót. Bezártam, majd elfordítva a zárban hagytam a kulcsot, hogy ha Evelinék közben hazajönnek, ne tudják kinyitni.
Újra felé fordultam. -Ülj le nyugodtan. Rendeljünk valami kaját? -kérdeztem tőle, miközben leült a fotelba.
-Miattam igazán nem kell. -rázta a fejét, majd letette a telefonját az asztalra.
-Na! -noszogattam. -Pénzembe nem kerül, mert benne van az árban. -hazudtam, mert a rendelés már pénzbe kerül.
-Biztos?
-Biztos. -bólogattam kedvesen és miközben egyik lábamról a másikra álltam, vártam a válaszát.
-Akkor egy szendvicset kérnék, mert ma még nem reggeliztem. -mondta, de nem figyeltem rá, mert valami más foglalt le. A csupasz lábam, az egy szál XXL-es póló és az, hogy nincs rajtam melltartó. Nem akarok megint hazudni, de azt tenném, ha nem mondanám, hogy megfordult velem a világ.
-Baszdki. -nyögtem ki magyarul, majd átszaladtam a hálóba. Megragadtam a sötét faajtót, majd akkora lendülettel csaptam be, hogy mellettem megremegett a szekrény. Hogy lehetek ekkora marha?
Csak álltam az ajtó előtt, kikerekedett szemekkel. Tenyeremet elhúztam az ajtótól, de a biztonság kedvéért bezártam kulccsal. -Azt a rohadt... -fordultam körbe a szobában a fejem fölé emelt kezeimmel. Végig néztem magamon. A lábaim végül is nem szőrösek és a bugyim sem látszódott ki a póló aló, de melltartó. Miért nincs rajtam melltartó? Miért szaladtam ki neki így ajtót nyitni? Miért nem vettem fel egy köntöst? Vagy miért aludtam el? Most tuti azt hiszi, hogy teljesen rámásztam. Ez gáz.
Gyors fölrángattam magamra egy kék mintás szoknyát és belegyűrtem egy sima fehér toppot, majd mikor copfba fogtam a hajam, kiléptem. Harry már a kanapén ült, egyik kezében egy bögre kávé volt, a másikban pedig a telefonja.
-Öm... -kínosan topogtam oda hozzá, majd a szoknyám alját szorongatva, leültem a fotelba. -Rendeltél? -kérdeztem a valószínűt.
-Igen. -mondta, majd eltette a telefonját. -Ezt pedig neked. -hajolt előre és a kezembe nyomott egy másik bögrét az asztalról. Szó nélkül beleittam.
-Málna turmix. -jelentettem ki.
-Reméltem, hogy szereted. -dőlt hátra. -Egyébként... -ivott bele ő is a bögréjébe. -Fizetős. Legalább is nekem fizetnem kellett érte.
-Igen? -húztam föl a szemem. -Akkor, mindjárt hozom. -pattantam fel és már épp a táskámért voltam útban az előszoba asztalhoz, mikor utánam szólt.
-Mh... hagyd. -intett, miközben lenyelt egy újabb kortyot. -Nem volt olyan sok.
-De én akartam rendelni! -mentem vissza hozzá és újra helyet foglaltam a fotelban. Kikotortam a pénztárcám.
-Tényleg hagyd, mondom! -erőlködött. Abba hagytam amit csinálok.
-Biztos?
-Biztos. -nevetett. -Inkább idd meg. -biccentett a turmix felé. Hitetlenül elmosolyodtam, majd letettem a kezemben tartott táskát és én is magam elé emeltem a bögrém.
-Köszi. -préseltem a szám egy csíkká, majd elbeszélgetve, lassan megittuk a bögrék tartalmát.
***
-Film? -vonta fel a szemöldökét Harry, miközben felé gurultam a szőnyegen.
-Nézzünk filmet? -kérdeztem vissza, majd az előző irányba gurultam.
-Tudunk mást csinálni?
-Gurulni! -nevettem fel, majd olyannyira elkapott egy boldog roham, hogy meg kellett állnom a fal mellett és csak nevettem. Feküdtem a hátamon, a lábamat felhúztam, mert olyan irányból voltam, ahonnan Harry úgy sem láthatja a bugyim és csak nevettem.
-Mit nevetsz annyira? -kezdett el ő is a földön gurulni. -Nem is olyan vicces! -értetlenkedett.
-De... de az! -fogtam a hasam és már fájtak az izmaim a nevetéstől. Teljesen elfáradt az arcom.
-Na jó. -gurult mellém Harry úgy, hogy összeértek a karjaink. Ő is megfordult a hátára és a mennyezetet bámulva feküdtünk a nappali padlóján. -Mit szeretnél nézni?
-Csak filmet akarsz nézni? -fordultam felé.
-Ühüm. -bólogatott, és ő is felém fordította az arcát.
-Akkor... -kezdtem el gondolkodni, miközben visszafordítottam a fejem a plafon felé. A szemem sarkából láttam, hogy Harry még mindig engem néz. -Legyen a... nem tudok, mondj te.
-De én olyan filmeket nézek, amiket te biztosan nem nézel.
-De akkor én is olyan filmeket nézek, amiket te nem. -ráztam a fejem értetlenül.
-Jó, ez igaz. Akkor mondok én is egyet, meg te is egyet és eldöntjük egy pénzérmével, hogy melyiket nézzük. Rendben?
-Rendben. -vigyorogtam és a hasamra fordulva, föltámaszkodtam a kezemre. -Akkor én mondom a Nővérem Húgát.
-Okés... én meg a Kört. -mondta, miközben kikotort egy aprót a zsebéből.
-Tulajdon képen én azt már láttam és elég gagyi. -húztam el a szám. Harry rám nézett.
-Komolyan?
-Komolyan. -bólogattam büszkén. -És a kettőt is! -vágtam rá gyorsan, még mielőtt megkérdezné.
