14. Nap: Kavargok.

Reggel a telefonom csörgésére ébredek. Unom már Rihanna hangját, de most kivételesen örültem neki, amiért fölkeltett. Hajam izzadtan tapad a homlokomra. Rémálmom volt. A földön ülök. Valószínűleg leestem ahogy forgolódtam. Így nyúlok a telefonért.

-Jó reggelt. -szólok bele rekedt hangon. Vajon megtenné megint?

-Jó reggelt! -szól bele Harry a telefonba. Vidám a hangja. Ő jól aludt. -Ha fél tizenegyre érted megyek, az neked jó?

-Tökéletes. -válaszolok nem túl könnyen. Mi van ha, valóban gondolkodik rajta?

-Akkor jó. Azt hiszem, most ébresztettelek fel. -kuncog. Ott, akkor is kuncogott.

-Hát igen, de nem ártott. Kelnem kell, hogy elkészüljek. -próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Akkor nem ment. Most sem megy.

-Jól van. Akkor hagylak is. Majd megyek! Ja, és gondoltam... elvinnélek ebédelni.
Megfagyott bennem a vér. Akkor is elvitt ebédelni.
Nem bírtam megszólalni. Nem ment! Mi történik? Ugye nem?
-Abi, itt vagy?

-Mm. Igen, persze. Csak... gondolkodtam, hogy mit vennék fel.

-Elég egy szoknya. Bárhogy csinos vagy. -mosolygott. Hallottam a hangján. Aznap este is sokat mosolygott.

-Rendben. Akkor majd jössz. -válaszoltam és kinyomtam a telefont.
A szívem a torkomban dobogott. A fejem lüktetett és hirtelen hatalmába kerített a hányinger. Nagyot kellett nyelnem. -Ez. Nem. Történhet. Meg.
Az órára pillantottam. 9:12. Csak mint álmomban.
Brutálisan hasonló volt az egész. Deja vu érzésem volt. Nem szabadna megtörténnie.
 Ha Harry azt mondta a telefonba, hogy fél tizenegyre jön, akkor nyolc perccel hamarabb lesz itt. Látom a szemem előtt az órát. 10:22. 

Talpra álltam, és gondoltam megmosom az arcom hideg vízzel. Jót tett.
Tízre készen lettem. De nem teljesen. Felöltöztem, elpakoltam, de nem készültem fel. Harry-re.
Ismét az órára pillantottam, mint ma nem először. De nem mertem nézni. Csak egy pillantás. 10:09. Tizenhárom percem maradt. Ültem a kanapén, a két térdem egymás mellett, kezeim a combomon, táskám szorosan mellettem. Mint valaki, aki a büntetésre vár.
 Lemondom. Az lesz a legegyszerűbb. Nem mehetek el vele. Fölálltam a kanapéról és megemeltem a telefonom. De erőm már nem volt kikeresni Harry nevét a telefonkönyvből. Csak szorítottam a telefont és farkasszemet néztem a nevével. Pont úgy, ahogy ő kért engem rá.
 A telefont a kanapéra dobtam és megtámaszkodtam a tv szekrényben. Megfordult velem a világ. Abigél, ez csak egy rossz álom volt. Fejezd be ezt az egészet!
Megráztam a fejem és az órára pillantottam. 10:17. Öt percem maradt.
Iszok addig valamit. Legalább elterelem a figyelmemet.
Kinyitottam a konyhaszekrényt és szembe találtam magam a zöld bögrével. Álmomban levertem, mert megijesztett a vezetékes telefon csörgése.
A szemem se rebbent.
Átnyúltam rajta. Nem voltam képes leküzdeni ezt az egészet és abból inni.
Semmi remegés.
Megtöltöttem egy sima poharat vízzel.
Bizonytalanság.
 Már csak annyi kellett volna, hogy belekortyolok, de nem, nem ment! Nem ment!
Lecsaptam a poharat a csap mellé. Bassza meg!
 Újra leültem. A bögre nem tört el. Csupán az álom hatása alatt vagyok. Nincs itt semmi baj.
És csöndben, szorongva vártam, hogy elteljen az idő. 10:21.
Leszorítottam a szemem a kezemmel és olyan erősen kívántam, hogy már csillagokat láttam. Csak  jöjjön két perccel később. Vagy érjen ide pontban, időben, harminckor. Csak ne szólaljon meg a vezetékes.
10:22.
Csörög a vezetések. 

Úrrá lett rajtam a pánik.
-Ez csak véletlen. -mondtam magamnak, miközben a telefonhoz sétáltam. -Igen, tessék?

-Egy úr tart fölfele a szobájához. Kérte, hogy szóljak.

-Rendben. Köszönöm. Viszhall'. -letettem a telefont és vártam. Nem mertem leülni, nem mertem még csak megmozdulni sem. Egyik kezemet a telefon kis asztalkáján pihentetve vártam, hogy Harry bekopogjon.
 És kopogott is. Nagyot nyeltem, majd megigazítottam magamon a ruhám. Egy sima fekete, lenge ruhát vettem fel, hozzá pedig egy piros övet. A ajtóhoz léptem és megragadtam a kilincset.
 Egyet viszont nem értek. Harry miért jött föl a szobámhoz, mikor megyünk el? Bár igaz, még csak fél tizenegy lesz, és elvileg délre mennénk kajálni, de ez akkor sem stimmel. Az álmomban ő lent várt a kanapén.
 Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, másik kezemmel a fülem mögé simítottam egy kihullott tincset a kontyomból -rövidebb lehetett mint a többi- , majd kifújtam egy nagy levegőt és ajtót nyitottam.

-Szia. -mondtam halkan, olyan magabiztosan amennyire csak ment. Tehát Malacka szintjén a Micimackóból.

-Szia. -mondta Harry is, miközben egy szívdöglesztő mosolyt villantott rám. Jól emlékeztem erre a mosolyra. De beindított. -Ugye beengedsz? -kérdezte, miközben az ajtófélfának volt dőlve.

Ilyen embereket nem engedhetek be! -Persze, gyere. -nevettem fel. "Nevettem!"
Harry belépett, én pedig minél lassabban próbáltam becsukni az ajtót, hogy húzzam az időt attól, hogy a szemébe keljen néznem. A zár kattant, nekem pedig muszáj volt megfordulnom. Harry mögöttem állt és azonnal a csípőjéhez rántott.

-Már hiányoztál. -mondta és szenvedélyes csókot nyomott a számra. Orrom az orra mellé simult és elfelejtettem mindent, ami az álmomban történt. Ő nem lehet az a Harry. Csak álom volt. Egyik kezem az arcára simítottam, másikkal pedig megmarkoltam fekete inge alját. Mámorba ejtett a parfümje.
 Falta az ajkam, alig hagyott levegőhöz jutni. Teljesen szétcsúsztam tőle. Akartam. Itt és most. Mint tegnap este. Teljes testemmel hozzá simultam, nyelvünk táncolt, incselkedett a másikkal. Harry hatalmas és meleg tenyere a derekamat szorította. Bizsergés szaladt át a testemen. Újra látni akartam úgy, ahogy tegnap láttam. Fölöttem. Izzadtan. Levegőért kapkodva. A szemembe nézve. Hozzám simulva. Mint álmomban! 
 Harry a derekára kapott és elsétált velem a kanapéig. Közben gondosan figyeltünk arra, nehogy véletlenül is szétváljanak az ajkaink. Harry a kanapé háttámlájára ültetett és a lábam között maradt. Lábaimat köré kulcsoltam és csípőjét erősen az enyémnek húztam. Éreztem, hogy kíván engem. Ekkor elszakadt az ajkamtól és a nyakamat halmozta el apró, szűzies csókokkal. Forrt a vérem. Leperegtek a szemem előtt az álmomból való képkockák. Ijesztő! 
 Nagy nyögések közepette szakadtunk el egymástól. Én voltam az, aki elhúzódott.

-Nagyon... csinos vagy. -mondta, miközben végig nézett rajtam. Keze föntebb siklott a combomon, a ruhám alá.

-Kérsz valamit inni? -huppantam le gyorsan. Túl meleg lett itt bent. Meg sem vártam a válaszát, már a konyhában voltam. Ő jött utánam illedelmesen. Várta, hogy kiszolgáljam.

-Egy bögre tea jól esne. -mondta, én pedig kinyitottam a szekrényt. Figyeltem a zöld bögrét, direkt nem azt vettem ki megint. -Bár, téged jobban kívánlak. -mondta rekedt hangon, miközben mögém került. Ijedtemben kikaptam a kezem a szekrényből, és kirántottam a zöld bögrét. Utána nyúltam, de késő volt. Apró darabkákra tört szét a földön. Nem hittem a szememnek! Nem! Ez nem történhet meg! Pislogás nélkül vizslattam a földön heverő darabkákat, majd Harry-re kaptam a szemem.
Eltört a bögre.

-Oh. -nyögtem ki ijedtemben, és ekkor tűnt csak föl, hogy a szám mindvégig nyitva volt. Ajkaim kiszáradtak, szemeim könnyesek lettek.

-Segítek. -mondta Harry, és már le is guggolt, hogy összeszedje a bögre darabjait. Én sokkal több darabkára hullottam most szét.
 Harry neki állt összeszedegetni a bögre darabjait. Én is próbáltam összeszedni magam.
Csak álltam egy helyben, melegítettek a nap beáramló sugarai az ablakból, légszomjam volt és nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy egy könnycsepp se csorduljon ki a szememből. Úgy érzem magam, mint egy őz, aki menekül a vadász elől. Meg vagyok feszülve, ugrásra készen állok, hogy elfuthassak a veszély elől. -Minden oké. Csak egy bögre. -nevet kínosan Harry. Nem igazán ura a helyzetnek. Én sem.
Kavargok.
***
-Na gyere, menjünk! -mondja Harry, miközben egy puszit nyom a fejem tetejére. Kicsit smároltunk megint, egymásba gabalyodva és megnyugodtam. Nem lesz itt semmi baj. Ezek csak puszta véletlenek. Harry-vel nincs semmi baj. Ez csak egy hülye álom volt! Nem jelent semmit.
Harry pedig... Harry kedvel engem. Hiszen nem keresett volna meg engem akkor olyan sokszor, nem csüngne akkor annyira az ajkaimon. -Várj! Figyelsz te egyáltalán? -torpan meg a  szoba ajtóban. Épp a táskám dobtam a vállamra.

-Hm? -pillantok rá ijedten. Jaj, nem is hallottam, hogy mondott volna valamit, annyira a gondolataimba vagyok merülve. -Ne haragudj... -rázom meg a fejem komolyan. -Ma nem igazán vagyok magamnál. -szégyenlem el magam.

-Hát azt látom. -húzza pimasz mosolyra a száját, majd vissza ránt a kezemnél fogva a folyosóról.

-Harry! -kiáltok fel kacagva.

-De ezen könnyen segíthetünk. -duruzsol a fülembe, miközben erősen magához szorít. Én lehunyom a szemem és mélyen magamba szívom mámorító illatát. Ez az ember annyira más mint a többi. Olyan szeretni való. Nem tudom hova tenni az érzéseimet vele kapcsolatban. Próbálom kibogozni a csomót, de nagyon nehéz.

-Nem hiszem, hogy ez a legjobb józanító dolog... -makogok zavarban, mert a nyakamba csókol. Erre válaszul csak kuncog.

-Akkor... -emeli fel a fejét és a kiszabadult hajtincset most ő teszi a fülem mögé. -Nem is hallottad azt, amit az előbb mondtam?

-Ő... nem. -préselem össze az ajkaimat elvörösödve. -De szívesen meghallgatom újra. -vigyorgok rá.

-Csak kérdés, hogy én el akarom-e mondani újra...

-Akard... -noszogatom és közben megszorítom inge gallérját.

-Majd kiderül még... -mondja és eltűnik a mosoly az arcáról.

-Harry... -próbálok a szemébe nézni, de ő más fele néz. Mi lett hirtelen a baj? -Ne haragudj. Nem figyeltem, de mondom... mindig szívesen hallgatlak.

