Viszont, hogy ha most belekezdtem, akkor szeretném elmondni, hogy köszönöm, hogy olvassátok a blogom és nagyon nagyon örülök, hogy tetszik! Köszönöm a "tetszik" gombok megnyomását is, tényleg sokat jelent! Igyekszem minden nap hozni a részeket.
Úgy tervezem, hogy ez a történet nem lesz ötven meg kilencven részes, inkább a napokat fogom egy-egy részbe belefoglalni, így legalább olvashattok rendesen. VISZONT! Ennek az egésznek lesz majd egy folytatása -amolyan- második évad -ki minek hívja- (én nem annak fogom).
Szóval köszönöm még egyszer és örülök, hogy tetszik! Nem is dumálok tovább, jó olvasást! :)xoxo
-Abigél, keljél! -mondta kellemes hangon Evelin, mire én nyöszörögve a másik oldalamra fordulok.
-Mennyi az idő? -morog Anna a szoba másik oldaláról.
-Fél nyolc. -válaszolja Evelin és hallom, hogy kinyit egy szekrény ajtót.
-Fél nyolc? Hova kelünk mi még ekkor? -pattannak ki a szemeim.
-Megyünk várost nézni.
-Mi? -ülök föl az ágyban. -Ma nem! Én biztos nem megyek! -mondom hangosan, mire Evelin felém fordul.
-Mert miért nem?
-Csak egy délelőttöm van arra, hogy elkészüljek!
-De a koncert háromkor van? Elég addigra oda menni.
-A-an! -rázza Anna is a fejét a háttérben.
-Nem, nem elég! Rengetegen lesznek ott! És ha arra a helyre akarunk állni, ahova a jegyünk szól, legalább egy órától ott kell állnunk. -tiltakozom.
-Álljunk ott két órát? -támaszkodik meg Evelin a szekrényajtóban. -Ezt te sem gondolod komolyan? Első nap vagyunk Londonban!
-És leszünk még tizenkilencet! Annyi idő alatt mindent meg tudunk nézni! Ez a One Direction! -állok föl és felé indulok.
-Kezdődik már! -forgatja meg a szemét Anna, majd visszafekszik.
-Három évet vártam rá! Alig aludtam valamit az izgulástól, ráadásul teljesen ki vagyok készülve az időeltolódástól!
-Egy óra a különbség. -ráncolja a homlokát Evi.
-Most nem ez a lényeg! Nem nézhetek ki ramatyul a fényképeken! Muszáj hajat mosnom...
-Én majd kezdek valamit az arcoddal. -motyogja Anna a fal fele fordulva. Felé mutatok jelezve, hogy egyet értek vele. Evelin a csípőjére teszi a kezét.
-Nem állíthatok csak úgy oda! -magyarázom és rettegés lesz úrrá rajtam. Rázni kezdem a fejem és érzem, hogy a sírás szélén állok. -Evelin kérlek, értsd meg! -Evelin sóhajt egyet, majd visszadobja a pólót a szekrénybe.
-Jól van, nem bánom. De holnap városnézés!
-Úristen! -sikítottam fel és a nyakába ugrottam. -Köszönöm, köszönöm, köszönöm! -ugráltam körülötte, majd nevetve a fürdőbe szaladtam és magamra csaptam az ajtót. Megtámaszkodtam a mosdókagylón és farkasszemet kezdtem nézni a tükörképemmel.
Elbőgtem magam. -Nem fog menni! -léptem ki zokogva a fürdőből, mire Anna megfordult az ágyban. -Mi van ha nem tudok majd megszólalni vagy, ha elhányom magam? -csoszogtam az ágyához és befeküdtem mellé, mire ő átkarolt.
-Szerintem semmi! Biztos tudják majd kezelni a helyzetet!
-De ha elhányom magam Niall soha nem fog feleségül venni.
-Majd szorítsd össze a szád! -szólt oda Evelin.
-Mi legyen a hajammal? -hagytam figyelmen kívül az ötletét és szipogva Annára néztem.
-Csak semmi vasalás vagy göndörítés. -rázta meg a fejét ellentmondásosan. -A természetesség mindig a nyerő. Menj és mosd meg! -biccentett, majd szó szerint kilökdösött az ágyból.
-És ha belefulladok? -kiáltottam a fürdő ajtóból.
-Ahj, megyek! -sóhajtott Evelin, majd bejött. Megengedte a vizet, én pedig a kád fölé hajolva hagytam, hogy kétszer a hajamba dörzsölje a sampont. -Ki hozott szárítót? -kérdezte, mikor már törölközővel a fejemen ültem a kanapén.