-Hát oké... akkor a Tükrök... -mondta és már emelte a kezét, hogy földobja az érmét, amikor én megint közbe szóltam.
-Láttam.
-Na persze. -fordult felém.
-Esküszöm. -emeltem fel a kezeimet.
-Ahj, oké. Akkor... -kalimpálni kezdett a kezével, mert nem akart az eszébe jutni semmi. -A Grave Encounters az túl durva szóval... -gondolkodott tovább.
-Már azt is láttam. -vontam vállat lazán.
-Csak szívatsz! -ült föl és már szinte mérgesen nézett rám.
-Nem, tényleg nem. -ültem fel én is és törökülésben a lábaim közé tettem a szoknyám.
-Na akkor miről szól... -biccentett felém.
-Nem hiszel nekem. -mosolyodtam el savanyúan.
-Halljam. -húzta mosolyra a száját.
-Nagyjából... -szögeztem le, hogy nem fogom töviről hegyére elmesélni a filmet.(vigyázat spoiler!) -Egy filmes stáb megkér egy gondnokot, hogy zárja be őket estére egy elhagyatott elmegyógyintézetbe, hogy csináljanak egy újabb anyagot a sorozathoz. Csak, hogy ott bent elszabadul a pokol, mert mikor ki akarnak jutni és kinyitják az ajtót, akkor nem az utcára kerülne ki, hanem egy újabb folyosó lesz az ajtó mögött, aztán az első részből azt hisszük, hogy mind meghaltak, de a másodikból kiderül, hogy a főszereplő koma túlélte, aztán a második részében meghal és csak az a srác fog kijutni, aki a második rész főszereplője... -hadonásztam a végén már én is a kezemmel.
-Oh. -fogadta el a dolgokat Harry szűkszavúan. -Hát köszi, hogy elmondtad, mert a második részét még nem láttam.
-Harold! -mordultam rá föl, mire ő fölvonta a szemöldökét és hitetlenül meredt rám. -Ő... m-mi az? -kérdeztem félve.
-Azt mondtad Harold. -mondta vigyorogva és azt hiszem, élvezte, hogy égek.
-És... nem szereted ha ezt mondják neked? -húztam össze a szemeim.
-Nem, nem erről van szó. -nevette el magát. -Csak... csak nem számítottam rá.
-Bocsi. -préseltem a szám egy csíkká, és az padlószőnyeget kezdtem el simogatni.
-És már megint a tárgyak. -forgatta meg a szemét, mire leesett, hogy a múltkor mit beszéltünk.
-Nem vagy vicces Harry. -kaptam vissza az ölembe a kezem.
-Harold! -emelte fel az ujját.
-Oh bocsánat... Harold. -változtattam el a hangom kényesre. Harry elmosolyodott ezen, majd az ujjai között forgatva az érmét bámult rám.
-Most meg mit nézel? -kérdeztem tőle, miközben én is fürkészni kezdtem.
-Semmit. -rázta meg a fejét, de csak nem vette le rólam a tekintetét. Mosolyogva lehajtottam a fejem és a csupasz lábát kezdtem el nézni. Harry lábujjak. Nyelnem kellet egyet, ne hogy véletlenül elszédüljek. Vagy megfulladjak. Vagy bármi más.
Krákogtam egyet, majd a szoknyám szélét kezdtem el igazgatni. -Volt már barátod? -szólalt meg, bennem pedig megállt az ütő. Ezt most miért kérdezi? Ez, hogy jutott az eszébe?
-Ő... -meredtem bambán magam elé, hát ha eszembe jut valami értelmes válasz. -Igen. Volt. -mondtam értetlenül és a szemébe néztem. Harry érdeklődve bólogatni kezdett és tovább fürkészett. El kellet, hogy kapjam róla a tekintetem, mert nem bírtam állni a zöld szempárt.
-És mikor? -húzta föl ő is a lábait törökülésbe és maga mögött megtámaszkodott a kezein. Most, hogy olyan kényelmesen ül és úgy tesz, mint ha ez egy tök laza téma lenne, megpróbáltam elhinni én is és úgy tenni, mint ha én is lazán kezelném.
Jót nevettem a kérdésen. Dáviddal tegnap szakítottunk.
-Tegnap szakítottunk. -ráztam a fejem, miközben a szőnyeg bojtjait kezdtem el piszkálni.
-Igen? -fölszaladt Harry hangja. -Tegnap?
-Igen, tegnap. -tagoltam neki és talán egy kicsit magamnak is, mert igen csak a sírás szélén álltam.
-Mióta voltatok együtt?
-Hh... -sóhajtottam egy nagyot, majd számolgatni kezdtem magamban. -Régóta. -nevettem fel.
-Akkor miért szakítottatok? -kérdezte és nekem kezdett elegem lenni ebből a kérdez-felelekből.
-Mert megcsalt. -válaszoltam mérgesen és Harry szemébe néztem. -Megcsalt. Az a mocsok másodjára is megcsalt! - vágtam neki a hátam a falnak. Lehunytam a szemeim és az ujjaim kezdtem el tördelni. -Pedig... -nagy levegőt kellett vennem. -Én nem csaltam meg egyszer sem. Még csak eszembe sem jutott. -ráztam a fejem kétségbeesetten.
-É-én nem tudom mit mondjak.
-Ne mondj semmit Harry. Nem kell. Ez az én szerencsém. -nevettem el magam újból és próbáltam ezzel korrigálni az érzéseimet.
-Sajnálom. -hajolt kicsit előrébb, hogy a szemébe nézzek.
-Nem kell sajnálni. Egy féreg volt és valószínűleg megérdemeltem, ha ez történt.
-Na ez a rossz hozzáállás.
-Miért?
-Ugyan. -döntötte oldalra a fejét. -Nézz magadra. Mindenkivel kedves vagy. El sem tudom képzelni, hogy valaha is megbántottál volna valakit.