-Jól van. Gyere, menjünk. -mondja anélkül, hogy a szemembe nézne. Kézen fogva kihúz a folyosóra. Nem értem. Mi ez az ingadozás?
 Megállok durcásan előtte és próbálom felmérni, hogy mi motoszkálhat a fejében. Csak nézem ezt a sötétbe öltözött srácot és rá kell jönnöm, hogy magamat sem értem. Úgy sajnálom, hogy most így elment a kedve. Pedig úgy szeretem mosolyogni látni. Nem akarok mást, csak hozzábújni.
 Még mindig fogjuk egymás kezét, így én hozzá simulok és a mellkasára hajtom a fejem. Érzem ahogy emelkedik a mellkasa, ahogy gyors ütemben ver a szíve. Érzem lélegzetét a hajamon, mikor kifújja a levegőt. Érzem, ahogy karjai megfeszülnek körülöttem, és miközben a hajamba csókol, Harry mint ha leengedne.
 Nem is vettem észre, hogy mind végig feszült volt. Most ellazul, ahogy az ölelésébe zár. 
Úgy szeretem. Uram isten! Igen, szeretem! Nagyon, szeretem. Olyan sok mindenen mentünk keresztül tizenhárom nap alatt, és nem maradt már csak egy hetünk. Hét nap maradt a húszból, hogy kiélvezhessem vele életem egyik legjobb időszakát.
 Azt akarom, hogy velem maradjon. Hogy itt maradhassak vele. Hogy vigyázzon rám!
 Álmom ugrik a szemem elé. Nem, az csak egy hülye álom volt. El voltam fáradva, és ennyi. Harry soha nem tenne olyat. Soha nem tenne olyat, amit én nem akarok.
Ugye?
Szeretnék vele maradni. Szeretném kiélvezni ezt a hét napot anélkül, hogy újra- és újra végig nézzem, miként erőszakolt meg Harry.
 Elmotyogok magamban egy kívánságot, majd fölnézek rá. Mozgolódásomra kinyitja a szemét, és rám néz. Mondd, hogy szeretsz Harry! Úgy szeretném, hogy szeressen! Mert én szeretem. Igen. Beleszerettem. Véglegesen, és visszavonhatatlanul.

***
A nap további része remek hangulatban telt. Nevettünk minden egyes percben. Éreztem ahogy a pórusaim kitágulnak a boldogságtól. Régen éreztem már magam ennyire felszabadultan. Az álom pedig... nem is értem, hogy lehettem ilyen buta. Hogy hathatott rám egy képzelgés ilyen szinten? Harry soha nem tenne ilyet. És, hogy ezt honnan tudom? A hotelszobám nappalijában ülünk. Ő a kanapén fekszik, én pedig rajta. A szemünk csukva, ujjaink egymásba fonódva. Mondtam már, hogy imádom?
 Hat óra. Elfáradtam. Szerintem ő is. És csak jó így együtt. A világért se zavarnám most meg ezt a pillanatot. Ki akarom élvezni amíg még lehet. Itt a legjobb. Bárcsak ilyen maradhatna örökre.
 Hat napom maradt. Hat kerek napom maradt Londonból. Harryből. A boldogságból.
Nem akarok hazamenni.

Kis idő múlva Harry mozgolódni kezd. Kiugraszt a gondolkodásból. Szemem kinyitom és felülök. Ő is felül.
-Abi... -kezdi én pedig kérdőn pislogok rá. -Én azt hiszem...

*ajtócsapódás*

-Szia... -csörtet be az ajtón Anna. -sztok. -torpan meg, minek következtében Evelin belecsapódik a hátába.

-Menj már bentebb az istenért. -lökdösi arrébb. Mint ha nem lenne jókedve. -Ó, Harry. Micsoda váratlan meglepetés. -szurkálja meg egy kicsit Evelin Harry-t, miközben kicsit arrébb csusszanunk egymástól. -Abigél, beszélnünk kell! -vált át Evelin komorra. Az arca szinte tüzel. Én érdeklődve kihúzom magam a viselkedése miatt, mialatt Harry kérdőn felém fordul. Gondolom válaszra vár, hogy mit mondhatott Evelin.

-Csak egy perc... -mutatom fel neki az ujjam és kedvesen mosolyogva fölállok, hát ha elhiszi, hogy az ég világon semmi baj.

-Igazából... -kezd bele Evelin. Már érzem is, hogy ez a mondat, nem fog kedvem szerint befejeződni. -Jobb lenne, ha most távoznál Harry. -közli Evelin komoran, egyenes háttal. Anna ijedten fészkelődik mellette.

-Öm... persze. -simít végig a combján Harry, majd föláll és felém fordul. -Holnap látlak? -suttogja és zsebre dugja kezét. Ijedt Harry. Imádom.

-Persze. -mosolygok és az egyik kezéért nyúlok a zsebéhez. -Majd írok később...

-Rendben. -bólint komoran, majd kis hezitálás után egyik lábával hozzám lép és egy csókot lop a homlokomra. -Szia. -mondja halkan és elindul Annáék felé az ajtóhoz. Ők kimérten nézik amíg kisétál. -Jó éjszakát nektek. -int a lányoknak, majd Evelin egy bólintással becsukja mögötte az ajtót.

-Ezt még is mire véljem? -rikoltok Evelinre azonnal és idegesen mutatok az ajtóra.

-Anyud hívott... -süti le a szemét és gyors leül a kanapéra. Anna követi.

-Igen? -kérdezem a lehető legnagyobb cinikussággal a hangomban. Az ilyen előfordulhat. Ha egyszer van telefonja. És van anyám.

-Ülj le. -mondja Anna halkan. Közben nem néz rám. Furcsállva leülök és kapkodom a tekintetem köztük. Egyikőjük se szólal meg.

-Valaki mondana valamit? -szünet. -Bármit?

Evelin a mennyezetre pillant, miközben kifújja a levegőt. -Apud és Bella autóbalesetet szenvedtek.

Zuhanás. Puff. Zuhanás. Puff. Puff.

Ajkam résnyire kinyílik és az összes bennem volt levegő kiáramlik rajta. Az agyam kikapcsolt. Nem tudom, hogy mi történt. Autóbaleset? Lehetetlen.

-Hogy...

-Holnap az első repülővel hazamegyünk. -vág közbe Evelin, mielőtt bármilyen épkézláb mondatot összeszedhetnék.

-Én...

-Bella kómában van. 

Süket néma csend honol bennem. Középről valami hátborzongató és éles sikoly kezd kitörni. Hatalmasat robban. Mindent elpusztít maga körül. Először vakító fehérség, majd lassan tisztuló, felemésztő sötétség lesz a robbanás helyszínén. A fekete vadság magába kebelez minden egyes élő és lélegző szövetet. Mint ha ott ülnék a kocsiban. Érzem az illatukat.

-Én...

-Ne mondj semmit. -hajtja le a fejét Evelin. Csak ülünk egy helyben. Fejem lassú, monoton mozgása ébreszt fel.

-Úristen! -tör ki belőlem a sírás. Zokogok. Ez. Nem. Történhet. Meg.

Ez csak egy álom. Nem lehet más. Szálljatok ki a fejemből!

Kavargok.

 

13. Nap/2.: Vallomás (+18)

Sziasztok kabócák! Hosszú, hosszú idő után, itt van a rész. Rengeteget váratott magára, de isten bizony, a történet megéri a további figyelmet. Kísérjétek végig Abigél hét napját, és ne hagyjátok elveszni a történetet. A részek sűrűbben fognak jönni, és nincs is már sajnos olyan sok hátra. Jó olvasást, üdv újra itt!
Red xoxo

Harry lehajolt hozzám egy csókra.
-Nagyon sok minden történt ez alatt a pár nap alatt. Alig hiszem el, hogy most itt vagyok veled. Annyira...

-Szürreális. -vágtam a szavába suttogva. A torkomban gombóc van, az összes izmom ráng az izgalomtól. Harry nagy levegőt fújt ki. -Csak lassan, jó?

-Abi, én nem siettetlek. Nem kell elkapkodnunk. -mondta. Kezem végig húztam a karján, válláról a mellkasára, majd a hátára és lehúztam magamhoz egy újabb csókra. Az ajkaim bizseregtek. Erősen lehunytam a szemem és Harry hátába markoltam, amikor Harry először belém hatolt. Kitágított, elakadt a szavam.

-Ah. -nyögtem nagyot, mikor megakadt.

-Te még tényleg szűz vagy... -mondta halkan és nem tudom, talán magát akarta nyugtatni. Nem jöttek szavak a nyelvemre. Feszített.

-Harry... -próbálkoztam.

-Nyugi, mindjárt jobb lesz. -mondta megnyugtatóan és nem mozdult. Rám feküdt és fejét a nyakamba hajtotta. -Nagyon fáj? -kérdezte anélkül, hogy kicsúszott volna belőlem.

-Tűrhető. -préseltem a szavakat a fogaim között. Harry válaszul megcsókolta a nyakam, mire engem kirázott a hideg.

-Lazulj el! -könnyű azt mondani. -Engedd el magad, engedd ki. -vettem egy mély lélegzetet, majd kifújtam a levegőt. Már nem is olyan rossz. Lassan kinyitottam a szemem és Harry izmos válla tárult elém. -Na?

-Jobb...
Harry nem emelkedett fel rólam, így kezdett el mozogni. Az érzés, ami ekkor árasztotta el a testem, egyszerűen leírhatatlan. Az izmaim körbezárták Harry-t, ő pedig nem tágított. Fájt, rohadtul fájt. Nem így képzeltem el az első alkalmat. A filmekben mindig olyan könnyen megy. Lángok, szerelem, vágy és érintések.
Olyan érzésem van, mint ha valami nem engedné tovább Harry-t. A fájdalomtól már a paplant markoltam.
-Harry, szerintem hagyjuk... -kezdtem és ekkor éreztem meg. Harry átszakította a szűzhártyámat. -Áh! -kaptam a kezem a hasamhoz.

-Ne haragudj! -kapott egyik kezével az arcomhoz Harry. -Nem akartam, hogy...

-Harry... -nem akarom, hogy mentegetőzzön. Arra itt nincs szükség.
Most rengeteg dolog szaladt át a fejemen. Mi lett volna, ha Dáviddal történik meg mindez? Vajon ő is várt volna amíg felkészülök, vajon ő is ugyan ilyen türelmes lett volna? -Minden oké. -mosolyodtam el bágyadtan és a szemébe néztem. Harry látszólag feszült, ezért óvatosan a válláról levezettem a kezemet a mellkasára. -Csókolj meg. -suttogtam, Harry pedig néhány levegővétel után, lehajolt hozzám és összeforrtak ajkaink.

***
-Nagyon jó voltál. -dörmögte izzadtan a fülembe Harry a szavakat.
Még mindig a felhők között járok. Ilyen intenzív, gyönyör és örömteli élményben még nem volt részem. Még most is kiráz a hideg, ha csak arra gondolok, ahogy Harry-vel összekapcsolódtam. Együtt voltunk. Elfelejtettem minden bajt és csak ő volt, meg a zöld smaragd szemei. Nem mondom, hogy nem fájt, mert akkor hazudnék. De így utólag visszagondolva rá, a legjobb dolgok közé sorolom be, amik velem történtek. Oda adtam magam neki. Kinyíltam előtte és felfedtem mindent. Ő kölcsönösen megbízott bennem.
  Csak nézem magam mellett a göndör hajú fiút, aki most sokkal fiatalabbnak látszik. Szemét lehunyva, halvány mosollyal az arcán húz magához és én mélyen magamba szívom mámorító, férfias illatát. Én is lehunyom a szemem. Szeretem őt. Nincs két hete, hogy megismerkedtünk, de már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Igen. Szeretem ezt a fiút. A göndör hajú, csillogó szemű, gondtalan fiút és aggódom az idős, mindent elvesztett férfiért. Mikor az esős napokon ránéztem, mintha az idő lett volna a kedve. Mosolygott, de most kell rájönnöm, hogy ezek az őszinte mosolyai. Mi történhetett? Mi az pontosan abban a szobában?
  Furdal a kíváncsiság. Nem Abigél, nem teheted meg! Hiszen alszik! Ne játszd ki, megbízik benned! Én is megbíznék benne. Csak szeresd! Szeretem.

-Te is jó voltál. -suttogom neki kuncogva, mire válaszkép dünnyög valamit és szorosan magához húz. Melegem van, de imádom az érzést, hogy összeragadok izzadt testével. Csupasz bőrére tapadok és szinte táplálkozok belőle. Lehunyom én is a szemeim és az elmúlt óra élményeit álmodom újra, újra és újra.

***

Harry a kukába dobja a használt óvszert, majd rám mosolyog. Azt se tudom hova nézzek zavaromban, ezért a táskámban kezdek turkálni. Mint ha csak keresnék valamit.

-Mindened megvan? -kérdezi, miközben megáll előttem. Kimászok a táskából és rávigyorgok.

-Minden. Ha meg itt hagyok valamit, majd utánam küldöd postán. -viccelődök.

-Vagy megtalálom vele a legmegfelelőbb indokot, hogy elvigyem neked és újra lássalak. -dörmögi a szemembe, miközben egyik kezével a fülem mögé simít egy hajszálat, ami nem marad ott. Megmarkolom a pólója alját, közelebb lépek hozzá és lábujjhegyre állva, megcsókolom. Erősen megragad a derekamnál és szenvedélyesen megcsókol. Ajkunk a táncban elnyílik és nyelveink simogatják egymást. Annyira szeretem.

-Na menjünk. -szakadok el tőle és lehunyt szemmel, mosolyogva beszélek a szájába.