***
-Várj ne! -állítottam meg a kezét. -Azt mondtad, hogy a természetesség a nyerő.
-De ez csak kiemeli a szádat és amúgy is, ez megy a hajadhoz. -rántott vállat, majd annak ellenére, hogy nem akartam, kikente vörösre az ajkaim.
-És a szeplőim? Hozzon valaki narancsot!
-Nem tüntetjük el őket! -mondta Evelin, miközben átöltözött. -Szerintem szépek és neked különösen jól állnak.
-És ha nem tetszik Niall-nek? -kérdeztem, mire egy-egy unott pillantás volt a válasz.
***
-Kész! -mondta Anna, mikor a hajam a vállamra dobta. -Szerintem jó. -mondta, miközben csípőre vágta a kezét és végig mért.
-Csak jó? -kerekedtek el a szemeim.
-Ugyan Abigél, te is tudod, hogy nagyon jól nézel ki. Mindenki irigyli a vörös hajad és a szeplőid. -fogta kontyba a haját Evelin.
-Én Anna egyenes haját irigylem. -duzzogtam és bár nem mondtam, jól esett az amit mondott.
-Abi, kölcsön kérhetem a nyakláncod? -kérdezte Anna a hálóból.
-Melyiket? -ordítottam át.
-Azt a színes csíkosat!
-Persze!
Lementünk megebédelni. Levest nem rendeltünk, csak másodikat. Én és Anna rántott sajtot ettünk sült krumplival, mert az mindig mindenhol jó, Evelin pedig valami tészta félét. Egykor pedig elindultunk, mert tudtuk, hogy kelleni fog egy kis idő, míg eligazodunk a metrón és a buszon.
***
Fél kettőre megérkeztünk az arénához. Rengetegen voltak. Még soha nem láttam ennyi embert egy helyen. És amikor leesett, hogy ők is ugyan azért vannak itt mint én, elment a kedvem az egésztől. Amíg ezt nem láttam, nem gondoltam bele igazán, hogy mások mennyire kedvelhetik őket és, hogy még rajtam kívül, hánynak van VIP belépője. Lehet, hogy Niall valaki másnak fogja megkérni a kezét?
Amerre a szem ellát, mindenhol visító rajongók tömkelege! Énekelnek, táblákat mutogatnak, fényképeznek és sírnak. Akár merre néztem, mindenkiben megláttam azt, hogy elveszi az esélyemet. Persze, milyen esélyről beszélünk, de akkor is. És mintha ők ugyan úgy néztek volna rám.
Nem is néztem többet rájuk. Mereven figyeltem előre. Számoltam az órákat, a perceket és a másodperceket. Vártam, hogy eljöjjön a fél három és kinyissák az ajtókat és rajtam kívül még huszonhárom ezer rajongóval, elfoglaljam a helyem.
Majd eljött. Elöl felharsongtak az első sikítások és ordítások, majd a tömeg elkezdett előrenyomulni. Különféle nemzetiségű embereket láttam. Megráztam a fejem, mikor már én is a sírás szélén álltam, hogy azt hittem enyém lesz a világ, ehhez képest pedig a legapróbb láncszem vagyok. Úgy érzem, engem a legkönnyebb itt eltaposni.
-Egy okot mondj, hogy ne sírjam el magam. -dünnyögtem Anna-nak, miközben a nagy, kör alakú ajtóhoz értünk és kihalásztuk a táskánkból a jegyünket.
-A spirál. -nézett a szemembe. -Elfolyna a szempillaspirálod. -nevetnem kellett ezen a megjegyzésén, de segített. Én kaptam a jegyem mellé egy nyakba akasztható VIP kártyát és büszkén mosolyogva álltam meg egy fényképre az aula közepén. Evelin lefényképezett, majd Anna mellém állt és csináltunk pár bolondos képet. Például ahogy fölugrunk, vagy eljátszottuk, hogy sírunk, sőt még azt is, hogy ő épp elájul, én pedig elkapom. Majd Evelin és Anna szerepet cseréltek és ezután jött pár visszafogottabb kép Evelinnel. Aztán mondtam, hogy én is csinálok róluk, mire belemosolyogtak a gépbe, én pedig lefényképeztem őket. Klikk.
***
És a koncert elkezdődött. A fiúk kivágódtak a színpadra, nekem pedig elszorult a szívem. Köszöntötték Londont, minket nézőket és megköszönték, hogy itt vagyunk, majd jó szórákozást kívántak és fölcsendült a Live While We're Young, nekem pedig időm sem volt elbőgni magam. Koncentrálnom kellett arra, hogy el ne ejtsem a fényképezőgépem és arra, hogy állva tudjak maradni. Ugyanis álló jegyünk volt, az első fakkban a nyolcadik sorban. A kilátás innen nagyon jó volt. Nem tört ki a nyakunk és még közel is voltunk, viszont ezzel le is tettünk arról, hogy esetleg lepacsizunk velük, ugyanis a fakk első sora tudott csak fölérni a színpadra, illetve a pont ellentétes oldal, összes sor utolsó embere. Hát nem nagyszerű!?