-A húgommal folyton veszekszünk. -forgattam meg a szemeim.
-Én is mindig veszekedtem. -vont vállat. -De ez aztán abba fog maradni.
-Ha te mondod.
-Na, ne kenődj már el! -csúszott mellém a falhoz és fölhúzva a térdeit, rájuk tette a kezét. Lövelltem felé egy őszinte mosolyt, majd kinyújtottam a lábaimat és a lábamujjait kezdtem el nézni. Láttam a szemem sarkából, hogy Harry-nek is arra fele terelődött a tekintete, miközben mozgatni kezdtem őket. -Inkább nézzünk meg egy filmet. Na, megengedem, hogy legyen az Anyám Lánya.
-A Nővérem Húga. -pillantottam felé.
-Szóval az. -mondta és vigyorogva figyelt. Ekkor esett csak le, hogy ezt a kis poént azért sütötte el, hogy jobb kedvre derítsen. Én is mosolyra húztam a szám, majd nagy nehezen fölkeltem. -Segíts felkelni. -nyújtotta felém a kezét Harry.
-Na még mit nem! -nevettem el magam. -Neked kellett volna nekem segíteni. -fordítottam neki hátat és a laptopot indultam megkeresni.
-De most tényleg segíts, teljesen elzsibbadtak a lábaim.
-Abban, hogy föl voltak húzva?
-Ne kötekedj, csak segíts. -mozgatta az ujjait a levegőben. -Jaj szegény öreg csontjaim.
-Na jól van Harry! -ráztam meg a fejem és visszamentem hozzá. Megragadtam a kezét, és gondoltam majd egy rántással föl fog állni -hiszen a lábai nem bénák vagy mi- de e helyett én fejeltem le majdnem a falat, ahogy előre estem a lendülettől. Egyik kezem kitettem magam elé, így megtudtam támasztani magam a falon, míg másik kezemmel Harry kezét fogtam. -Azért segíthetnél, még mielőtt betöröm a fejem. -Harry nem válaszolt, csak megmozgatta a kezünket, hogy haladjak. A falat támasztva próbáltam fölhúzni, de egyszerűen nem engedte. -Nem azt kérted, hogy húzzalak föl? -tettem csípőre előtte a kezem.
-De! Miért?
-Akkor segíts benne, ne játszd a nyomorékot!
-Jól van na! -mondta durcásan, majd megfogta a kezem és lám, most sikerült fölhúznom. Azért még most is meg kellett vele küzdenem, de legalább már fölállt. Kiegyenesedett és így elég közel kerültünk egymáshoz ahhoz, hogy érezzem az illatát. Elakadt a lélegzetem. Egy lépésre állhattunk egymástól. Én a nyaka alját bámultam, míg ő gondolom a tekintetem akarta elkapni.
-Akkor... -léptem egyet hátrébb. -Benyomjuk a filmet? -húztam föl a szemöldököm.
-Aham, persze. -vakarta meg a tarkóját, majd utánam jött a hálóba. A laptopot benyomtam és azon kezdtem agyalni, hogy hol lenne kényelmesebb nézni. Van több választásom. Ülhetünk le a földre, mint ha csak azt játszanánk, hogy nincs kényelmesebb hely. Ülhetünk a kanapára, ami olyan nagy, hogy direkt ügyelnénk a kellő távolságra, amiről nem tudom, hogy most akarom-e vagy sem. Esetleg ülhetünk a franciaágyra, amin Evelin szokott aludni és ott még akár le is feküdhetünk.
Már mint a hátunkra. A fejünk alatt párnákkal, hogy jobban lássuk a filmet.
-Öm, hol nézzük? -fordultam körben a hálóban, hogy megkeressem Harry-t. Mögöttem állt. Vészesen és aggasztóan közel. Mikor szembe fordultam vele, egyet hátra léptem és a laptop kijelzőjét kezdtem el nézegetni, mint ha csak azon történt volna valami.
-Nekem mindegy. -vont vállat és sóhajtva zsebre dugta a kezét. -Itt is jó. -biccentett az ágy felé. Ó, hála a jó istennek.
-Rendben. -vigyorogtam rá, mire ő érdeklődő mosollyal oldalra döntötte a fejét. -Öm... várj! -dobtam le a laptopot az ágyra és kiszaladtam a szobából.
-Hova mész?
-Csak várj. -kotortam a konyhába és a pultra tett tálból -amit szerintem a kenyérnek tehettek ki, de mi édesség tartónak használunk- kivettem egy tábla csokit. Majd még egyet és a biztonság kedvéért még egyet.
Mikor beléptem a szobába, Harry már azon az oldalán ült az ágynak, ahol Evelin szokott aludni és egyik lábát az ágyon, másikat a földön hagyva nyomkodta a gépet.
-Mit hoztál? -kérdezte, miközben a hátam mögé dugott kezeimmel elé lépkedtem. Ledobtam magam az ágyra, Harry elé és tovább tartottam a kezem magam mögött.
-Kettőt találhatsz. -Harry beszédre nyitotta a száját, majd inkább lenyelte amit mondani akart.
-Nem tudom... csokit? -vont vállat.
-Azért legalább eljátszhattad volna, hogy nehéz kitalálni. -mondtam durcásan és mellénk dobtam a milka csokikat.
-Áh, ezeket szeretem. -nyúlt értük. -A mogyorós a kedvencem. -emelte fel az egyiket.
-Nekem a szamócás! -kaptam ki a másik kettőt a kezéből.
-Fúj, azt utálom.
-Nem már, ez az egyik legfinomabb! -nyafogtam és megszagoltam a csomagolásán keresztül.
-Milyen illata van? -vonta fel unottan a szemöldökét Harry.
-Műanyag. -nevettem fel.
-Na gyere. -paskolta meg maga mellett Harry az ágyat és már el is indította a filmet. Épen elhelyezkedtem mellette, szigorúan megtartva az egy méter távolságot, mikor hirtelen fölpattantam.