-Jó, mielőtt megint fölvinnélek a szobámba. -mondja és én nem hallom ki a játékot a hangjából. Ezt most hogy értette? Rá nézek, és látja rajtam, hogy jár az agyam. Felvonja a szemöldökét, mire halkan megszólalok.

-Fölvinnél? -szerintem csak azért tud rá válaszolni, mert remek szájról olvasó. A hangom cserben hagyott.

-Abigale. -neveti el magát és lehunyt szemmel újra magához húz. Még erősebben mint az előbb úgy, hogy valami elindul bennem lentről felfele. Erősen a csípőjének esek, de ő meg sem mozdul. Mint egy sziklafal úgy áll és mikor szemét kinyitja, süt belőle a komolyság. Harry? -Nekem adtad magad. -mondja mélyen a szemembe nézve. Szinte rosszul vagyok. Szemeim kikerekednek, ajkam elnyílik a koncentrációtól, hogy halljam mint mond. -És én is neked adtam magam. Bármit megtennék...
  Nem merek még pislogni sem, mert az is túl nagy zajt fog csapni, de... de nem. Nincs a mondatnak folytatása. Ez a vége. Nyelek egyet és végre pislogok is.

-Értem. -lehelem közénk a szavakat. Harry ad egy szűzies csókot, majd kézen fogva kihúz a házból.
Beülök a kocsiba. Amíg Harry megkerüli az autót, én becsatolom magam és egyre csak kattog az agyam. Ez most mi volt? Egy vallomás? Minden bizonnyal egy vallomás! De miről?
  Harry beindítja a kocsit és elhajtunk a ház elől. Rá nézek és csak bámulom. Próbálom megfejteni. Elég erősen fújja ki a levegőt. Az út hazáig csöndben telik.
  Még a liftben sem szól hozzám, mikor már fölfele tartunk. A lift jelez, cseng és az ajtó kinyílik. Habozva indulok el és feszengve fogom a kezét. Reménykedek, hogy nincsenek a folyosón. Nincsenek.
  Megállunk az ajtóm előtt és azonnal a kulcsom kezdem keresni. Nem tudom kezelni a helyzetet! Én mondtam valamit, ami miatt most ilyen? Miért lett hirtelen ilyen? Gondterhelt, koraérett férfi. Őt is szeretem.

-Jó volt a mai nap. -nyögök ki végre valamit, egy halvány mosoly kíséretében, miközben a zárba csúsztatom a kulcsot. Harry erre csak elmosolyodik, és közelebb von magához. Megcsókol és az orromra nyom egy puszit.

-Gyönyörű voltál ma. -mondja, nekem pedig pír szalad az arcomba. -Mint mindig. -teszi oda mellékesen, és neki valamiért el is hiszem ezt az egészet. -Holnap? -kérdezi kihívóan.

-Holnap? -vonom fel a szemöldököm mosolyogva.

-Találkozzunk!

-Szeretnél?

-Mondjam, hogy igen? -kérdezi nevetve.

-Igen. -vágom rá.

-Akkor igen. Az minden vágyam. -hajol le ajkamhoz és újra megcsókol.

-Jó. Reggel hívj fel. -fogtam az arcát a kezem közé.

-Mondjuk 9-kor? -kérdezte mosolyogva.

-Kilenckor megfelel. -nevettem és ezúttal én hajoltam oda csókra.

-Akkor holnap. -mondta és miközben ellépett előlem, ujjai közé fogta egy tincsem, majd a vállamra dobta.

-Holnap. -intettem neki, majd beléptem a szobába. Evelinék nincsenek itthon, ezért gyors letusoltam és mire ágyba bújtam, már fél kilenc volt. A telefonom bekapcsolva néztem meg az üzeneteimet. Egy jött. Harry-től.

Harry: Szép álmokat! x

Abigél: Repdeső bogarakat! x

Mikor elküldte az üzenetet, letettem magam mellé a telefont. Hosszú nap volt, és elfáradtam. A fiúk, Harry, minden. Tizenharmadik napja vagyok Londoban és van hét napom. Hét teljes nap, egy hosszú hét. Mi fog történni addig? Mi lesz azután, hogy visszamentem Magyarországra? Mi lesz velem és mi lesz Vele?
Szeretem őt? Tényleg szeretem? Miért kérdezel ilyet? Mert nem vagyok benne biztos, hogy ez megtörténhet. Megtörténhet? Szerinted megtörténhet? Meg. Akkor már csak hagynod kell, hogy megtörténjen. Megtörtént. Már rég megtörtént.

"Elragadtatom magam, magam adom, megadom, megadom, neki megadom magam."

13. Nap/1.: Meg fog történni! (+18)

-Készen vagyok! -kiáltottam bele a telefonba, miközben a shortom próbáltam fölhúzni magamra.

-Én várok. -nevetett Harry a telefonba.

-De gyere be addig, nyitva az...

-Lent várlak. -szólt azonnal. Igaz, Evelinék még itthon vannak, és tudom, hogy Evelin nem igazán kedveli.

-Jó, akkor már megyek is. -mondtam, majd letettem a telefont. -Na, elmentem. -szóltam Evelinnek, miközben a szandálomat vettem föl.

-Mikor jössz? -kérdezte, a vitatkozást hagyva a fenébe.

-Hoznak. Majd este fele. Sziasztok! -mondtam kedvesen, egy vidám mosollyal az arcomon, mire Anna csak intett. Fő, hogy mindent megbeszélünk egymással. Kicsit csalódottan néztem Evelinre, aki tovább nyomkodta a telefonját. -Hát... akkor majd jövök.

-Jó. -bólintott, mire vettem egy levegőt, majd becsaptam magam után az ajtót. -Nektek is szép napot! -dünnyögtem az orrom alatt.
Beszálltam a liftbe és a telefonomat a táskámba mélyesztettem.

-Itt is vagyok. -mosolyogtam Harry-re, mikor odaértem hozzá a kanapékhoz.

-Szia te! -köszönt gödröcskéit megmutogató mosollyal az arcán, majd szorosan körém zárta a karjait. -Mehetünk?

-Mehetünk. -bólintottam.. -Ugye jó leszek így! Nem túl laza?

-Harminckét fok van, hova gondolsz? -nevetett fel, miközben kinyitotta előttem a szálloda ajtaját. -Csodálkozom, hogy vettél föl egyáltalán valamit.

-Nem hiszem, hogy harminckettő fok lenne. -mondta, miközben kiléptünk az utcára. Még csak kilenc óra, és bár süt a nap, melegnek nem mondhatnám az időt. A shortomban, a trikómban és rá vett laza kardigánomban, igen csak langyos volt a levegő.

-Hát nem is reggel kilenckor lesz harminckét fok, hanem majd délben. Ez egy nagy nap. Ilyen nem mindig van Londonban.

-Nekem köszönheted. -villantottam felé egy mosolyt, miközben kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam a kocsijába. Ma ugyancsak azzal a nagy fekete kocsijával jött. Bekötöttem magam, majd megdörzsöltem a combjaimat. -Brrr. -teljesen kirázott a hideg.
 Teljesen el voltam kalandozva a lábamon kiemelkedő apró libabőrrel, amikor föltűnt, hogy Harry a combomra tette hatalmas, meleg tenyerét. Meglepődötten felé kaptam az arcom, mire ő gyors hozzám hajolt, és meleg ajkait az enyémekre nyomta. Olyan puha volt, hogy azt hittem helyben ott maradok. Hasamban egy jó és bizsergő érzés szaladt fel az agyamig, amitől a hideg ismét végig szántotta a testemet. Hogy válthat ki belőlem egy fiú ennyi mindent?
 -Hoppá! -szakadt ki belőlem ez egy mosoly közepette.

-Itt most már nem láthat minket senki. -vigyorgott.

-Nem? -húztam föl a szemöldököm, bár ezt jó magam is tudtam, hisz Harry a múltkor elárulta, hogy az autón sötétített üvegek vannak.

-Nem. -nevetett, miközben megrázta a fejét, majd ujjait óvatosan az állam alá vezette, és finomat magához húzott. Ajkaink egymáséra helyeztük, és közel öt percig mást sem csináltunk, mint kezünkkel mindenhol megpróbáltuk megérinteni a másikat.

-Már hiányoztál. -mondtam neki mosollyal az arcomon, mire beindította a kocsit, majd elhajtottunk hozzá.

***

-Abigale! -köszöntött széttárt karral Louis. -De jó újra látni!

-Téged is! -villantottam felé egy nagy mosolyt, majd a karjai közé zárt. Louis nagyon hóbortos és ugyan olyan jókedvű és vihánc, mint amilyen a videónaplókban volt.

-Liam és Zayn együtt jönnek, Niall pedig még otthon van. Én ébresztettem. Még aludt, mikor hívtam egy negyed órája, hogy jövünk-e együtt.

-Majd jön, a kaja úgy is délre érkezik.

-Nem főzöl? -kerekedtek el meglepetten a szemeim.

-Szerinted? -kérdezte kínosan felnevetve Harry.

-Mondjuk, igaz. -mondtam legyintve, mire kikerekedtek a szemei, és várt arra, hogy fejezzem be a mondatot. -A múltkori tejbegríz sem volt a legjobb. -mondtam lazán, mire Harry megindult felém.

-Akkor nem ezt mondtad, mikor undorítóan összekeverted kakaóval.

-Úgy ehetőbb volt. -húztam tovább az agyát, és Louis irányába kezdtem hátrálni. Louis leült a kanapéra és megszokott módon kapcsolta be a tévét. -Haha. -nevettem kínosan, miközben lehuppantam Louis mellé.

-Na most megkapod, te kis hazug! -iramodott meg felém a szoba egyik végéből.

-Ne! -kiáltottam föl és a kanapé mögé ugrottam.

-Ne már. -óbégatott Louis.

-Gyere ide! -kergetett körbe-körbe a szobában Harry, mire menedéket leltem egy fotel mögött, ő pedig megállt előtte. -Sarokba szorultál.

-Hidd csak ezt. -vontam vállat.

-Na, csak megölellek! Nem fog fájni. -kerülte meg lassan a fotelt Harry, mire én elfutottam Louis elé.

-Csak szeretnéd! -mondtam, majd lehajoltam futás közben, mert Louis leejtette a távirányítót, és gondoltam lesz még annyi időm, hogy fölvegyem és tovább szaladjak, de tévedtem. Harry hirtelen a vállára kapott, majd megforgatott.

-Undorítóan romantikus ez az egész. -dünnyögte Louis.

-Inkább segíts! -visítottam, miközben Harry csiklandozni kezdett a vállán, én pedig össze-vissza ficánkoltam.

-Ugrálj is vele!

-Mi? Ne neki segíts! Nekem! Én vagyok a gyengébbik nem! -Louis ezen csak kacagott, majd csöngettek. -Majd én kinyitom. -nyögtem, miközben Harry kisétált az előszobába, és kinyitotta az ajtót. Remek fogadtatás, hogy a seggemet mutogassa a vendégeknek. Pech ez a short.

-Ki jött? -kérdeztem, miközben próbáltam megfordulni.

-Szia Abi, jó újra látni... a... szóval a... szia. -mondta Liam, mire idétlenül intettem egyet.

-Szia Abi! -hallottam Zayn hangját is, majd fölnevettem azon, hogy Harry az egyik lábammal integetett vissza.

-A helyéről nem akarnád kiszedni?

-Nem, úgy nem lenne csak egy, amit nézegethetek. -mondta egyszerűen, mire én megforgattam a szemeimet.

-Fiúk.

Harry letett a nyakából, pontosabban ledobott Louis és Zayn közé a kanapéra, mire bocsánatkérően meredtem rájuk és próbáltam nem teljesen elpirulni.
Kicsivel később megérkezett Niall is, mire Harry egész egyszerűen megint a nyakába kapott, majd így nyitott ajtót Niall-nek is.

-Hát te nem vagy normális.

-Mondták már. -vont vállat, majd hirtelen Niall tűnt föl előttem, az az Harry mögött és beköszönt.

-Milyen a levegő odafönt?

-Arcszesz szagú. -intettem.

-Nem tetszik? -kérdezte Harry azonnal és olyan hirtelen fordult meg, hogy majdnem lerepültem a válláról. Így ő nézett farkasszemet Niall-el, én pedig a falat bámultam. Gondolom azt hitte, hogy ha majd megfordult, akkor szembe kerül velem.

-Hülye vagy. -mondtam lazán, mire ugrálni kezdett. -Oké, oké, nem vagy! -ütöttem a hátát.

-Szerintem legyetek tekintettel másokra is. -mondta Liam unottan, miközben megvakarta az orrát, az egyik fotelban ülve.

-Barátnőm van és nem félek használni. -ugrott Harry a fiúk elé, mire rám jött a köhögés.

-Nekem meg tüdőm, de így nem sokáig.

-Jaj, bocsánat. -paskolta meg a fenekemet szemernyi együttérzés nélkül.