A második szám a What Makes You Beautiful volt és a fiúk ragyogtak. Nem volt unalmas pillanat, a probléma pedig csak az volt, hogy öt irányba kellett nézned egyszerre.
Tizenkettő számot játszottak el eddig, pontosabban: Live While We're Young, What Makes You Beautiful, Nobody Compares, Teenage Dirtbag, Over Again, Back For You, Kiss You, They Don't Know About Us, Heart Attack, C'mon C'mon, Rock Me és I Would, mikor rájöttem, hogy sürgősen vécére kell mennem. Ránéztem a telefonom idejére és tudomásul kellett vennem, hogy közel fél óra maradt a koncertből. El sem hiszem, hogy már eltelt másfél óra és, hogy nem volt szünet, amikor is könnyítsünk magunkon. Láttam már másokat is kijönni a sorokból, majd visszajönni, ezért gondoltam nem gáz ha én is elszaladok egy szám erejére, így mikor elkezdődött az I Want, vettem a bátorságot és Evelin kezébe nyomtam a táskám, majd a fakkok közötti sorra léptem és lefele kezdtem haladni. Elmosolyodtam, mikor a földet nézve eszembe jutott, amikor Niall csak úgy végig ölelte az összes fiút, vagy mikor Harry beöntött egy kis üveg ásványvizet a közönségbe. Szegény első sor! A kedvencem eddig viszont akkor is Liam és Louis volt, ugyan is mikor Liam fejen állt, Louis és Zayn fogócskáztak. És mikor Zayn föladta, Louis fáradtan Liam-hez lépett és lehajtva a lábait a fenekére ült, a közönségnek háttal. Még szerencse, hogy megörökítettem.
Kiértem egy folyosóra, ahol eltompultak a koncert hangjai. Vörös szőnyeg fut végig rajta és két oldalt különböző nyelvű szövegek, de Magyart nem találok, így az Angolra kell hagyatkoznom, ami szintén nem segít, így köszönöm annak, aki a vécék elé kitett egy "WC" feliratú táblát.
Miután végeztem, megmostam a kezem és egy kis vízzel kicsit lentebb simítottam a kiálló hajszálakat. Végig néztem magamon a tükörben. Fehér ujjatlan trikó, piros derék szoknya és piros topánka. Szerintem jól néztem ki és tényleg jól állt a vörös rúzs. Gyakorlottan mentem vissza a koncertre és mikor a saját fakkunk folyosójára értem, megpillantottam egy "security" feliratos pólót viselő nőt, aki egy zöld fénycsövet markolva jött lefele felém. Arrébb álltam, hogy ki tudjon kerülni, de mikor elhaladt mellettem, megtorpant. Ijedten ránéztem, majd megragadta a kezem.
-Hé! -kiáltottam el magam. Rettentően megijedtem. -Hova visz? Nem csináltam semmit! -kiabáltam Angolul. A nő tovább szorította a kezem és kivitt arra a folyosóra, ahol a vécék is voltak. -Csak vécére mentem. Nem... nem tudok angolul. Csak picit beszélek. Hova megyünk?
-Nyugi, nem kell megijedni!
-Mi történt?
-Téged választottak ki! -engem? Még is mire? Ereimben megfagyott a vér, ahogy a hang és fény szabályozókhoz értünk. A nő tovább húzott, miközben másik kezében a zöld világító rudat szorongatta megrögzötten.
Ekkor a színpad mögé kerültünk. Fotelek és székek voltak itt, teledobálva ruhákkal és sminkelő asztalok. A nő tovább húzott, majd megálltunk. Jobbra néztem és magam mellett láttam a színpadot. A világos, kivilágított színpadot. A fiúkat. A sötét közönséget. A nőre pillantottam. Beszélt. Sőt hadart, de én nem értettem. Járt a szája és próbáltam koncentrálni, de nem ment. Leesett az állam, mikor megláttam a nő mögött lévő hatalmas fém rudakból összeszerelt állványt, a zsinórokat, a reflektorokat.
Remegek. Remeg mindenem, a nő pedig tovább magyaráz. Néha int is egyet a kezével. A száját figyelem. Egy ismerős szót sem hallok meg, amiből rájöhetnék mi folyik itt. És ekkor abba hagyja. Már nem beszél, de én tovább figyelem a száját. Kicsit zöld fényben tündököl a kezében tartott rúd miatt. Biccent a fejével neki balra, nekem jobbra, de én továbbra is a száját figyelem. Megdermedtem. Kezd leesni mi folyik itt.