-Várj még! Állítsd le! -mondtam gyorsan és kiszaladtam a nappaliba, majd visszajöttem egy marék zsebkendővel.
-Az minek? -mutatott felém.
-Sírós a film.
-Oh, istenem! -sóhajtott fel, majd kettőnk lába közé csúsztatta a laptopot. -Na most már minden megvan?
-Igen. -vigyorogtam felé, miközben bontani kezdtem a csokit.
-Már is megeszed?
-A végén már csak sírni fogunk. Gyors letudom a jó részt.
-Fogunk? -mondta, miközben összekulcsolta maga előtt a kezeit. -Már láttad?
-Különben nem mondtam volna, hogy nézzük meg.
-De miért akarsz velem sírós filmet nézetni?
-Mert kíváncsi vagyok mennyire vagy érzékeny.
-Utálom ha a dolgaimhoz nyúlkálnak.
-Az hiszti. -pillantottam felé mosolyogva, mire kinyújtotta rám a nyelvét. Máskor erre automatikusan azt mondanám, hogy dedós, de ebben a helyzetben ez irtó aranyos volt. Jó, biztos az elfogultság beszél belőlem, de könyörgöm. Harry kinyújtotta rám a nyelvét, az ő vicces és mélyen komoly arckifejezésével. Amit persze, nem lehet komolyan venni.
-Na nézzük.
***
-Neked n-nem kehel zsepi? -kérdeztem tőle, miután kifújtam az orrom. A film felét hagyhattuk el. A leukémiás lány bálba ment egy szintén leukémiás sráccal és gyönyörű volt. Kapott parókát és boldog volt. Táncolt, csókolózott, szóval egyszerűen csak elfelejtette a gondjait és végre a gondolatai nélkül élt. És én sajnáltam. Sajnáltam, hogy a percei így is megvannak számlálva. Sajnáltam, amiért szerelmesek lettek, pedig mind a ketten tudták, hogy előbb-utóbb úgy is eljön az, aminek el kell, hogy jöjjön.
-Nem. -mondta szilárdan előre nézve, a lábaim fölhúzva.. A mellkasa magasra emelkedett, többször mint ahányszor kéne egy percben. Láttam rajta, hogy küszköd. Erősnek akar látszódni. Tudtam, hogy jól választottam. Ez egy olyan film, aminek senki nem tud ellenállni.
-Olyan boldogok. -mondtam, miközben a képernyőt figyeltem. A lány és a fiú egy kórházi ágyon feküdtek és az éjszakába néztek kifele az ablakon.
-Élvezik. -mondta Harry is. Hallottam, hogy nyel egy nagyot.
-Miért akarsz erősnek látszani? -kérdeztem elfojtott hangon, mert újra a sírás kerülgetett.
-Ezzel mire célzol? -nézett felém és a kérdés igen durván hangzott. Meg is lepődtem. Felhúzott tekintettel meredtem rá.
-N-nem bántásnak szántam. -ráztam meg a fejem és újra a képernyőre néztem. Jobb esetben talán visszavágtam volna neki. Most azonban a film előcsalta belőlem a naiv és megbánó énemet.
-Én sem. Khm. Bocs. -krákogott, majd megint nyelt egyet. Egy újabb zsebkendőért nyúltam, hogy letöröljem az arcomra folyt könnycseppet.
-Semmi baj. -fordítottam felé a fejem. Pár tincsem a mozdulatomra az arcomba hullott és próbáltam én is erős maradni, miközben láttam, ahogy a lány, már szenved. Harry is felém nézett.
-Nem sírsz? -kérdezte kedvesen, és most már mosoly ült az arcán.
-Ne-hem. -nevettem el magam és miközben visszanéztem a gépre, rájöttem, hogy a fiú, meghalt.
-Meghalt. -suttogta Harry is, mikor a lány megtudta.
Tökéletesen egyszerre néztünk egymásra. Mind a ketten tudtuk, hogy a másik mit gondol, milyen érzelmek szaladnak át rajta, hogy mi fog belőle kitörni. Belőlem a sírás, Harry-ből pedig... Harry-ből a védelmező ösztön.
A tüdőmből fölszakadt egy hangosabb nyögés, és az arcom elé kaptam a kezem. Harry azon nyomban utánam nyúlt. Egyik kezét a fejem mögé vezette, másikkal pedig közelebb húzott magához. A mellkasára fektetett és simogatta a hátam. Én pedig csak sírtam és sírtam. Próbáltam hang nélkül, de az szinte lehetetlennek bizonyult. Jobb mellkasán pihentettem a fejem, nem igazán hallottam a szíve dobogását, mert bal keze simogatásától csak az enyémet hallottam.
-Nem kellett volna megnéznünk ezt a filmet! -ráztam a fejem, miközben próbáltam eltűnni Harry kezeiben.
-Miért?
-Mert olyan kínos!
-Ugyan miért?
Nem válaszoltam. Mi ebben a kínos? Először bújok hozzá és csak azért, mert bőgök és mert ő meg akar vigasztalni. Először simítja meg az oldalam és szintén csak azért, mert meg akar vigasztalni.
-Tényleg bocsi. -szipogtam és fölemeltem a fejem, hogy láthassam a filmet.
***
A filmből eltelt ismét közel fél óra. A lánynak már alig vannak hátra napjai. Kiengedték, hogy megnézhesse a tengert. Tárgyalás, veszekedés, az elfelejtett fiú testvér, a betegség és az elfojtott szavak. Ezek mind annyira borzasztóak, hogy azóta nem csinálok mást mióta Harry magához húzott, mint hogy bőgök.
-Tényleg sajnálom. -ráztam a fejem.
-Ezt már mondtad.
A gyomromban elszabadultak a lepkék. Valamit mondani akarok. Nem gáz, hogy itt maradtam mellette? Nem érzi tolakodónak a dolgot?