-Arrébb állnál, nem látok? -nyújtogatta a nyakát Zayn.

-Nem. -rázta meg a fejét Harry.

-Figyelj, szerintem is nyugodtan... -kezdtem, de Louis belém fojtotta a szót.

-Jól van Harry, értettük és észrevettük, hogy nagyon szép barátnőd van, nekünk is van, már csak Niall-nek nincs, de azért arrébb mehetnél. -mondta Louis, mire én Niall-re kaptam a tekintetem, aki mosolyogva, széttárt karokkal megvonta a vállát. Harry bólintott, majd újra ledobott Louis és Zayn közé a kanapéra, majd kiment a konyhába.

-Na végre. -sóhajtott Louis, és kikapcsolta a tévét. -Már azt hittem, hogy soha nem megy el. -forgatta meg a szemeit, majd hirtelen áttette a kezét a vállam felett, mire nekem kikerekedtek a szemeim. -Nyugi... -nevetett Louis a reakciómat látva, mire Zayn is lazán átkarolt, a másik oldalról.

-Mi csak csupán... -kezdte Zayn.

-Szeretnénk érdeklődni felőled és Harry felől. -fejezte be Liam, mire mind bólogatni kezdtek. Eléggé feszélyezett a helyzet, hogy mind engem néznek, pislogás nélkül, és választ várnak, amiből aztán leszűrik, hogy érdemes vagyok-e, vagy sem.
Vettem egy mély levegőt.

-Hát, mire vagytok kíváncsiak? -kérdeztem egy mosoly közepette.

-Lefeküdtetek már? -kérdezte Louis felvont szemöldökkel, mire a torkomra szaladt a nyálam.

-Nyugi, nyugi. -tette a vállamra a kezét Zayn. -Bocsánatot kérek a nevében is. Louis csupán arra volt kíváncsi, hogy... ő... közösül... -kezdte, de láttam, hogy Liam megrázza a fejét a szó használata miatt. -Szee-ex... -húzta a szót és várta Liam reakcióját. Liam megingatta a fejét. -Pááárrzóóó... -kezdte Zayn, de Liam azonnal heves fejrázásba kezdett. -Ahj... akkor mi van még? -csapott a combjára.

-Ér-értem, hogy mire gondoltok. -tördeltem az ujjaim, de mint ha meg sem hallották volna.

-Mond azt csak simán, hogy bújtak-e már ágyba!? -vonta meg a vállát Niall, mire magamban elmosolyodtam. Nem csalódtam. Talán neki van a legtöbb esze.
Belülről kezdtem rágni a számat, mert most aztán tényleg mind engem figyeltek. Olyan csönd lett a szobában, hogy még azt is hallani lehetett, ahogy a pók szövi a hálóját a sarokban.

-Na? -vonta föl a szemöldökét Louis.

-Ilyet nem illik kérdezni. -pirultam el és sandítottam körbe, hát ha Harry végre megjelenne.

-De mi mindent megbeszélünk. -mondta Louis. Ő a főszóló. Most már látom. A többiek csak helyeslően bólogattak.

-Hát... majd elmondja, ha elakarja. -préseltem egy csíkká a számat.

-Ahj. -csettintett Liam.

-Több eszed van mint gondoltuk. -mondta Louis, és ez azért egy kicsit szíven ütött.

-Öm... kösz? -ráncoltam a szemöldököm sértetten. Louis felém kapta a tekintetét, mire rá néztem, majd mivel Niall ült mögötte a fotelban, ezért elkaptam az ő tekintetét is. Kíváncsi voltam, hogy mi volt az ő reakciója a válaszomra.

-Már mint... -kezdte Louis.

-Persze. Rendben. -legyintettem. -Megnézem Harry-t. -mutattam a konyha felé, majd fölálltam és kimentem Harry-hez. Még mielőtt a konyhába érhettem volna, elkezdődött mögöttem a sutyorgás. -Szia. -léptem be Harry-hez félve.

-Szia. -villantott felém egy vigyort és még kettő poharat tett egy tálcára.

-Mit csinálsz? -kérdeztem mellé lépkedve.

-Viszek be üdítőt, meg egy kis rágcsálni valót.

-Segítsek? -fordultam utána, ahogy a hóna alá vette a kekszeket és fölemelte a tálcát.

-Öm... azt megköszönném. -nézett szét magán. Kivettem a hóna alól a chipset és a kekszeket, majd Harry után kilépve a nappaliba, letettem őket az üvegasztalra. -Hozol még légy szíves pár tálkát? Addig öntök mindenkinek.

-Persze. -mondtam, és visszamentem. -Csak tudnám, hogy hol vannak a tálkák... -motyogtam, miközben nyitogatni kezdtem az elébem eső szekrényeket.
Ekkor valaki felnyúlt mellettem és kivette a tálkákat. -Ez lett volna a következő. -mondtam Niall-nek, a szekrény tippekre gondolva.

-Csak segítettem. -mondta mosolyogva, majd biccentett, hogy induljak meg kifele.
Kint leültem a helyemre, majd megvártam, amíg Niall nekem is adott egy tálkát. Harry öntött kekszet -nem kértem chipset- majd ő is leült és beszélgetni kezdtünk.
Mindenki kedvesen bevont a beszélgetésbe, kivéve Louis-t. Fogalmam sincs, hogy mit tehettem azzal, hogy ennyire besértődött rám, de mindenesetre nem túl jó, ha a világ leghíresebb fiúbandájának az egyik tagja ki nem állhat.
Alig mertem levegőt venni ott mellette.

-De most úgy komolyan, ki hallott már ennél romantikusabb sztorit mint, hogy egymásba szerettek a színpadon. -mondta Zayn és ezzel rossz vizekre evezett. Tudtam, hogy mindjárt következik Louis ellen érve.

-Khm. -emelte föl a kezét. Na mit mondtam! Nem most kéne azt mondanom, hogy ki kell mennem a wc-re!? De akkor meg Louis megint beszól, hogy: "De hát nem is ittál semmit!" Inkább pirulok és csöndben maradok.

-Mi Eleanorral középiskolás korunk óta ismerjük egymást és mindig is barátok voltunk.

-Jó de... -kezdte Liam, mire legbelül leugrottam egy emeletes ház tetejéről. Miért nem lehet neki igazat adni!? Miért kell vele veszekedni!? -Az egy olyan szerelem, ami szépen lassan alakult ki és szinte már tapsot érdemel, hogy észre vettétek azt, hogy talán többet éreztek a másik iránt.

-Ja, Harry és Abi meg puff!!! -mutatott egy robbanást a kezével Zayn. -Csak úgy. Ott a színpadon. Mint ha mi sem történt volna. -kínosan kezdtem nevetni, ahogy figyeltem, hogy Louis arca elvörösödik Zayn-t bámulva.

-Szerintem romantikus az is, mikor először csak barátok vagyunk, majd szépen lassan egymásba szeretünk. -vontam vállat. Nem néztem Louis-ra, csak próbáltam kedvesen mosolyogni.

-Ja. Értelek. -dörmögte.
De jó nap elé nézünk!

Miután megjött az ebéd -kínai volt- a fiúk lassan elköszöntek. Niall ment el utolsóként, majd amikor Harry, csupán illedelem szempontjából megkérdezte, hogy mit fog csinálni később, ő azt mondta, hogy biztos nem csajozni. Ezen jót kuncogtam, majd Harry mellett állva, intettem a zsebre dugott kézzel távozó Niall-nek.

-Nah. -csukta be az ajtót Harry.

-Mosogatás? -kérdeztem nevetve, mire Harry a konyha felé kapta a fejét.

-Igen. A mosógépben. -forgatta meg a szemeit
Harry rám mosolygott, majd nekidőlt az előszoba egyik falának. Csak néztünk egymás szemébe, és lassan én is mosolyra húztam a számat. Harry a háta mögé vezette a kezeit, így egy kicsit kintebb nyomta a csípőjét. Az alsó ajkamba haraptam, majd elé léptem. Tenyerem a derekára tettem és lassan a hátára vezettem. Harry kezeit elővéve magához húzott, majd a fejem búbjára nyomott egy csókot. Mellkasának döntöttem az arcom és mélyen magamba szívtam az arcszeszének szagát. Ez nem olyan igazi arcszesz illat volt. Keveredett Harry saját illatával, így még inkább ellenállhatatlan volt. -Fölmenjünk? -kérdezte, miközben megfogta a derekamat és eltolt magától. A szobájára gondolt. A lépcső felé néztem, majd gondolkodóba estem.

-Menjünk. -válaszoltam anélkül, hogy szemébe néztem volna.

-Akkor gyere. -ragadta meg az egyik kezem, majd maga után kezdett húzni. De ez nem olyan volt, mint amit a filmek mutatnak. Ezen érződött, hogy igazi, hogy nincs megjátszva és, hogy tényleg megtörténik.
Harry a szobájáig vezetett, néha hátra nézett rám, arcán pajkos mosoly játszott.
Az ágyára ültetett, hátrébb tolt, majd fölém magasodott.
Ajkait szó nélkül az enyémekre nyomta, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egyik kezemmel a pólójába, másikkal a takaróba markoltam és próbáltam levegőhöz jutni. Harry elvált tőlem, ő is levegőt vett, miközben rám nevetett, majd újra rám vetette magát. Csípőjét erősen az enyémnek nyomta, mire engem tetőtől talpig kirázott a hideg. Csupasz combomon éreztem farmerjának anyagát. Nem kételkedtem benne, hogy ez lesz az a pillanat. Sőt, szinte éreztem, hogy ma fog megtörténni. Készültem rá, minden egyes apró dolgot átelemeztem magamban.
Nem félek Harry-től. Viszont attól, hogy ez lesz az első alkalmam, attól nagyon is. Azt mondják, hogy a lányoknak fáj az első alkalommal. Nem akarok erre túlságosan rágörcsölni, mert aztán meg ez lesz a baj.
 Harry a párnákra dőlt, és maga fölé húzott. Lovagló ülésben foglaltam helyet a csípőjén, majd már mint máskor, végig simítottam a felsőtestén. Harry kezeit közben végighúzta a karomon, a derekamon, majd a fenekemen. Kicsit föntebb emelkedett, mutatva azt, hogy csókot akar, én pedig megadtam neki. Ahogy a kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, és elmélyültünk a csókokban, Harry lassan lehúzta rólam a kardigánom. Kibújtatta belőle először az egyik, majd a másik kezemet, majd mellénk dobta az ágyra. Egy pillanatra kinyitottam a szemem. Harry szemei csukva voltak. Erre a pillangók fölébredtek a gyomromban és akkor erővel készültek kitörni, hogy azt hittem, hányni fogok. Abban a pillanatban el is szakadtam Harry-től és oldalra kaptam a fejem.

-Minden rendben, Abi!? -könyökölt fel Harry.

-Igen, persze. -vettem egy mély levegőt, miközben felé fordultam. -Minden oké! -hajoltam le hozzá, mert nem akartam, hogy abba hagyjuk. Folytatni akartam és szerettem volna a végsőkig elmenni.
Harry tiltakozás nélkül fogatta ajkaimat és hatalmas, meleg tenyerét a derekamra tette. Nem vagyok alacsony, de nagy sem, így egy ici-picit föntebb csúsztam a csípőjén csak, hogy kényelmesen elérhessem. Harry erre a mozdulatra ragadta meg a pólóm alját, majd fölhúzta a mellemig. Lapos hasam elé tárult és most kitűnően látszódott az, hogy izgulok.
Harry elmosolyodott a hasam emelkedési sebessége láttán, majd ujjbegyeivel végig simított rajta. Kacagás tört fel a torkomból a csikis érzés miatt. Harry erre szintén fölnevetett, majd maga alá dobott és csikizés közben leszedte rólam a fölsőt. Szerencsém amiért a fehér csipkés melltartóm vettem föl, és nem mondjuk a rózsaszín elefántosat.

-Húha. -mondta Harry, miközben mellé könyökölt. Azt hiszem, meg is fulladtam volna, ha Harry is rá ül az én csípőmre.

-Mi az? -kérdeztem félve.

-Még nem is láttam fehér csipkés melltartót. -bámulta a mellem.

-Tessék? -kérdeztem zavartan és eltakartam a melleim.

-Csak, eddig... már mint... még nem... láttam... általában csak feketét. -kezdett dadogni. Láttam rajta, hogy leesett neki, hogy ez így elég kínos.

-És? -kérdeztem halkan.

-Semmi. -mondta mosolyogva, majd elvette a kezem magam elől. -Jól áll. -bágyadt mosolyra húztam a számat, majd a nyaka köré fontam a kezem. -Na mi van? -kérdezte játékosan, miközben közelebb húzott magához.