Megragadja a vállam és arccal a színpad felé fordít és meglökdös, de én nem mozdulok. És látom őket. Ott állnak a színpadon és ők is beszélnek, csak ők a közönséghez. A nő lökdös. Azért sem mozdulok. Nem én! Nem megyek ki oda! Mindenki látni fog! Nem mehetek ki oda! Nagyon kihívó a vörös rúzsom, a szeplőim pedig csúnyák, a hajam pedig tuti megint össze vissza áll, a szoknyám színéről már nem is beszélve. A fiúk mind feketében vannak. Mindenki csak rám nézne! Nem mehetek ki.
-Miért? -kérdezem hangosan, de nem kapok rá, csak egy egyszerű "téged választottak"-ot. A fekete színpadot bámulom, a sötét linóleum borítást. És ekkor föltűnik ő. Liam. Liam felém tart és a szemembe néz. Mosolyog, miközben a szájához tartja a mikrofont és beszél. De nem értem mit mond! Hozzám beszél? Vajon kérdezett valamit?
Csak megrázom a fejem. A nő hozzá lök és Liam megfogja a kezem. Nem kulcsolja össze az ujjainkat, de megfogja a kezem. Én pedig, köpni nyelni nem tudok.
Liam fogja a kezem és kivezet a színpadra. A kezünket nézem és nem hiszem el, hogy mi történik velem. Itt fönt minden visszhangzik, nem hallok semmit.
A többiekre pillantok. Egyesével oda jönnek hozzám és megölelnek, majd bemutatkoznak. Niall a szemembe néz én pedig csak makogok egy Abigélt, mire ők bólogatni kezdenek. Nem látok mást csak őket. A szívem olyan gyorsan dobog, hogy attól félek kiesik a helyéről és alig tudok megszólalni. A torkom elszorul és könnyek gyűlnek a szemembe. Eltakarom az arcom. Leküzdöm a könnyeket. Valaki a hátam simogatja mire fölnézek és Louis az. Zayn lehajol hozzám.
-Jól vagy? Minden rendben? -értem azt amit mond. Csak bólogatni tudok, miközben nyelek egy nagyot.
-Akkor jó. -szólal meg Louis, majd egy átlátszó lépcsőhöz siet és egy papírral fut vissza. A kezembe nyomja én pedig csak meredek a papírra.
Olyan hirtelen történik minden. Gondolkodni sincs időm. Azt se tudom, hogy kerültem ide, vagy hogy hogy fogok visszakerülni.
Evelinék! Vajon látják, hogy én vagyok az? És ugye nem felejtik el fölvenni ezt az egészet. A közönséget bámulom. Megfelejtkezem a fiúkról és hatalmába kerít a látvány. Alattunk, mindenhol sötét van, csak a fölemelt, világító mobil telefonok látszódnak. Olyan sokan vannak. Visszarázkódom egy hangos nevetésre. Niall nevetett, majd beszélt hozzá Zayn. Végig nézek a fiúkon, majd megakad a tekintetem Harry-n, aki a legtávolabb áll tőlem, Zayn után. Csak nézek a szemébe és ő is néz az enyémbe. Kicsit félre van dőlve és a mikrofontját szorongatja. És engem néz. Egy halvány mosoly van az arcán. Alig látszik. Nekem pedig megremeg a mellkasom.
Liam a papírra bök.
-Szóval... -de csak ennyit értek ki a mondatból. Egy csomó számuk föl van sorolva a listán. Egyfajta betűtípussal, egymás alá. Már értem! Azt akarja, hogy válasszak egyet! Hangosan kimondom.
-She's not afraid! -nem nevetnek, tehát jól mondtam. Niall felkiált és egyik kezét a magasba emelve kiáltja, hogy imádja ezt a számot. Louis elveszi tőlem a lapot, majd elviszi valahova. A fiúk szétszélednek, én pedig csak állok ott. Ja, hogy ennyi volt? Kétségbe vagyok esve. Tehetetlennek és tudatlannak érzem magam. Mindenki látja, hogy mit csinálok és most biztos mindenki azt gondolja rólam, hogy csak játszom az agyam a színpadon, hogy tovább lehessek a fiúkkal. Megrázom a fejem, majd megfordulok és elindulok arra, amerről jöttem. Kiabálást hallok, majd valaki elkapja a kezem. Niall volt az. Szembe fordít magával, én pedig azt sem tudom, hogy mit mondjak. Na meg nem is tudnék mit mondani.