-Öm Harry... -kezdtem bele a makogásba. -Öm... -néztem föl rá és egy kicsit elhúzódtam tőle, hogy rendesen láthassam az arcát.
-Ja, ja bocsi. Én nem akartam tolakodó lenni.
-Ja, nem azért! -mondtam gyorsan, mert Harry közben már arrébb is húzódott, mint ha csak valami rosszat tett volna. -Csak nem tudtam, hogy neked... -kezdtem el mutogatni, mert nem igazán találtam a szavakat.
-Ja nekem nem. -rázta meg a fejét nagy, kerek szemekkel.
-Ja! Akkor... akkor jó. -bólogattam, majd az alsó ajkamat kezdtem rágni. Harry engem nézett, én pedig a kezem, ami remegni kezdett a támaszkodástól.
-Ha... ha akarsz... akkor...
-Ő... oké. -mondtam ki gyorsan és szinte villám sebességgel helyezkedtem vissza Harry ölelő karjaiba. -De csak ha tényleg nem baj. -néztem rá föl.
-Engem nem zavar. -vont vállat.
-Oké. Oké. -suttogtam, de ezzel inkább csak magamat akartam nyugtatni.
Tovább néztük a filmet. Harry szorgalmasan adogatta nekem az éjjeli asztalra tett zsebkendőket és egy szó nélkül hagyta, hogy az elfolyt szempillaspirálommal összekentem a pólóját. Jaj, tényleg! -Oh ne! -fakadtam még inkább sírva és ekkor már olyannyira kész voltam, hogy megállítottam a filmet is.
-Mi az? Mi a baj? -csúszott föl a párnákra Harry és megtámasztotta a hátát az ágytámlában.
-Össz... -vettem egy nagy, szaggatott levegőt. -Össze-össze kentem a fölsőd. -mutattam rá a pólójára, mire a mellkasánál lévő folthoz nyúlt.
-Ez meg mi? -dörzsölte össze az ujjait, mire én sírva fölnevettem.
-Szempillaspirál.
-És az kijön?
-Gondolom. -vontam vállat és elhúztam a szám. Az egyik taknyos zsebkendőt szorongatva bámultam a lábam, mikor Harry újra megszólalt.
-Minden rendben? -hajolt le egy kicsit hozzám.
-Persze. -mosolyodtam el. -Csak olyan szomorú. -húztam el a szám és a gép felé néztem.
-Miért nézed, ha egyszer sír rajta?
-Ezt megmagyarázhatnám, de egyszerűbb azt mondani rá, hogy mazochista vagyok. Szeretek sírni a filmeken.
-És ez már mazochizmusnak számít?
-Nem tudom, de mi számítsuk annak.
-Jól van.
-Volt már film, amelyiken sírtál?
-Talán... a Titanic. Azon sírtam.
-Ez most komoly? -sokkolódtam le. Ha van egyáltalán ilyen kifejezés. -A Titanicon sírsz, de ezen nem? -Harry vállat vont. -Hát jó, el fogom érni, hogy sírj ezen.
-Na persze.
-Majd figyelj. -vágtam egy győztes arcot, majd visszanyomtam a filmet és mind a ketten rutinból úgy helyezkedtünk, hogy én a mellkasára feküdhessek. És bár a szívem majd kiugrott a gyomromból, ahogy éreztem az illatát és a leheletét a hajamon, láttam a mellkasát, ahogy a két melle között beesett a póló, a hasát, a csípőjét, a lábait, még is tudtam figyelni a filmre.
És végre elérkezett az a rész, amire vártam. A leukémiás lány és az anyukája beszélgetnek. A kórteremben. A lány igen ramatyul van, még is beszélgetésre sarkalja az anyját. Készített neki egy emlék könyvet, amiben ők vannak benne. Ők és a családja. Az anya lapozgatja a képes könyvet és eszébe jutnak az emlékek, a szép és gondtalan percek. Majd a lány egyszer csak megtöri a csendet és megkérdezi az anyukáját, hogy emlékszik-e arra, mikor táborba ment és azt mondta neki, hogy üljön a busz a bal oldalára, hogy minél tovább láthassa őt. Az anya egy igennel bólint, mire a lány azt feleli, hogy most is arra az oldalra fog ülni, hogy minél tovább vele maradhasson.
Ha eddig azt hittem, hogy bőgtem, akkor most zokogok. A könnyeim csak folynak, eltorzul az arcom és még mielőtt Harry nyakába akarnám temetni az arcom, meglátom, hogy Harry elemeli a kezét a derekamról és arcához viszi. Könnyes arcom Harry-é felé kapom.
Harry sír. A szemét lehunyta és azt dörzsöli a hüvelyk és mutató ujjával. Sír. Harry sír.
-Te sírsz! -emelkedek föl a mellkasáról és mellé térdelek.
-Elérted amit akartál. -tárta szét a kezeit nevetve, majd az éjjeliszekrényhez nyúlt, hogy elvegyen egy zsebkendőt, de azok elfogytak. -Kaphatok egy zsebkendőt? -fordult felém és láttam rajta, hogy teljesen szét van csúszva.
Akaratom ellenére húzódott mosoly a számra, mire Harry megrázta a fejét és újból lehunyta a szemét.
Olyan más volt így. Ez egy teljesen új Harry. Láttam már sírni, láttam milyen, amikor letörli a könnyeit, mikor neki folyik le egy könnycsepp az arcán, vagy mikor neki fáj valami, de mind ezeket csak is a monitoron keresztül. Harry pedig most itt van előttem. Teljes élet nagyságban és sír. Muszáj tennem valamit és az nem az, hogy papírzsebkendőt hozok neki. Meg akarom érinteni, érezni akarom. Az ízét, az illatát. Segíteni akarok neki. Megmutatni neki, hogy igazából nincs semmi baj.