-Most a te fölsőd jön. -haraptam be az ajkam, majd a pólója aljához nyúltam. Harry nyugodtan hagyta, hogy lehúzzam róla a fölsőjét, sőt még a karjait is fölemelte. Kicsivel később, több tapizás és csók után, a többi ruhadarabtól és megszabadítottuk egymást, és már csak a fehérneműk maradtak.

-Hihetetlenül szexi vagy ebben a fehér szettben. -mondta, miközben fölülről végig nézett rajtam. Köszönet képen elmosolyodtam és nem vallottam be neki, hogy ez valójában nem egy szett, csak a bugyim és melltartóm is fehér.
Harry ismét fordított a helyzetünkön és a csípőjére ültetett. Bokszere nem sokat védett és ahogy ráültem, megéreztem egyre duzzadó férfiasságát. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, viszont az a fura érzés ott lent és a hasamban ezt nem tette lehetővé. Éreztem, ahogy melegedni kezd a testem, miközben tekintetem végigfuttatom Harry kidolgozott testén, majd Harry a melltartópántomért nyúlt.
Kicsatolta azt, majd lassan leengedte a vállamról a pántokkal együtt és eldobta.

-Na? -suttogta. Kínos mosolyra húztam a szám, majd elfordítottam a fejem. -Nyugi. -kapott utánam. -Gyönyörű vagy. -Harry tudja, hogyan vegyen le egy lányt a lábáról. Meg kellett erőltetnem magam, hogy a szemébe nézzek. -Csak, nyugi. -mondta, és fölhajolt hozzám, hogy megcsókoljon. Nem hajoltam le hozzá, ülve maradtam. Harry magam mellé fektetett, majd egyik kezére támaszkodva, a másikat a derekamra simította. Finoman megcirógatott, majd tenyerét lentebb vezette a csípőmre. Ujjait a bugyim szélébe akasztotta, majd lehúzta rólam. Fölemeltem a lábam, miközben ő félre dobta a fehér anyagot.
Mielőtt visszahajolt hozzám, magáról is leszedte az utolsó ruhadarabot. Mellém feküdt és megcsókolta a nyakam. A párnákra feküdtem, és hagytam, hogy ajkai kényeztessenek. Bár még nem igazán múlt el két óra, a szobában félhomály volt, mert Harry besötétítve hagyta, gondolom, még reggel az ablakokat.
Egyik kezével megmarkolta a mellem, majd párat szorított rajta.
 Teljesen kirázott a hideg. Kifújtam a levegőt, majd oldallal felé fordultam, így mind a ketten az oldalunkon feküdtünk.

Megérintettem az oldalát. A mellkasára húztam a kezem, majd az ujjbegyeimmel végig simítottam a hasán. Finom, puha bőre van és meleg. Hozzá bújnék, és el sem engedném.
Érdekes érzés lobbant bennem. Bizseregni kezdtem és ez az érzés átjárta az egész testem.
 Nagyobbat sóhajtottam mikor Harry a bimbómat fogta meg, én pedig a fenekére csúsztattam a kezem. Harry ekkor egy egyszerű mozdulattal közelebb rántott magához, majd az egyik lábam behajlította. Elakadt a szavam. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Még nem, még nem vagyok készen. Kívánom őt, és alig bírom magam tartóztatni, viszont feszélyez a helyzet, hogy én még tapasztalatlan vagyok.
 Viszont ebben a pillanatban megéreztem Harry ujjait ott, ahol férfi kéz engem még nem érintett. Ismét fölnyögtem a kellemes érzés miatt és kezemet elkaptam Harry-től, hogy a takaróba kapaszkodjak, mint ha csak ezzel a földön tarthatnám magam. Harry párszor végig simított rajtam, körkörös mozdulatokat tett. Élveztem. Látta rajtam, ezért a vállamnál fogva a hátamra döntött és fölém magasodott.
 Egy kezével támaszkodott. Súlya tartásától kiduzzadtak az izmok tetovált karján, miközben a másikkal folyamatosan kényeztetett. Erősebben érintett meg, mire a testem megrázkódott és erősen lehunytam a szemeimet. Bizseregtem. Mindenhol, ahol csak lehetett.
  Mindkét lábam fölhúztam, mint ha csak Harry így kényelmesebben hozzám férne.

-Abi... -dörmögte rekedten, majd ekkor megéreztem egyik ujja begyét. Belém tolta. Teljesen. Lenéztem a kezére, mikor kihúzta belőlem és az érdekes érzésre kirázott a hideg. A következőnél már középső ujjához társult a mutató ujjai is. Egy kicsit feszített, de nem volt vészes. Ki-be húzgálta, miközben lehajolt hozzám egy csókért. Megcsókolt, majd épp csak annyira emelte el az arcát, hogy a szemembe tudjon nézni. Én viszont lehunytam a szemem, mert gyorsított a tempón. Az ajkamra lehelt meleg leheletével,  mire bebocsájtást engedtem nyelvének. Nyelveink összefonódtak és piszkos táncba kezdtek.
 Kis idő múlva Harry kihúzta belőlem az ujjait, majd egy gyors csók után az éjjeli szekrénye fiókjához hajolt, majd kivett egy óvszert. Kibontotta a csomagolásból, férfiasságára helyezte és már készült arra, hogy magára húzza, de én utána nyúltam, és megtettem helyette.
 Még sose láttam eddig senkit se ilyen közelről és ez zavarba hozott. Harry hatalmas volt. Féltem, hogy nem fog menni nekem ez az egész, hiszen mikor csak ujjaival csinálta az is fájt. Bár az első alkalom elvileg mindig fáj.
Nagyot nyeltem miután a szemébe néztem. Harry arcán mosoly ült, mint ha büszke lett volna rám. Ijesztő volt ez a mosoly.

-Mondd csak... -húzott magához, miközben egymással szemben térdeltünk. -Készen állsz? -szorosan tartott a karomnál fogva, miközben én válaszra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. -Ha... ha nem megy, akkor nem kell. -mondta és kicsit lazított a fogáson.

-Most már ne táncoljunk vissza. -mondtam neki, miközben a szemébe nézve megérintettem a tetejét. Harry rögtön összerándult és kihúzta magát a szemembe nézve. Izzadt. Csillogott a homloka. Meleg volt a szobában és fülledt a levegő.

-Akkor... -mondta, miközben nyelt egyet, mert a markomba szorítottam a farkát.

-Mehet. -mosolyodtam el bágyadtan, majd párszor, ügyetlenül, megdörzsöltem a farkát. Harry lehunyta a szemét és megtámaszkodott a háta mögött. Fura volt, hogy a tenyerem a gumin volt. Éreztem Harry-t. Hatalmas volt, izmos és kemény.
 Kinyitotta a szemét. A vállamnál fogva a hátamra fektetett, majd fölém magasodott.

-Hagyjuk most már a játékot, mert nem fogom bírni. -mondta kínosan vigyorogva, miközben megtámaszkodott fölöttem. Egy kicsit elöntött az öröm és ezzel egy időben a szorongás is. Meg fog történni. Köztem és Harry között az, ami fiú és lány között meg szokott történni.

Meg fog történni.

2014!

Itt az új év!

Sikerekben gazdag és boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak, látogatónak!

Bár az elmúlt időben kisebb-nagyobb időközönként jött csak rész, azért szerintem jól haladunk. A történet most már igen csak a sűrűjében jár, beköszöntenek a pikánsabb és izgalmasabb részek. Persze, tudom, hogy mindenki erre vár/várt, még én jó magam is.

Időm hiányában csúszok a részek föltételével, de mindig dolgozok rajtuk.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én tettem fogadalmakat az új évre. Persze, ez mind édes kevés, de úgy vagyok vele, hogy ezen a héten ami még eszembe jut, azt fölírom melléjük. Egyik a listán az, hogy gyakrabban hozom a részeket!  

Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, hogy húsz bejegyzésbe bele fog férni a történet, hát... csalódnom kellett, így fogtam egy tollat, és lehúzgáltam a jegyzeteket a papírról és újra írtam az egészet. És, hogy mi lett az eredmény, az majd 2014 -ben, kiderül!
Red xoxo

12. Nap: Szeretem.

-Jövök már! -kiáltottam neki futtában, mert nem találtam a kulcsot. -Megvagy. -suttogtam, majd az ajtóhoz léptem.

-Engedj be kedves! -mondta, mire kinyílt az ajtó. Teljesen nagyságában állt előttem, az ő szedett-vetett stílusában, egyik kezével az ajtófélfának támaszkodva, mosolyogva.

-Gyere be. -mondtam neki beharapva az alsó ajkam, és az ajtót szorongatva utat engedtem neki. Harry le sem véve rólam a tekintetét belépett, ujjait az állam alá vezette és arcom az arca felé fordítva, egy meleg csókkal ajándékozott meg.

-Már nagyon hiányoztál. -mondta, egy levegővételnyi távolságból. Én csak elmosolyodtam. Túl szomorúnak éreztem magam ahhoz, hogy hasonlókkal kedveskedjek neki.

-Na, gyere már be. -törtem meg a csendet. Harry sóhajtott egyet, majd a farmerzsebébe dugva a kezét mögém lépett. Volt időm bezárni az ajtót, megigazítani a hajam, majd fölvenni egy mű mosolyt.

-Minden oké?

-Nem igazán. -vágtam rá azonnal. Harry fölkapta a szemöldökeit.

-Azt hittem, hogy tovább kell majd noszogatni, hogy mondd el a bajod.

-Ez nem baj, csak... nincs kivel megbeszélnem. -ültem le a kanapéra. Harry mellém ült. Mind a ketten egymás felé fordultunk, egyik lábunkat magunk alá gyűrtük, a másikat pedig a földön hagytuk.

-Na... mond. -biccentett.

-Ezt így nem lehet elmondani. -hajtottam le a fejem és a körmömről kezdtem lepattintgatni a köröm lakott.

-Megbántottalak?

-Nem, Harry! -mosolyodtam el, de még mindig nem néztem rá. -De ezt már mondtam!

-Akkor mi az? Bánt valami?

-Inkább zavar.

-A rajongók. Igaz?

-Talán.

-Talán?

-Nem is igazán ők. Inkább, ez a bezártság érzés. Az, hogy olyan, mint ha minden pillanatban figyelnének.

-Ahj, én ezt megmondtam. -fogta meg a kezeimet és elérte, hogy abba hagyjam a körömlakk kapargatást.

-Tudom, hogy megmondtad, de...

-De?

-Nem tudom.

-Miben tudok segíteni?

-Azt hiszem semmiben. -vontam vállat és egy kicsit elhúztam a szám. -Csak olyan nehéz. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék.

-Hát, mondjuk egy jó filmet.
Ezen jót nevettem. Harry ügyes és okos. Tudja, hogy mi az, amivel rögtön el lehet terelni az ember figyelmét. Csak, hogy ez ebben az esetben nem volt ilyen egyszerű. A napjaim túl zsúfoltak, pedig nem csinálok semmit, csak eszem és fekszem. A zsúfoltság az agyamban van. A gondolatok, a kérdések, a félelemek.

-Tartok... valamitől. -mondtam halkabban és egyik kezemmel elengedtem Harry kezét. Átkulcsoltam vele a lábaim. Harry nem szólt semmit. Gondolom, várta, hogy befejezzem a mondatot. -Attól tartok, hogy... -fölfele kezdtem pislogni. Nem sírtam, még csak nem is környékeztek meg a könnyek. Inkább kerestem valami megfelelő szót rá. Valamit, amivel nem megbántom, hanem segítek neki megértetni ezt az egészet.

-Na? -siettetett.
Kifújtam a levegőt.

-Mi lesz ha hazamegyek? -nyögtem ki. Csak utána néztem a szemébe. Harry összeráncolta a homlokát. -Úgy értem... -kaptam tekintetem újra a pólójára. -Hogy mi lesz azután, hogy én hazamentem?

-Hát, mi lenne? -tette fel a költői kérdést. -Öm... továbbra is tartani fogjuk a kapcsolatot.

-Aham.-bólintottam.

-De most ne erről beszéljünk! Még ráérünk erre! Holnap egy kis összejövetelt tartunk a fiúkkal nálam. Eljönnek, ott ebédelnek és... -itt már kezdtem előre félni és magamban keresgélni kezdtem valami hihető indokot, amit fölhozhatnék az ellen, hogy nem tudok elmenni, de Harry addigra kinyögte. -Szeretnélek téged is meghívni.

-Fú... hát. Én nem is tudom. -húztam el a szám.

-Na, kérlek! Jó lesz! -vigyorgott rám, közben a kezemet rázta.

-Jönnek a fiúk barátnői is?

-Nem hiszem. -mondta, mire én csak bólintottam egyet. -Szóval? -emelte föl a szemöldökeit.
Töprengeni kezdtem. Először is végig szaladt az agyamon az, hogy mi van ha Evelin nem enged el, bár erre elég kicsi a valószínűség. -Na, kéééérlek! -húzta az agyam, mire hangosabban kezdtem magamban beszélni, de Harry a végére már annyira idegesített, hogy beadtam a derekam.