-Gyere! -mondja kedvesen és megfogva a bal kezem, vissza húz a színpad közepére és elkezdődik a szám. Csak bámulok magam elé. Akkor gyorsan mérlegeljünk. Fönt vagyok a színpadon. Kiválasztottam, hogy mit énekeljenek és eléneklik, nekem. Nem Abigél, most nem játszhatod el, hogy elesel, mert azt mindenki látná és még gázosabb lenne az egész. Így is le akartál lépni! De miért beszélek magamhoz harmadik személyben?
Fölriadok arra, ahogy Louis ordítva elszámol négyig, majd Harry mély hangja tölti be a teret. Megrázom a fejem és azt figyelem, ahogy egyenesen áll, a közönség fele, összezárt lábakkal és a kezét himbálja. Annyiszor láttam már ezt a monitoron. És most itt áll előttem. Akár meg is foghatnám. De az gáz lenne és szerintem elvinnének a biztonsági őrök, szóval csak állok tovább Niall és Zayn között és elterveztem, hogy annyit fogok csak mozogni, hogy mindig arra nézek, aki énekel.
Harry-n fekete csőnadrág van és fekete rövid ujjú póló. Látom a kezén pár tetkóját és akaratlanul is végig csúszik a szemem a lábán. Mikor befejezi a saját részét megy egy kis kört, majd Louis kezd el énekelni. Annyira imádom a hangját. Annyira más mint a többieké. Mindegyiknek teljesen más hangja van. Liam oda ugrik Louis mellé és riszálni kezdi magát neki, majd amikor Louis befejezte átkarolja a vállát és ő folytatja.
Liam szomorú arcot vág, majd annál a résznél, hogy "... I want more, she closes the door..." felém mutat és Louis vigasztalni kezdi.
Majd ekkor megváltozik a zene és Zayn veszi át az énekes szerepet. Ellép mellőlem és kisétál a színpad szélére. Követem a szememmel a mozgását. A kezét a levegőben, a lába dobogását, majd az utolsó mondatnál ő is rám néz és rám mutat. Miután befejezte a saját szövegét és már Niall kezd el énekelni, Zayn a mikrofonba beszélve, megkérdezi tőlem, hogy félek-e a szerelemtől, mire én megrázom a fejem. Nem félek. Fölvont szemöldökkel, mosolyogva megrázza a fejét. Most tuti, hogy egy hülye libának tart.
Niall össze-vissza ugrál miközben énekel, nálam pedig megtörik a jég és elnevetem magam, mire Liam szét tárt karokkal hozzám fut és megölel. Mikor lábaimmal újra megérzem a talajt Louis lép hozzám és nekem kezd énekelni. "...Maybe all her friends have told her Don't get closer he'll just break your heart..." és ekkor bevillan az Annával folytatott beszélgetésem, mikor Dávid megcsalt Zsófival. Ugyan ezeket a szavakat használta. Elbambulok. Csak bámulom megint magam előtt a földet, miközben a fiúk rohangálnak előttem és már csak akkor térek magamhoz, mikor Zayn újra rákezd. De ekkor muszáj összeszednem magam, mert Louis megragadja a kezem és elfut velem a színpad másik végébe.
Élvezem. Szaporán veszem a levegőt és ütemre szedem a lábaim. A hajam lobog utánam és jól esik végre egy kis levegő. Mikor Louis megáll, egyik kezét a derekamra teszi a másikkal pedig fölemeli a jobb kezem és gyors táncba kezdünk. Muszáj megtartanom az egyensúlyom, így bal kezemmel a vállába kapaszkodom és lehunyt szemmel nevetek. Forgunk össze vissza, ő felsikít, mire belőlem még jobban kitör a nevetés és amikor a zene hirtelen lelassul, Louis megtorpan és én kinyitom a szemem. Harry megkocogtatja a vállát az ujjával, mint ahogy a bálokon szokták csinálni, amikor lekérik táncolni a lányt. Louis meghajolva átnyújtja a kezem Harry-nek. Harry megfogja a kezem és meghajolva előttem egy csókot nyom rá, mire eszembe jut valami és jobb kezemmel a szoknyám végét megragadva kissé kitartom azt és csinálok egy pliét. Zayn mögénk jön énekelni, mint ha csak egy pincér lenne, aki egy randihoz lett hívva, Harry pedig jobb kezét a derekamra fekteti, másikkal pedig megragadja a kezem és lassú táncba kezdünk. Lassan, lépésenként fordulunk körbe, majd mikor a zene hirtelen abba marad, ő elugrik tőlem és fölpörget magához.