Bal kezem kinyújtottam és ujjaim végével óvatosan megsimítottam az arcát. Harry szemei azonnal kipattantak és a kezemre nézett, majd rám. Elkaptam a kezem és a szoknyámat fogva, gondolkodás nélkül előre hajoltam, orromat az orra alá helyeztem és egy apró, leheletnyi csókot nyomtam az ajkaira. Lehunytam a szemem. Megfeszítettem az ajkaim. Megremegett a gyomrom és élveztem a pillanatot.
Éreztem az illatát, az orra alatti borostát, az ajkai ízét és bár csak egy pillanat volt az egész, de addig vele egyszer vettem a levegőt. Pont mint az álmomban.
Harry nem csókolt meg. Még csak meg sem mozdultak az ajkai, így nem akartam tovább ott maradni. Gondolom kitágult szemekkel néz rám és legszívesebben leköpne mert azt hiszi, csak kihasználtam.
Ám tévednem kellett. Mikor kiegyenesedtem és szemeim még mindig az ajkán legeltettem, ő is kinyitotta a szemét. Csukva volt. Lehunyta a szemeit, lehunyva tartotta míg megcsókoltam. Hát mondjátok, ha ez nem csodaszerű. Nyeltem egy nagyot. Nem mertem megszólalni. Nem tudtam, hogy mi lehet erre a reakciója.
A szemébe néztem és ő is a szemembe nézett. Nyelt egy nagyot, majd kinyitotta a száját és megnyalta az ajkait. Talán azért mert tetszett neki a csók, talán azért, mert azt akarja mondani, hogy még egyszer, vagy talán csak reflexből.
Minden estre én megcsókoltam. Megcsókoltam a világ leghelyesebb srácát, a világ leghíresebb fiúbandájának az egyik tagját. Harry ajak íze, az én ajkaimon van.
Elnyíltak az ajkaim. Kétségbeesetten kutattam egy megfelelő válasz, egy megfelelő indok után, ami palástolja, hogy miért is tettem ezt. A filmre kaptam a fejem, amiben megnyertek egy pert. Amiben meghalt egy lány. Amiben veszteség ért valakit. A filmre aminek vége lett. A filmre, aminek köszönhetően hozzábújhattam Harry-hez, aminek köszönhetően megcsókolhattam. Ez nem mentség, ez még csak érv sem. Ez egy kifogás. Egy kifogás, amiért akartam, amiért megtettem.
Vettem egy mély levegőt. Képtelen vagyok megszólalni. Inkább bezárkózom a fürdőbe és fölvagdosom az ereim. Mint ha csak lenne hozzá bátorságom. Inkább maradok. Többet érek el vele.
Elindultam, de megálltam. Visszafordultam Harry-hez.
-Én úgy sajnálom. -ráztam meg őszintén a fejem. -Nem, nem is tudom mi ütött belém. -Harry elnevette magát. Ujjaival megtámasztotta a fejét és csak nevetett. Rajtam. Nevetséges vagyok. Csak kihasználtam. Szomorú voltam és csak saját magamat akartam vigasztalni. -N-nem tudom mit mondjak. -ráztam meg a fejem lemondóan. -Ha szeretnél, menj csak el nyugodtan. -intettem az ajtó irányába. Harry abbahagyta a nevetést, én pedig egy nagy levegő vétel közepette lecsaptam a laptopot.
-Miután megcsókoltál egy srácot, nem hiszem, hogy el kéne küldened. -mondta Harry, mire hitetlenül felé kaptam a fejem.
-Tessék? -ráncoltam a szemöldököm.
-Megcsókoltál. -hadonászott kettőnk között.
-Ő... ühüm. -válaszoltam félve.
-Én... -megint elnevette magát. Kezdek elsüllyedni. -Én nem mertelek volna.
-Mi? -fordultam felé teljes testtel. Harry ismét nevetett. És ekkor leesett ez az egész. Nem rajtam nevet. Kínában nevet. Kínos neki a helyzet és nem tud vele mit kezdeni. Most akkor nekem kéne segíteni neki? -Mert, meg akartál csókolni? -kérdeztem tőle, mire abba hagyta a röhögést és az ölébe bámult. Nem tudom fog-e válaszolni. -Harry? -húztam fel a szemöldökeimet.
-Miért csókoltál meg? -kérdezte hirtelen, mire én hátra hökköltem.
-Mert... -idegesen kezdtem mozgatni a lábam ujjait.
-Én is megcsókolhatlak? -kérdezte nem olyan soká, mikor rájött, úgy sem fog választ kapni. Hitetlenül mosolyra húztam a szám.
-Meg akarsz csókolni? -kaptam föl a szemöldököm.
-Megakartalak. És te úgy is megcsókoltál...
-Áh, szóval akkor miért ne... mi? -szaladt fel bennem a pumpa egy pillanat alatt. Ezt utálom. Ezt utálom a legjobban! Mikor ott van az a miért ne!
-Nem úgy értettem. Megszeretnélek csókolni.
-Mert...?
-Ahj. -nevette el magát megint, majd olyan gyorsan elém hajolt, hogy kis híján ki tört a hátam, ahogy én ezzel párhuzamban hátra húzódtam. -Mert meg akarlak... meg szeretnélek csókolni.
-De miért? -húztam tovább agyát.
-Abigale, ne csináld már! Egy hete azon töröm magam, hogy veled legyek.
-Miért?
-Mert veled akarok lenni.
-Miért? -kérdeztem elhalkulva, ahogy hátrébb húzódott, én pedig az arcához hajoltam.
-Mert kedvellek.
-Szóval... szeretnél megcsókolni. -távolodtam el az arcától és rá mosolyogtam.
-Ne szívass már! -térdelt fel és a combjára csapott. Ez a Harry megint olyan más a volt. A hangja is megváltozott. Igazán megnyílt, egy pillanat alatt. Jóízűen vigyorogtam rá, miközben egy kicsit hátrébb húzódtam törökülésben. A lila kockás takaró alattunk össze volt gyűrődve, a vaj színű párnák fölvették az alakunkat. Harry kinyújtotta felém a bal karját, elém tárult üres tenyere és tetkóktól hemzsegő keze.