-Jó, jó! Csak fejezd már be! -nevettem föl hangosan.

-Ez az! -kiáltotta, majd azonnal magára rántott. Hátra dőlt a kanapén, én pedig a mellkasára feküdtem. -Jó lesz. Majd meglátod.

-Majd kiderül. -préseltem egy csíkká a számat.

-Ne makacskodj.

-Nem makacskodom. -mondtam, és tettetett sértődéssel hátat fordítottam neki. Harry is megfordult, mellkasát szorosan a hátamnak nyomta. Kirázott a hideg. Testemen végig szaladt egy nagyszerű érzés, ami felvillanyozott. A gyomromban pedig mintha ezer lepke indult volna táncot járni.
Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Magamba szívtam mámorító illatát.

Harry lassan leszedte a nyakamra hullott tincseimet, majd ujjai végével végig simított rajta. A szemem még mindig csukva volt. Egy mesebeli helyen éreztem magam. Ott, ahol az álmok valóra válnak.
Ujjával megpiszkálta a fülem, majd odahajolt. Meleg lehelete megcsiklandozta a fülem. Először csak a nyakamra lehelt. A fülem alá. Majd ajkait oda nyomta és egy gyengéd csókkal ajándékozott meg. Szörnyű volt. Szenvedtem.
Fejem hátra fordítottam hozzá. Úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem csókolhatom meg, akkor meghalok. Teljesen fölcsigázott.
Először a szemembe nézett, majd le az ajkaimra. Én láttam, most láttam orra alatt a borostát. Imádom. Annyira szexi.
Harry kezével megfogta az arcom, majd az övéhez húzta. Megcsókolt. Bárcsak így maradhatnánk örökre. Úgy hogy az ajkaink összeérnek, hogy ott van az orra alatt a borosta, hogy átkarol, hogy magához húz, hogy beleborzongok az érzésbe.
Testemmel felé fordulok és kezemet a tarkójára vezetem. Ujjaimmal végi szántom a haját és közben vadul tépem az ajkait.
Harry elszakad tőlem.
-Csinálnunk kéne valamit. -mondja.

-Mit? -kerekedtek el a szemeim. Harry szó nélkül a csípőjére ültet és ez engem igen csak feszélyez.

-Mondjuk, valami ilyesmit. -mondta halkan és kezeit a csípőmről levezeti. Egyiket a combomra, másikat pedig felfelé. Annyi minden ér most engem hirtelen, hogy koncentrálni sem tudok.

-Harry én...

-Csss... nyugi. -mondta, anélkül, hogy a szemembe nézett volna. Hagyom neki. Még egy kicsit. Élvezem, de nem kéne semminek sem történnie.

-Istenem. -suttogta és az ajkába harapott. Elnyílt ajkakkal figyelem az arcát. Azt, hogy hogy mér végig tetőtől-talpig. Most újra mind két keze a csípőmön van. -Mondd csak...

-Nem. -válaszolok neki anélkül, hogy befejezhetné a kérdést. Meglepetten a szemembe néz. -Nem. -mondom még egyszer csak, hogy nyomatékosítsam.

-De miért nem?

-Mert nem. -mondtam neki, majd leszálltam róla. -Inkább menjünk el sétálni.

-De te mondtad, hogy nem akarod elhagyni a lakást.

-Csak menjünk. -indultam a cipőkhöz.

-Abigale, ha nem akarod, akkor nem! -nem válaszolok neki. Nagyot sóhajt. -Jó, menjünk. -csap a térdére, majd föláll. Közben én már fölhúztam a fehér conversem és magamhoz vettem a fekete bőrtáskám. Fekete short és fehér topp van rajtam. Odakint Angliához képest meleg van, szóval nem hiszem, hogy fázni fogok.

Kevesebb, mint húsz perc múlva, már az utcán sétáltunk. A nap melegen sütött, a lábam egy kicsit izzadt is a cipőmben. Rajtam napszemüveg volt, csak úgy mint Harry-n. Elhaladtunk a szálloda előtt és én kerestem Harry kocsiját.

-Hol van a kocsid? -kérdeztem meg végül, amikor már föladtam a keresést. Pedig egy akkora kocsit nem nehéz megtalálni a többi között. Harry először csak egy komisz mosolyra húzta a száját.

-Másik kocsival jöttem. -mondta egy kicsit halkabban.

-Ó. -húztam föl a szemöldököm. -Ügyes. -Harry ezen ugyancsak mosolygott, majd megkérdezte.

-Egy fagyit? -fordult felém.

-Az most jó lenne! -vidultam föl, majd párat előrébb szökdeltem, hogy ő is gyorsítson a tempóján.

-Várj meg, majom! -szólt utánam.

-Nem vagyok majom! -kértem ki magamnak, miközben megtorpantam.

-Nem vagy? -ért be és fölém magasodott.

-Te vagy.

-A lényeg, hogy jól el tudunk beszélgetni. -mondta, majd kikerült.

-És hova megyünk? -indultam utána.

-Fagyizóba. Nem?

-Nem úgy. -nevettem fel, miközben beértem.

-Pár saroknyira van egy. Mindjárt oda érünk. -mondta, miközben mereven előre nézett. Én nézelődni kezdtem, mert eddig erre még nem jártam. Fölénk hatalmas emeletes házak hajoltak, lámpaoszlopokkal és irányjelzőkkel. Miközben folyamatosan meneteltünk, egyszer csak Harry kezébe ütközött a kezem. Pedig az előbb még majdnem egy méter távolság volt köztünk. Harry-re kaptam a tekintetem, majd a kezünkre, amit aztán meg fogott. Először csak a kisujjainkat kulcsolta össze, majd mivel egy lépéssel szorosabban álltam hozzá, Harry nyugodt szívvel fogta meg a kezem. Elmosolyodtam. Harry lenézett rám, láttam a szemem sarkából, miközben az utat kémleltem.
Egyszer csak magához rántott és átkarolta a vállamat. Én a derekára tettem a kezem. Így mentünk tovább. Ő vezetett engem, én pedig élveztem.

***

-Na és te? -kérdezte Harry, miközben már fogta a fagyiját.

-Én egy vanilliát szeretnék, és egy rágógumit.

-Fúj azt ne! -mondta Harry, miközben a szemüvege mögül rám nézett. Csak mi ketten voltunk a boltban, meg a boltos nő, de azért a biztonság kedvéért magunkon hagytuk.
Mérgesen felé kaptam a fejem. -Hát jó. -emelte fel a kezét. -Hallotta. -mondta a nőnek nevetve. A pultos kimérte az én adagomat is, majd a kezembe adta.
Harry már épp halászta elő a zsebéből a pénztárcáját, mikor az ajtó egy csilingelés közepette kinyílt. Nevetés, kacaj, vihogás. Soroljam még? Na, vajon kik lehetnek azok?!
Harry azonnal megfeszült. Beszívta a levegőt, miközben átnyújtott egy papírpénzt. A nő is egy kicsit feszültebben nézett szét. Én egy lépést közelebb álltam Harry-hez.
Miközben vártunk a visszajáróra, az egyik lány mellém állt és a fagylaltokat kezdte el nézegetni. Teljesen megfeledkeztem a magánszféráról és folyton a lányt néztem. Hasonló vörös haja volt mint nekem, csak neki vállig érő. A lány rám nézett és fölvonta a szemöldökét. Én csak kínosan elmosolyodtam, majd előre meredtem. A tölcsért szorongattam a kezemben és hallottam ahogy roppan.
Csak ne törjön el, csak ne törjön el. A szemüvegem mögül lehunytam a szemem. Jók vagyunk eddig, még nem ismertek föl minket. Bár ahogy egy lopott pillanatban Harry-re néztem, leesett a tantusz. Ki az az idióta, aki azért nem ismerné föl Harry-t, mert szemüveg van rajta. Nekünk végünk.

-Harry? -kérdezte valaki mögülünk. Ennyi volt.
Harry még gyors eltette a visszajárót, majd zsebre dugta a tárcáját.

-Igen? -fordult hátra egy mosollyal az arcán. Tudom, hogy nem volt igazi a mosolya. Hallottam a hangján, viszont el tudtam volna hinni.

-Úristen. -kapta a lány a szája elé a kezét.

-Ó te jó isten! -mondta egy másik is, ahogy még ketten oda sétáltak hozzánk. Mint múltkor a starbucksban, úgy most is kicsit hátrébb húzódtam és belenyaltam a fagyimba.

-Uram isten, uram isten, uram isten! -kezdtek el ugrálni a lányok és a kezükkel legyezték magukat. Komolyan ekkora port kavar ha összetalálkozol Harry-vel, vagy már csak nekem a megszokott?

-Nyugi, nyugi. -nevetett Harry, és a mögötte lévő fagylalt tartóba tette a fagyiját. Mikor visszafordult összecsapta a kezét, és megszólalt. -Na, fénykép? -a lányok elsikoltották magukat és persze már is ott volt mindegyik kezében a telefon. Ugye én nem voltam ilyen? -Na, nyugi! Mind a hárman kaptok fényképet. -vakarta meg a fejét Harry, miközben csitítani próbálta a lányokat.
Egy csíkká préseltem a számat, majd leültem a legközelebbi székre az ajtóhoz. Közel tíz percig nézelődtem kifele az ablakon, mire meghallottam Harry hangját, ahogy elköszön.
-Öröm volt veletek találkozni!

-Akkor bekövetsz? -kérdezte az egyik, akinek hosszú, szőke, vasalt haja volt.

-Persze. -vágta rá Harry azonnal. Na ezt már kevésbé tudtam elhinni. -Lina, igaz? -kérdezett vissza, gondolom, a biztonság kedvéért.

-Igen. -mondta büszkén a csaj. -De twitteren directionerlina5-ként vagyok fönt. Harry bólintott egyet, majd anélkül, hogy megkérdezte volna a másik kettő lány nevét, bólintott, és ott hagyva a fagylaltját, kitárta nekem az ajtót. Egy kicsit föntebb toltam a szemüvegemet az orromon köszönés képen, és kiléptem Harry előtt az utcára. Harry nem fogta meg a kezem, nem karolt át, nem ért hozzám, és még csak hozzám sem szólt. Elindult balra, én pedig benézve a fagylaltozóba, siettem utána. A lányok megkövülve álltak és gondolom el sem akarták hinni, hogy mi történt velük.

-Minden oké? -kérdezte Harry, mikor utol értem.

-Ezt inkább nekem kéne kérdeznem tőled. -ráztam a fejem, miközben bekaptam a fagylaltom utolsó tölcsérdarabkáját. -Ott hagytad a tiéd. -biccentettem hátra.

-Mindegy. Majd eszek valami mást.

-Hát jó. -vontam vállat, és megtöröltem a kezem az elhozott szalvétában.

-Bocs. -nézett rám végül.

-Tessék? -kérdeztem vissza egy kicsit érdekesen.

-Ezért a... na szóval bocs.

-Harry, minden oké. -mosolyodtam el. -Ez... természetes... -ráncoltam a homlokom erre a kifejezésre. -Ez... ez ilyen.

-Jó de...

-Harry, nyugi. Nem történt semmi. Gondolom, előírás, hogy rajongók között nem foghatod meg a kezem, meg hasonlók, bár ezt nem igazán értem, mert hogy a többieknek vannak barátnőik és...

-Azért nem fogtam meg a kezed, mert akkor lehet, hogy több rosszat kapnál. És már így is van elég beszólogató. -fojtotta el bennem a mondandómat. Hitetlen mosolyra húztam a számat.

-Igen? -néztem vigyorogva előre.

-Igen. -mondta Harry is határozottan, majd magához húzott. -Bárhol megfognám a kezed, ahol csak lehet.

-Remélem, hogy később is majd ezt mondod. -kacsintottam, majd leesett, hogy ő ezt valószínűleg nem látta, a nyomorult szemüveg miatt.

-És külön szeretném megköszönni...

-Mit? -vágtam közbe, meg sem várva azt, hogy befejezze. Harry közben fölnevetett.

-Azt, hogy... ilyen gyorsan ráéreztél erre az egészre. -válaszul bólogattam. -Hogy érted ezt az egészet! Más nem értette.
Volt más? -kérdem én magamtól.
-Kösz, hogy próbálod ilyen lazán kezelni ezt az egészet és próbálsz erős maradni, pedig tudom, hogy nem könnyű.

-Harry, ezt tényleg...

-De nem! Nekem ez fontos! Fontos, hogy megteszed értem.

-Megteszem érted, mert te is megtennéd értem. -fordultam felé. Harry bólintott.

-Nem gondoltam volna, hogy valaha is találhatok egy ilyen lányt.

-Milyet? -kérdeztem teljesen elpirulva. Meg egyáltalán? Minek kérdeztem meg!?