A zene újra rákezd. Harry kipörget én pedig a szoknyámat fogva pörgök a színpad közepére. Az összes fiú énekel, én pedig velük énekelek és már fel sem tűnik, hogy egy huszonhárom ezres tömeg tombol előttem. Csak táncolok és ugrálok a fiúkkal, Niall még a mikrofont is elém teszi mikor az a rész van, hogy "...But she's so afraid of falling in love..." és bár nem igazán hallom a hangom, a közönség hangosabban kezd sikítani. Mámorba ejt a pillanat, mikor fölismerem a zengő éneklést magam előtt. Egyszerűen gyönyörű. A lámpák villognak és miközben Zayn kitartja a "...She's not afraid..." -et én egy helyben körbe-körbe ugrálok és azt nézem, milyen szépen esik vissza rám a szoknyám. Majd a kitartásnak vége lesz és a fiúk körém gyűlnek. Majd egy pillanat alatt miden sötétbe borul és mi pedig kapkodjuk a levegőt, még az előző pillanat hevében. És sikítás. Minden honnan sikítás. Taps. A fiúk nevei, majd kórusban zengik egyszer, hogy One Direction, mint amikor vas taps szokott lenni és nekem könnyek szöknek a szemembe. Ez az egész gyönyörű volt. Még mindig sötét van és én is csak a szemem sarkából érzékelem, hogy valaki mellém jön és hozzám ér. Felé kapom a tekintetem. Ő a legmagasabb. Harry áll előttem. És ekkor föloltódnak a reflektorok. De ő nem foglalkozik vele, így hát én sem teszem. Óvatos mosolyra húzom a szám és figyelem ahogy a nyakamban lógó VIP jegyért nyúl és a kezébe veszi. Megforgatja, majd mosolyogva visszaengedi a melleim alá. A szívem a tokromban ver és nagyon melegem van. Ha nem kerülök le rövid időn belül a színpadról, valószínű, hogy el fogok ájulni.
Jobb oldalt Harry, bal oldalt pedig Liam ragadja meg a kezem és sorba állnak. Harry hangosan elszámol háromig, majd először a magasba emelik a kezem, utána meghajlunk. És a koncertnek vége.
***
Nincsenek sehol! Eltűntek! Hova lettek? És én hol vagyok? Miért nem veszik föl a telefonjukat! Nem veszik föl! És én itt vagyok! Merre kell mennem? Nekem találkoznom kell velük! Meg kell keresnem őket!
Anna és Evelin nincsenek ott, ahol a helyünk volt. A tömeg tódul kifele. Minden második ember sír, vagy sikít, én pedig kétségbeesetten kapkodom a fejem. Hova kéne mennem? Mit kéne most csinálnom? Miért mentek el? Miért hagytak itt? Megsértődtek? Rosszul esett nekik, amiért én fölmehettem a színpadra?
Ekkor kiszúrok egy lányt, akinek szintén olyan VIP jegy lóg a nyakában, mint nekem. Csak vele ott van az egész családja.
Követem őket. Elgondolkodom azon, hogy ha nekik, mindegyiküknek ilyen jegye van, akkor nekünk vajon miért nem? Ez egyszerű. Nekünk ez túl sokba került volna. Így is ezt az egész családtól kaptam ajándékba.
Elérünk egy fotocellás ajtóhoz, ahol előttünk már állnak jó páran és épen akkor hívnak be valakit. Miközben én elfoglalom a sorban a helyem, belátok az ajtón és kiszúrok egy fekete csőnadrágos lábat. Azonnal a tulajdonosának a szemébe kapom a tekintetem. És ő is hasonló képen tesz. Harry bele néz a szemembe és elmosolyodik. Én nem tudom megtenni. Lehajtom a fejem és bentebb csusszanok a falhoz, hogy ha még mennek be előttem, ne nézzek többet a szemébe. Tényleg, hogy nézek ki? Tuti, hogy szörnyen festek!
***
Bement a család előttem, így most én vagyok a sorban az első. Mindenkinek van itt hozzátartozója, csak nekem nincs. Egyedül vagyok. Ráadásul se Anna, se Evelin nem hívnak vissza. Történt velük valami?
A szívem a torkomban dobog és elönt a meleg. Ég a fülem és olyan érzés tör rám, mint mikor az iskolában szavaló vagy mesemondó verseny előtt voltam és izgultam. Vártam a sorom, majd mikor én következtem mindez elmúlt.