Most a tenyerét bámulom. Az alsó ajkamba harapok és válaszok után kutatok, ma már nem először. Ha megfogom Harry kezét, valami történni fog köztünk. Valami igazi, valami hamisítatlan, valami nevén nevezhető. Ha nem fogom, talán elveszítem. Talán nem fog történni köztünk semmi, vagy talán még annak ellenére is. Én ma így is-úgy is megcsókoltam. A lehetőségek adottak, már csak élnem kell velük.
De hisz megcsókoltam! Kaptam és vesztettem is valamit. Akkor meg nem mindegy? Kérdem én! Már megcsókoltam!
És ezzel meg is adom magamnak a választ. Jobb kezem a tenyerére teszem, ő pedig rászorít az ujjaimra. Húzni kezdi a karom, így lábaimat ki kell, hogy vegyem a törökülésből. Először elé térdelek, majd mikor másik kezét a derekamra teszi és még mindig húz magához rájövök, hogy azt akarja, hogy az ölébe üljek.
Egy kék szoknya van rajtam, és egy fehér topp. Ahogy térdelésből szétnyitom a lábaimat és combjaira ülök, az én csupasz combjaimmal megérzem fekete farmerjét. Kicsit aggaszt a helyzet, hogy a szoknya alatt csak egy bugyi van rajtam, de a kék anyag takar. A fehér top kivágott, most kiváló rálátással arra, amire rá kell látni. De Harry nem néz arra. Megvárja még elhelyezkedem, majd mind a két kezét a derekamra kulcsolja.
-Most megcsókollak. -mondja rekedt, halk hangon.
Vennem kell egy nagy levegőt, mielőtt válaszolok. A gyomrom remeg, a pulzusom siet és a szívem hangosan dübörög a torkomban. Behajlítom a lábujjaimat, ahogyan ez a remek érzés szétárad a testemben és eljut hozzájuk. Kezeimmel átkarolom Harry nyakát. Alkarommal érzem a fürtjeit.
-Rendben. -nézek a szemébe, mert most már nem félek. És Harry ekkor egy hitetlen mosolyt villantva lehajtja a fejét hozzám és összenyomja az ajkainkat. Lehunyom a szemem és csillagokat látok. A pillangók megtámadják egymást a gyomromban a felemelő érzéstől. Ujjaimat Harry tincsein szántom végig, miközben ő utat tör nyelvével az ajkaim között, behatolást nyer a számba. Lassú táncra hívja az én nyelvem, majd lassan kifújja a tüdejében tárolt meleg levegőt, ami még inkább megbizseregtet.
***
Elszakadtam az ajkaitól. A párnákon fekszem, Harry fölöttem támaszkodik. Karjaival mellettem védelmezően körbevesz, tenyereimet a mellkasára tapasztom és fölültetem. Harry fölül, én pedig a lábai közé csúszom és mivel én így magasabb vagyok nála, így én hajolok le hozzá egy csókra.
-Megcsókoltál. -fújtam ki magam, miközben a lábai között maradtam, csak leültem.
-Többször is. -nevetett fel.
-Hjaj. -fújtam ki hangosan a levegőt, mire kuncogni kezdett. -Mi az?
-Teljesen kipirultál. -nyúlt az arcomhoz és végig simított rajta.
-Te is. -simogattam meg én is az arcát, bár én már több játékos modort vittem bele mint ő. A végén még meg is csipkedtem az arcát, mint ahogy a nagymamák szokták az unokáknak.
-Így állunk? -húzta fel a szemöldökét, majd hirtelen az ágyra döntött és heves csikizésbe kezdett.
-Harry! Harry ne! -forgolódtam az ágyon. -Nehm... ne-hem bííírom! -visítottam alatta, miközben lábaival a combjaim fölé lépett. -Hagyd! Hagyj! -ütögettem és megpróbáltam kimászni alóla. Nem sikerült. -Harry kérlek! -kezdtem erősebben csapkodni, mert elfogyott a levegőm. Harry abbahagyta, én pedig levegő után kapkodva könyököltem föl. A hasamon feküdtem, Harry pedig a combjaimon ült. -El fogod törni a lábaim. -nyögtem, mire Harry megszólalt.
-Ő... -érintette meg a fenekem fölső részét egyik ujjával, mire megfordultam. Igazából nem megérintette, inkább megfogtam a szoknyám alját és lehúzta. -A bugyid... -vigyorodott el.
-Fogd be Harold! -csaptam a combjára és kimásztam alóla.
-Ó... már Harold vagyok? -húzogatta a szemöldökét.
-És addig az leszel, amíg nem magyarázod meg, miért kellett megnézned a fenekemet!
-Én nem akartam megnézni... Na jó akartam! -tette hozzá anélkül, hogy kértem volna. -De ahogy ficánkoltál fölcsúszott a szoknyád.
-Na persze! -forgattam a szemeim. -Amatőr. -mentem ki a nappaliba.
-Kit nevezel te amatőrnek? -kotort utánam. Harry remek színben van, csak úgy sugárzik. Szembe fordultam vele, mire megállt előttem. -Szamócás bugyis.
-Harold! -csaptam ismét rá, csak ezúttal a karjára.
-Jó, tanga... nem bugyi! -emelte fel a kezeit.
-Milyen szó kimondó lettél már hirtelen. -vettem ki egy poharat a szekrényből és vizet töltöttem bele a csapból. Harry jót bazsalyogott az orra alatt, majd megtámaszkodott közvetlenül mellettem a pulton.
-Már meg sem kínálsz?
-Szolgáld ki magad!
-Hova lett a jó modor? -kérdezte vigyorogva. Az a vigyor. Mindig ott van az a vigyor az arcán, ezt eddig még nem is láttam. -Mi az? -kérdezte Harry, mire rádöbbentem, hogy elbambultam az arcát figyelve.