-Olyat mint te. -fordult felém vigyorogva, mire valami olyasmi hang szakadt föl a torkomból, amit az ember a halálos ágyán szokott kiadni. Az ajkamat beharapva pásztáztam az arcát, többek között az ajkait. Persze, ezt Harry is tudta.
Harry arcán még mindig hatalmas vigyor volt, és miközben összekulcsolta az ujjainkat, lassan húzni kezdett maga felé.

-Hohó... -tértem észhez. Ajj, miért kell nekem ilyen jónak lennem hozzá!? És miért vagyok ilyen rossz magamhoz!? -Szabad ilyet tenni az utcán?

-Nem csalódtam. -húzódott vissza a vigyora egy mosolyra. Más ezt csak egy szimpla mosolynak nevezné, én viszont most, ebben a pillanatba többet láttam benne. Harry büszke volt rám. -Na gyere, menjünk inkább vissza a hotelba.

-Jó. -válaszoltam kedvesen, és Harry hátára fektettem a kezem, miközben átkarolt. Így mentünk vissza a hotelba. Ő átkarolta a vállam, szorosan magához húzott és beszélt. Mindenről. Be nem állt a szája, én pedig kommentáltam a dolgokat. A rajongókat, az újságokat és újságírókat, a koncerteket és az azok előtti készülődést.
 Aztán, mikor már a kanapén ültünk, Harry hátradőlve, a lábaim pedig az ölében, beszélt nekem a családjáról. Arról, hogy mennyire szereti az anyukáját és a testvérét, hogy milyen keveset találkoznak, viszont az apjáról nem mesélt. Még csak meg sem említette. Talán majd egyszer. Talán majd egyszer annyira közel érezzük a másikat magunkhoz, hogy majd elmondja mi történt.

-Akkor holnap reggel jövök érted. -mondta, már az ajtóban támaszkodva.

-Rendben. -mondta szégyenlős mosollyal. -Kész leszek.

-Ajánlom is. Nem fogok itt várni rád órákat.

-Hé... késtem is valaha!? -kértem ki magamnak.

-Nem. -mondta Harry kedvesen, majd magához vont. -De ha késnél is, várnék rád. Órákat.
Szinte a szívembe mart ez a mondat. Nekem még soha, senki nem mondott ilyeneket. Alig bírtam ki, hogy ne gyűljön könny a szemembe. Annyira boldog vagyok. Magamhoz ölelném és el sem engedném addig, amíg át nem adtam neki az összes boldogságom. Úgy megmutatnám neki, hogy mennyire kedvelem és, hogy én is mondanék neki ilyeneket, de nem tudom megfogalmazni és nem merem elmondani. Úgy elmondanám neki, hogy félek attól a kilenc naptól ami még előttünk van. Hogy félek a búcsúzástól és attól, hogy mi vár rám otthon, és hogy mi vár ránk, miután elmentem. Úgy elmondanám neki, hogy nekem elmondhat bármit és, hogy meghallgatom. Őt szívesen meghallgatom. Azt, hogy segítek neki, és hogy jól tudom, hogy ez az egész nem több mint egy gyerekes játék. Hisz miután hazamentem, ő itt marad. És bárkit megkaphat, miközben én oda haza ülök.
Miközben ezen gondolkodtam, Harry lazán magához húzott és megcsókolt. Lehunytam a szemem, és miközben az ajkaimat az övére nyomtam, az orrához igazítottam az enyémet. Harry a kezét fölvezette a derekamra, én pedig lábujjhegyre álltam, hogy még inkább hozzásimulhassak. Kezeimet a nyaka köré tekertem és a másik irányba fordítottam a fejem, hogy még inkább elmerüljünk a csókban. Egyik keze lentebb vándorolt a fenekemre, mire kikerekedtek a szemeim és egyik kezemmel visszatettem a derekamra.
Harry felnevetett, mire eltoltam magamtól és a folyosóra löketem. Kezünk addig egybe volt kulcsolva, amíg csak lehetett, majd hanyagul mellénk estek. Harry egy mosollyal intett, majd a lift összezáródó ajtajai mögött, eltűnt előttem.
És azt is tudom, hogy szeretem!
Igen, mert szeretem! Uram isten! Szeretem! Igen, igen szeretem!
Nem gondoltam volna, hogy a koncerten amit mondtam Zayn-nek, ennyi idő alatt, ennyire megváltozhat. Mert a szerelemmel általában nincs is semmi baj. Vagy talán pont annyival több. De itt a mi esetünkben ez csak a legrosszabb lehet. És be kell látnom, hogy naiv és buta voltam akkor, mikor Zayn-nek odaüvöltöttem a válaszom abban a pillanatban, a zsongó színpadon.
Mert igen, szeretem.
De meg kell hazudtolnom önmagam. Mert igen is, félek a szerelemtől.

11. Nap: Levegővétel.

Sziasztok kedveskéim!
Régen, régen, úgy közel kettőszáz évvel ezelőtt, megszületett a 10. rész, és azóta semmi. Most viszont visszatértem, újult erővel és velem együtt a 11. rész is beköszön. Mivel tényleg régen olvasshattátok már Abigél életét, nem is húzom tovább a szót.
Bukjatok alá a soroknak!

Hosszú, fárasztó nap, egy hosszú és fárasztó vásárlás után. Ma az egész napot shoppingolásra szántuk. Csak én, Anna és Evelin. Evelin és Anna beszereztek maguknak egy-egy ruhát, vettünk pólókat, rövid nadrágot, persze mindenből a legolcsóbbat, hiszen nem vagyunk messzire engedve, ha a pénztárcánkról van szó.
Harry-vel nem beszéltem ma egész nap. És ez egy kicsit aggaszt, hiszen már csak kilenc napot vagyunk Londonban.
Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék a történtekre, és szerintem ezzel ő is így van, hiszen még nem írt. Talán ez az oka.

-Ti mit kértek? -kérdezte meg Evelin, mikor letették elénk az étlapokat.

-Szerintem én maradok a rántott sajtnál. -mosolyodtam el, de azért áttanulmányoztam az étlapot.

-Én most valami krémleveset kérnék. -tűrte a füle mögé a haját Anna, majd előkapta a telefonját. -Ingyen wi-fi! -kiáltotta el magát.

-Csöndesebben már. -nézett körbe a vendéglőben Evelin. -Teljesen leégetsz.

És csak jót mosolyogtam ezen az egészen. Kevesebb mint fél óra múlva, már vígan falatoztunk. Én is rácsatlakoztam a wi-fire, majd mire leesett, hogy a facebook-om és a twitterem blokkolva van, így azonnal ki is kapcsoltam. Fölöslegesen ne merítse a telefonomat. Amúgy is annyira kis szerencsétlen.

-A számlát! -szólt oda angolul az egyik pincérnek Evelin, én pedig pakolászni kezdtem. Miközben a telefonom és a kendőm mélyesztettem a táskámba, hangos nevetésre lettem figyelmes. Oldalra kaptam a fejem és a tekintetem találkozott kettő lányéval, akik a wc felé igyekeztek. Olyan idősek lehettek mint én, ha nem fiatalabbak.
A pincér közben kihozta a számlát, Evelin pedig kifizette az ebédet. -Még gyorsan elszaladok a wc-re. -mondta, közben a vállára kapta a táskáját.

-Hjaj. -sóhajtott egyet mellettem Anna, miközben még a poharában lévő üdítőt szürcsölgette.

-Mit csinálsz? -hajoltam felé az asztal felett, hogy megleshessem, mit csinál.

-Facebook-ozok.

-Én föl sem lépek. -húztam el a szám. -Elég volt reggel elolvasni azokat a cikkeket. Gondolom azóta már egy csomó új van. El tudom képzelni, hogy most is minket figyelnek.

-Tudom, hogy rossz ez az egész, de szerintem neked sem tesz jót, ha ennyire paranoiás vagy.

-Nem vagyok paranoiás, csak...

-Csak még is? -húzta föl a szemöldökét Anna.

-Nem! -nevettem el magam az arckifejezését látva. Anna hirtelen elkomolyodott , majd mögém biccentett. A két lány, akik az előbb a wc-re mentek, most kettő lépésre álltak tőlem.

-Szia! -köszönt az egyik egy telefont tartva a kezében. Kamerázott. Szinte látszódott azon, ahogy fogta a telefont.

-Hello! -köszöntem vissza mosolyogva, hiszen az agyamban azonnal pörögni kezdtek a következmények.

-Te vagy Harry barátnője? -kérdezte meg az egyik lány, akinek szintén különösen sok szeplője volt, csak úgy, mint nekem.

-Nem vagyok a barátnője. -lankadt lentebb a mosolyom.

-De randiztatok! -vágta rá azonnal a másik, aki kétség kívül az erősebb volt kettejük közül. Az a tipikus, mindig én fogok irányítani típus.

-Csak beszélgettünk. -ráztam meg a fejem és próbáltam az erőltetett mosolyom az arcomon tartani.

-Mehetünk? -kérdezte meg magyarul Evelin és hálát adtam az égnek, amiért visszaért.

-Persze. -válaszoltam neki vissza magyarul. -Sziasztok lányok. -biccentettem nekik oda mosolyogva. Próbáltam megtartani a jó szimpátiát. Ők meg sem szólaltak, csak álltak tovább egy helyben.

***

-Lefekszem. Ha nem baj. -ráztam meg a fejem, miközben becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját.

-Abigél, minden rendben? -kérdezte Evelin, miközben egy bögrés levest szürcsölgetett a kanapén ülve.

-Persze csak... elfáradtam. -túrtam a hajamba, majd magam mögött hagyva őket, bementem a hálóba. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót és figyeltem, ahogy lassan elzárom a szoba elől a fényeket. Köntösöm zsebéből az éjjeli asztalra tettem a telefonom, majd bebújtam a takaró alá.
 -Istenem. -sóhajtottam egy nagyot, miközben jól bebugyoláltam magam.

Komoran és üres fejjel figyelni kezdtem az utca embereit. Hét óra. Ugyan az a nyüzsgő mozgás ami van nap közben és még tart este kilenckor is.
Csak bámultam kifele és semmi sem fordult meg a fejemben. Ahogy kizártam a szobából a fényt, úgy elzártam magam is mindentől. És ez most nagyon sokat jelentett. Túl sok dolog történt az elmúlt napokban és nem igazán tudtam ezeket megbeszélni senkivel. Anna olyan fura. Úgy viselkedik, mint ha nem is ismernénk egymást.
Pilláim mozgása gyorsul, és ez csak azért tűnik fel, mert az utca lámpái egyre nagyobb időközönként tűnnek el. De nem elálmosodtam.
Könnyek szöktek a szemembe.
Arcom elé kaptam a kezem és ezzel együtt a sírás is kitört belőlem. Olyan nehéz ezt az egészet magamban tartani, egyedül megbirkózni vele, megkeresni a rendes utat.
A vállam remegni kezdett, a gyomrom összeszűkült és olyan mérhetetlen fájdalmat fedeztem fel a mellkasomban, amit már nagyon-nagyon régen nem éreztem.
Tehetetlen vagyok és, elesett. Itt állok a sötét oldal közepén, és mikor szét nézek nem látok mást, csak sötétséget. Vaknak érzem magam és amiért el vagyok fáradva, meg sem próbálok szétnézni, vagy megkerülni a saját magam által keltett poklot, csak föladva leereszkedem a hideg és koszos padlóra, majd kisírom magamból a bánatom.

Rihanna már megint a szám közepén tart. Csak most eszméltem föl arra, hogy szól a telefonom. Teljesen a Londoni utca tompa zajába voltam feledkezve.
 Anélkül, hogy oda néznék, megragadom a telefonom. Arcomról egy gyors mozdulattal letörlöm a könnyeket és a telefonra meredek. A kijelzőn egy jól ismert és hiányolt ember neve villog.
Ujjam a zöld telefonra nyomom és köszönés nélkül veszem fel.

-Szia gyönyörűm. -szólt a telefonba rekedt, mély hangján és lelkemben a keserűség úgy tűnt el, ahogy a csillámport fújná el a szél. -Hogy vagy? -kérdezte már egy kicsit komolyabban..

-Hiányoltam a hívásod. -tereltem el a témát.

-Akkor jól tettem, hogy hívtalak?

-Jól! -nevettem fel. És ezen megdöbbentem! Akaratom ellenére nevettem fel.

-Örülök, hogy hallom a nevetésed!

-El sem fogod hinni, hogy mi történt ma velem. -ültem fel az ágyban és úgy éreztem, hogy már nincs is semmi bajom. Neki nyugodtam elmondhatom.

-Azért mondd el! -kuncogott a telefonba, mire nekem meggyűlt a bajom az angol beszéddel.