Remegek. Remeg a kezem, a lábam és rádöbbenek, hogy nincs nálam a fényképező. Se a táskám. Nincs nálam a táskám, amiben a holmijaim voltak! Mi van ha kérik majd a másik jegyet, amivel igazolom, hogy itt lehetek? Vagy a személyim, amivel azt igazolom, hogy az én nevemmel ellátott VIP jegy lóg a nyakamban? Még szerencse, hogy van nálam telefon amivel tudunk fényképet csinálni és ha esetleg az előbb említett dolgokat kérik, akkor eljátszom, hogy elájulok.
El fogok ájulni. Én következem. Nyílik az ajtó és egy biztonsági őr áll ott. Nincs nálam a pénztárcám! De nem mond semmit, csak kitárja nekem az ajtót.
Nem tudok belépni. Képtelenség. Lefagytam. Kétségbeesetten fordulok körbe. Harry és Niall még az előttem lévőkkel beszélgetnek. Liam a telefonján pötyög, Louis nem is erre figyel, Zayn pedig felém lép. Mosolyog. A hátamra fekteti a kezét és finoman beinvitál. Mit mondjak? Valamit mondanom kell.
-Hello! -mosolyog rám.
-Szia! -mosolyodom el én is és közben körbenézek a teremben. Egy nagy One Direction-os emblémával ellátott, fekete színű ponyva van mögöttünk, előttünk pedig egy fényképező gép.
-Várj, te voltál fönt a színpadon! -mondja boldogan, mire automatikusan Harry felé kapom a tekintetem és ő is felénk néz. Gyors Zayn fele fordulok.
-Igen! -nyögöm ki a talán legértelmesebb választ.
-És, milyen volt? -tart szóval, amíg a többiek mást csinálnak.
-Fantasztikus. -rázom meg a fejem. -Hihetetlen.
-Élvezted?
-Nagyon! -húzom nagy mosolyra a számat, de akkor eszembe jutnak a fogaim, és gyors egy szimpla mosolyt varázsolok belőle.
-Örülök. -teszi a kezét a vállamra, majd a hátam mögé szól. -Fiúk! Gyertek! -mind körém gyűlnek. Alig bírok betelni a látvánnyal. A sírás fojtogat és alig kapok levegőt. Szorít a torkom és hallom, ahogy lüktet a fülemben a vér. Hogy történhet ennyi minden egyszerre?
-Te voltál a színpadon! -bök felém Niall, mire én nevetve bólintok.
-És nagyon élveztem. -a fiúk nem válaszolnak, ezért kezdek megijedni, hogy valamit rosszul mondtam, de Louis megtöri a csendet. Harry ismét elkapja a tekintetem.
-Fénykép?
-Öm... igen, csak... -gyors kihalásztam a zsebemből a telefonom, de nem tudtam vele mit kezdeni. Louis intett egy komának, aki a fényképezőgép mögött állt, mire az elvette tőlem. A srácok a ponyva elé sétáltak, én pedig utánuk.
-...kívánság? -kérdezte Niall, de nem értettem a mondat elejét. Gondolom, azt kérdezte, hogy van-e valami különleges elképzelésem, a fényképet illetően. Megráztam a fejem.
-Nem. -mondtam mosolyogva és beálltam középre, Liam és Louis közé.
-Mosoly! -mondta a koma a telefonomat szorongatva, majd fényképezett.
-Oké. -néztem a srácokra. -Valami mást. -nem igazán tudtam magam, hogy kifejezni. A fiúk összenéztek és mind törni kezdtük a fejünket valami vicces képen. Aztán Harry megszólalt. Pörgött a nyelve, magyarázott és mutogatott, de nem értettem belőle semmit. A fiúk bólogattak, egymásra néztek, meg nevettek. Harry ekkor rám nézett.
-Tetszik? -kérdezte, mire én megfeszítettem az állam.
-Ő... nem értettem. -húztam el a szám, mire ő elmosolyodott és mutogatva lassan elmondta újra. A lényeg az, hogy elkezdenek verekedni értem és több pillanat képet fog csinálni a fényképező. Jó ötletnek tartottam. -Rendben! -mondtam izgatottan és a helyemen maradtam. Ismét Liam állt az egyik oldalamra és megfogta a kezem, a másik oldalamra pedig Niall.
És elkezdődött a szituáció. Én mosolygok és úgy teszek mint ha minden rendben lenne, de Niall és Liam elkezdenek egymáshoz üvöltözni. Zayn, Louis és Harry pedig a fényképező mögött állnak és elvannak magukkal. Ekkor Liam megrántja a kezem és maga felé húz, mire félig szívrohamot kapok és felé esek, de időm sincs elesni, mert Niall visszaránt. Csak kapkodom a fejem, annyira élethűnk tűnik az egész és már kezdem elhinni, hogy tényleg vitáznak miattam. Magyarul kezdem csitítani őket. Teljesen megfelejtkezem az angol beszédről, mire egy pillanatra rám bámulnak, majd folytatják tovább. Aztán Zayn elsétál a kép előtt és meglátja a veszekedést. Széttárja a karját és valamit mond is, de nem értem, mire mind felé kapjuk a fejünket.