-Ja öm, semmi... csak. -letettem a poharat a pultra és elé léptem. -Csak folyton mosolyogsz.
-Mert jól érzem magam.
-Olyan jól áll neked. -szaladt ki a számon, mire Harry még mindig vigyorogva fölhúzta a szemöldökét. -Már mint... szép a mosolyod. Vagy is... szóval... érted? -vakartam meg a fejem, majd gyors kifele igyekeztem.
-Mert jól érzem veled magam. -nyomott bele egy gyors szócskát a mondatba, amiért már is többet jelent.
-Csak azért, amiért megcsókoltalak? -ültem le a kanapéra, mert már tényleg nem tudtam mást csinálni.
-Azért, mert végre elmondhattam, hogy érzek és ez téged nem zavar. -mondta, miközben leült mellém. Vettem egy mély levegőt és nyeltem egy nagyot.
-Azért mert én is jól érzem veled magam. -préseltem egy csíkká a szám. Harry fölállt, majd a karomnál fogva engem is fölhúzott magához és megölelt. A karjai közé zárt, én pedig csak a pólóját markolva kapkodtam a levegőt.
-Köszönöm.
-Mit? -dünnyögtem a mellkasába.
-Örülök, hogy megismertelek. -mondta, majd puszit nyomott a fejemre.
-Én is örülök, hogy megismertelek. -váltam el tőle. -És nem azért Harry, hogy elrontsam a pillanatot, de Evelinék nem soká hazajöhetnek és mivel nem találkozhatok veled ezért...
-Persze, persze... -fordult körbe, hogy megnézze, mindene meg van-e. -Megyek már.
-Rendben. Tényleg bocsi! Jó... jó lenne ha még maradnál, csak... -magyaráztam neki. miközben ő az ajtó felé lépett.
-Értettem. Nincs semmi baj. -nyitotta ki az ajtót, majd kilépett rajta. A folyosón egy kisebb társaság beszélgethetett, a hangokból ítélve.
-Oké. -hajtottam le a fejem, miközben megtámaszkodtam az ajtó félfában.
-Ugye látlak még? -kérdezte halkan.
-Mindenféleképpen. -bólogattam és ekkor tűnt csak föl, hogy a társaság a folyosó végén elhalkult. Kihajoltam, hogy megnézzem, hogy kik azok. Egy fiatalabb társaság. Lányok és fiúk vegyesen. Mikor meglátták, hogy őket figyeljük elkapták a fejüket, én pedig visszanéztem Harry-re és a nyugodt énemet fölváltotta az aggódó.
-Nem lesz semmi baj. -mosolyodott el Harry.
-Remélem.
-Szia. -mondta halkan, majd szó nélkül behajolt az ajtón, nekem pedig meg kellett markolnom az ajtót, hogy el ne szédüljek ijedtemben. Harry egy lágy puszit nyomott a számra, éppen csak, hogy összeértek az ajkaink.
-Szia. -mondtam egy adag levegő kiengedése közben. Megvártam míg hívta a liftet, míg beszállt, majd eltűnik az összecsukódó ajtók mögött és csak aztán léptem be a szobába.
A helyzet az, hogy még csak négy óra és Evelinék esetleg nyolcra érnek haza. Sejtem, hogy mit gondoltok. Nem azért küldtem el Harry-t, mert már nem akartam vele lenni, csak annyira megijesztett a viselkedése, a tempója, a szavai, hogy muszáj volt már egy kicsit egyedül maradnom és átgondolnom a dolgokat.
Levágtam magam a kanapéra, majd közel két órán keresztül csak ültem ott és néztem ki a fejemből, miközben azon járt az agyam, hogy mit csinálhattam volna jobban, mit másképp és mit mondhattam volna én is, amitől neki is jobb kedve lett volna. Mindegy, már mindegy.
Hét órakor arra eszméltem föl, hogy igen csak nagyokat pislogok és azon erőlködöm, hogy ne aludjak el, így elmentem és megfürödtem. Mielőtt beleültem a vízbe, megnéztem magam a tükörben a szamócás bugyimban és rá kellett jönnöm, hogy tényleg jól áll.
Aztán kicseréltem az én párnámat az Evelinére. Harry illata van. Jó belefeküdni.
Még nincs sötét. Csak sötétedik. Nyolc óra. Teljesen ki vagyok merülve. Régen volt már ekkora izgalomban részem. Még csak le sem esik, hogy tényleg csókolóztam Harry Styles-al. Miről beszélek? Mi ölelkeztünk! És milyen jó volt! Harry vad és érzéki és törődő és védelmező és szexi és imádom ezeket benne.
Alig várom, hogy elmondjam ezt bárkinek is. Alig várom, hogy... megtartsam ezt a titkot magamnak. Evelinnek nem mondhatom el, mert akkor megtudná, hogy mégis csak találkoztunk. Anna féltékeny lenne, még ennél is jobban. Nem írhatom ki sehova, mert akkor mindenki megtudná és bumm. Azon kapnám magam, hogy az őrületbe kergettek.
Ez csak az én titkom. Csak a mi titkunk. Ez köztünk kell, hogy maradjon. Ezt nem tudhatja meg senki!
Az ablakon bámulok kifele és arra leszek figyelmes, hogy letörlöm a könnycseppet az arcomról, miközben meghallom Evelinék hangját a nappaliból. Megjöttek. Úgy teszek, mint ha aludnék. Nincs kedvem velük beszélgetni. Jó éjszakát kívánok magamnak, majd lehunyom a szemem és egy mély lélegzetet véve, beszívom a tüdőmbe a még velem maradt halványan érezhető Harry illatot. A testem automatikusan beleremeg, ahogy újra elképzelem magunkat a francia ágyon. Talán majd egyszer újra megcsókol. Talán még találkozunk.