-Elmentünk Evelinékkel egy étterembe ebédelni, majd mikor már épp indultunk volna, akkor odajött hozzánk kettő lány és megkérdezték tőlem, hogy én vagyok-e a barátnőd. -kitágult pupillákkal vártam a válaszát. Hallottam hangos szuszogását.

-És mit válaszoltál?

-Hát... azt, hogy nem.

-Rendben. -mondta.
Most erre mit kéne mondanom? Nem ezt vártam. Mondjuk, mit kellett volna várnom? Miért van ez a sok megválaszolatlan kérdés?

-Kamera is volt náluk. -tettem hozzá csendben.

-Hm... -nyögött fel. -Akkor azt... -harapta el a mondat végét.

-Mi?

-Hhh. -vett egy mély levegőt. -Akkor azt láttam.

-Mit? -ráncoltam a szemöldököm.

-A videót. Fönt van a neten.

-Tessék? -sápadtam le. -Nem. Nem. Nem, nem nem nem nem! -dőltem hátra az ágyon és zihálni kezdtem.

-Abigél, minden rendben? -kiáltott a nappaliból Evelin.

-Nem. -válaszoltam alig hallhatóan. -Nem! Ez nem... nem!

-Aby, Aby! Nyugi! Abigale! Abigale nyugodj meg! Csak...

-Nem Harry, nem! Ez, ez így nem jó! Ah-ha-haj. -sírtam el magam és magam mellé tettem a telefont.

-Abigale! Kérlek, figyelj!

-Én figyelek Harry, de nekem ez nem megy, én...

-Csak nyugodj már meg kérlek! -ordította el magát a telefonban. Hangja olyan erősen csengett vissza, mint ha legalább is itt állt volna előttem. -Kérlek. -tette hozzá szépen. Nyeltem egy nagyot, és megpróbáltam magam összeszedni. -Azt hiszed nekem könnyebb?

-Nem.

-Ez most költői kérdés volt. -tette hozzá, mire automatikusan mosoly szökött az arcomra és ki kellett, hogy engedjek egy nagy adag levegőt, ami már percek óta nyomta a tüdőm. -Most mosolyogsz, igaz? -kérdezte gyengéden.

-Miből gondolod? -kérdeztem beharapva a számat.

-Szóval igen!

-Hé! -kiáltottam fel, és úgy kaptam vissza a fülemhez a telefont, mint ha csak Harry-t öleltem volna éppen magamhoz.

-Hallottam a lélegzet vételeden. -mondta, mire rajtam végig futott a hideg. Mosolyogtam.
Fülig érő mosolyomban csak is az volt a rossz, hogy a keserűség rossz íze ott himbálódzott a torkomban. Csöndben voltunk. Én is. Ő is. Hosszú, fáradhatatlan percekig hallgattam a szuszogását, és gondolom ő is ezt tette. -Mond, hogy holnap tudunk találkozni.

-Mondom. -vigyorogtam a mennyezetre.

-Akkor találkozzunk! -lelkesedett.

-Találkozzunk! -helyeseltem. -De, szerintem csak te gyere! Már mint... én nem akarok menni. -hervadt le az arcomról a mosoly.

-Jó, persze. Majd én megyek.

-Oké. -húztam féloldalas mosolyra a számat. -Gyere tízre!

-Tízre megyek.

-Jó az neked?

-Nekem jó!

-Akkor várlak.

-És mit csinálunk majd?

-Hát... nem sok mindent tudunk, de majd elütjük valamivel az időt. -vontam meg a vállam, majd mivel Harry nem válaszoltam, gondolkodni kezdtem. -Csak semmi perverzkedés! -szóltam rá.

-Én? Mikor? -kérdezte, és esküdni mernék, hogy egy pimasz mosoly éktelenkedett az arcán.

-Harry! -szóltam rá, miközben teljesen pírba borult az arcom.

-Jó, jó... befejeztem. -nevetett.

-Istenem. -fogtam a fejem. -De, na... szerintem elköszönök.

-Miért? -változott meg a hangszíne.

-Hát csak, szerintem most már megyek.

-Hova?

-Harry! -nevettem fel.

-Megbántottalak? -kérdezte komolyan.

-Mivel bántottál volna meg?

-Hát nem tudom.

-Nem bántottál meg semmivel. -mondtam kedvesen, miközben ujjaimmal a takarót igazgattam.

-Akkor menj! -mondta és szinte láttam magam előtt, ahogy biccent a fejével.

-Megyek.

-Hát... jó éjt! -halvány mosoly ülhet az arcán.

-Neked is.

-Holnap találkozunk!

Levegővétel.

-Igen, holnap találkozunk.

10. Nap /2.: Egyedül

Folytonos a csönd és a fájdalom. A torkomban egyre csak növekvő csomó, amitől lehetetlen nyelni. Az eső és a zajok. A magány és a hideg a hotel szobában.
 Érzem az illatát. Csak most ment el. Öt perce, hogy elhagyta a hotelszobát, de már is minden rám borult. Annak ellenére, hogy kérte, én beléptem a twitter és facebook fiókomba, így újra aktiválva azt, és megnéztem a beérkezett dolgokat.

Sunyi dög! Takarodj! Ribanc! Csak kihasználod! Én sokkal jobban megérdemelném! Te nem érdemled meg! Nem ismered őt! Ronda vagy és csúnya! Különb nemzetiségű! Nem vagy való hozzá! Menj vissza oda, ahonnan jöttél! A helyedben öngyilkos lennék! Meg foglak ölni! Meg fogsz halni!

A fogaim összecsikordultak. Ha mélyet lélegzek a levegőbe, még mindig érzem az illatát. De az is lehet, hogy nem, csak a tudatom még emlékszik a különleges illatra.
Megcsókolt. Többször is. Majd elment. És megkért arra, hogy biztosan ne nézzem meg ezeket. Lehet, hogy igaza volt. Lehet, hogy nem kellett volna megtennem. De muszáj volt. Tudnom kellett, hogy hogy állnak a dolgok.
Emlékszem azokra a napokra, mikor otthon, a gép elől nézegettem az emberek kiírásait. Azokat a kiírásokat, amik nem nekem szóltak, hanem azoknak akik közeledni akartak valamelyik fiúhoz és a fiúk is közeledni akartak felé. Ez szinte lehetetlen. Több millióhoz az esélye annak, hogy pont én legyek az, akit Harry meg akar ismerni. Még is! Most itt vagyok! És a rajongók is itt vannak. Mindenhol.

Evelin és Anna elmentek. Mikor Harry hazahozott, már nem voltak itt. Akartam, hogy maradjon. De azt mondta, hogy dolga van. Így hát elment. Én pedig bezártam az ajtót és egy bögre forró levessel befészkeltem magam a laptop elé.
Gyerünk mai nap, érezzük jól magunkat!

Harry nem veheti észre, hogy újraaktiváltam a profilokat, ezért gyorsan felfüggesztem őket megint.
Csak bámulom a laptop kijelzőjét. Volt tíz perc, amíg tudtam csinálni valamit. De most mihez kezdjek?
Gondoltam, keresek egy filmet. Egy romantikusat, mert azok a kedvenceim!
Nem!
Egy vígjátékot, mert a romantikuson úgy is elsírnám magam. A leves elfogyott, de lusta vagyok kimenni a konyhába valami rágcsálnivalóért. Így hát végig nyúlok az ágyamon és elindítom a filmet.

Remegő lábakkal a párkányra lépek. Becsukom a szemem és cseppet sem félek. Régi emlékek végig kísérnek, felnézek az égre, s tudom nem tévedek. Utolsó szavaim suttogom a szélbe, kimondom: Szeretlek! -s így esem a mélybe. Csak zuhanok, zuhanok lefele, a félelem szétárad a testemben. Arcodon mosoly, szemedben könny, -rossz helyre jöttél, gyengének tűnsz.
Zuhanok, zuhanok egyre lejjebb, a vég vészesen közelít, kérlek hajolj fölém! Utánam nyúlsz, megragadsz. Pillantásod fáj, majd újra a végtelennek adsz. Csak nézek előre némán, majd szívemben szavaiddal, földet érek tompán.

-Abigél! Abigél!

-Mi? -riadtam fel arra, hogy valaki rázza a vállam. -Itt vagyok, tessék!?

-Minden rendben? -kérdezte kikerekedett szemekkel Anna.

-Mi? Ja, persze. -ráztam meg a fejem és végre kitisztult előttem a kép.

-Jó mélyen aludtál. Közel három perce rázlak.

-Igen? Hát, eléggé elálmosodtam. -dörzsöltem meg a szemem, miközben fölültem az ágyamon.

-Mit néztél? -huppant le mellém Anna.

-Öm... -kezdtem gondolkodni.

-Koszorúslányok. -olvasta fel.

-Ja igen, tényleg! -nevettem el magam. Teljesen elfelejtettem. -Na és ti, mit csináltatok?

-Nézd mit vettem! -pattant fel, majd a szoba másik végébe szaladt.

-Mutasd! -dörzsöltem össze a tenyereim.

-Forever 21! -kapta fel a rózsaszín zacskót, majd ide dobta nekem. -Nézd meg! Annyira szép!

-Úúú... -kotortam bele a zacskóba, majd kivettem belőle valamit. -De gyönyörű. -tátottam el a számat.

-Ugye? -ült föl a nagy franciaágyra. -Mikor megláttam, azonnal egymásba szerettünk. Szinte szólítgatott a kirakatból. Vegyél meg, vegyél meg!

-Nagyon jól néz ki. -ráztam lesokkolva a fejem. Fehér csipkés ruha, derékban szűkített és vállpántos. -Elegáns!

-Szinte rá ment az összes zsebpénzem. -rázta a fejét. -De megérte! -nevetett. -És ti!? -kapcsolt át hirtelen. -Mit csináltatok? -húzogatta a szemöldökét.

-Semmi különöset! -pirultam el teljesen.

-Ugyan már Abigél! Előttetek volt az egész éjszaka. 

-Igen de, kicsit mással voltunk elfoglalva.

-Igen? -vonta fel a szemöldökét. -És még is mivel?
Csak megráztam a fejem, majd összehajtogattam a kezemben lévő ruhát.
-Abigél! Nekem elmondhatod, emlékszel? A legjobb barátnőd vagyok.

-Hh. -sóhajtottam egyet. -Olyan nehéz. -néztem a szemébe és szinte azonnal elsírtam magam. Anna szemei kikerekedtek, majd fölpattant és bezárta a háló ajtaját, hogy Evelin ne tudjon minket megzavarni.

-Na mesélj. -ült le mellém az ágyra és a kezemből a földre dobta a szép ruhát.

-A rajongók! Teljesen rám szálltak. 

-Tessék?

-Tegnap este meg kellett, hogy szüntessem a facebook és twitter fiókomat. Mindenhol ott vannak. Az utcán, a neten.

-Istenem. Gyere ide. -húzott magához, majd végig dőltünk az ágyon. -És Harry? Mondott valamit?

-Segített. Ő mondta, hogy szüntessem meg ezeket azonnal. De nem bírtam ki. Mikor hazahozott az volt az első, hogy megnéztem az üzeneteket.

-És miket írtak?

-Azt, hogy hagyjam békén Harry-t! Hogy ne nyúljak hozzá, meg hasonlók.

-És te?

-Természetesen nem érdekelnek. Úgy kell tennem, mint ha nem is léteznének és látniuk kell, hogy nem hatnak rám a szavaik.

-De már csak tíz napot vagyunk itt Abigél! Aztán megyünk haza.

-Igen, tudom! De... már most is hiányzik Harry. Teljesen más, mint amilyennek hittük. Nagyon, nagyon nehéz lenne elmagyaráznom, hogy milyen ő. Nem engedte meg, hogy igazán megismerjem, még is kezdek átlátni a szitán.

-Ezt... hogy érted? -húzódott el tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Magam sem tudom. -ráztam meg a fejem. -Csak tudom, hogy Harry más. Teljesen más. És segítségre van szüksége.

-Segítségre? Miért, beteg?

-Nem dehogy is! -nevettem el magam a reakcióján. Letöröltem a könnyeim. -Csak vannak dolgok amik fájnak neki.

-Mint például, hogy bántanak téged a rajongók? -végig gondoltam a dolgokat, majd rábólintottam. Talán ez az igazság egyik része. De a másik ennél is komolyabb. És ha arról én nem tudok, akkor Annának sem kell.

Este van. Anna és Evelin alszanak. Jó volt végre egy kicsit beszélgetni Annával. Úgy igazán. Azt hittem, hogy kibeszéltem magamból mindent, de még sem.
Ülök az ágyon és bámulok kifele a szakadó esőbe, ugyan is mikor lefeküdtem aludni, valami eszembe jutott. A dal. Amit álmodtam. Mi akart az lenni? Ahogy fölébredtem rögtön elfelejtettem, viszont most, hogy visszagondolok rá, nagyon megrémiszt. Kitűnően emlékszem az egészre. A szövegre, a dallamra.
És félek.