Zayn bemos egyet Niall-nek, de az, hogy nem is ért az arcához már csak akkor esik le, amikor Niall a földre kerül. És mivel én tényleg megijedtem, élethű az alakításom. Ekkor Liam elém lép és mint egy szuperhős kihúzza magát, csípőre vágja a kezét és az ég felé kezd beszélni, miközben a szavait Zayn-nek célozza. Niall szó szerint fetreng a földön és úgy csinál, mint egy partra vetett hal, nekem pedig eszembe jutnak a színjátszás órák és gyors kivágom magam egy rögtönzéssel. Niall-hez térdelek és csitítani kezdem, miközben úgy teszek, mint ha az arcát látnám el. És ekkor jön Louis. A járásából kitalálom, hogy rendőrt játszik. Zayn meglöki Liam-et, mire az Louis-nak esik. Louis visszalöki Liam-et, mire Zayn kitér előle és Liam elhasal a padlón. Én csak nézem a jelenetet és azt, hogy Louis láthatatlan bilincset dob Liam és Zayn karjára, majd a pólónyakukat fogva elvezeti őket. És jön Harry. Megáll jobb oldalt, én pedig még mindig Niall mellett térdelek, miközben felé nézek. Harry ekkor hatalmas mosolyra húzza a száját és kicsit leguggolva széttárja felém a karjait, mint ha csak jó barátok lennénk, akik régen látták egymást. Fölpattanok, felé futok, majd a nyakába ugrok. Ő fölemel és mint a filmekben, középre pörgünk. Én szorosan kulcsolom a karjaim a nyaka köré, míg a derekamnál tart, majd letesz és mind a ketten oldalt állunk a kamerának.
A szemem sarkából észre veszem, hogy a kamera mögött most már Harry kivételével az összes fiú ott áll. De nem tudok jobban arra koncentrálni.
Harry lenéz rám és én fölnézek rá. Zöld, smaragd szemei rabul ejtenek, miközben ő még mindig a derekamnál tart. Kezeimet leengedem a nyaka körül és magam mellé engedem. Ajkai elnyílnak és én kis híján megremegek. Ez most az a pillanat? Megijedtem és egy kicsit félek is. A filmekben ezután mindig egy csók jön. De én nem csókolhatom meg! Harry, hogy csókolna meg engem?
Közelít. Én úgy láttam, mint ha közelített volna felém, de nem tette. Nem tudom eldönteni.
Valaki felvisít. Harry is arra kapja a fejét, mögülle jön. Az ajtótól. Onnan, ahonnan én is bejöttem. Egy fehér ruhás koma szalad arra és követik a fiúk. De Harry marad. Még mindig előttem áll és nem tudok mit tenni, vagy mondani. Cserben hagynak az izmaim.
Kiürül a terem. Elcsöndesedik. És Harry felém hajol. Most biztos felém hajol, láttam.
Harry lehajolt hozzám, de én nem merem megmozdítani a fejem. Csak pislogok. Az én szám is elnyílik és érzem, hogy ki van száradva. Várok. Kattog az agyam, dobog a szívem. Mindenem működik, nem haltam még meg, szóval nem képzelem. És most Harry teljes arcával elém hajol és ajkaink már majdnem összerérnek.
Arcon csapom.
Egyet hátra lépek tőle és csak bámulok rá. Mi történt? Miért tettem ezt? Meg kellett volna, hogy csókoljam. Miért nem hagytam, hogy Harry Styles megcsókoljon? A csodába!
Harry az arcára tapasztja a tenyerét és a szemembe néz. Talán lesajnálóan, talán hitetlenül. Nem tudom fölismerni a szemében csillogó érzelmeket.
A szám megremeg és még egyet hátra lépek. Hogy tehettem? Most tuti lecsuknak? Megpofoztam! Megpofoztam a világ leghíresebb fiúbandájának az énekesét. El kell tűnnöm!
Oldalra kapom a fejem. Arra, amerre láttam, hogy távoztak az előttem lévők. Újra Harry-re nézek. A keze már nincs az arcánál. Csak néz.
-Sajnálom. -rázom meg a fejem, majd sarkon fordulok és szapora léptekkel az ajtó irányába indulok. Elhaladok egy pult mellett, ahova fényképek vannak kirakva és a pult mellé egy tábla, amin az áll, hogy tizenöt fontba kerülnek. Nevetnem kell rajta és saját magamon is. Kiadtam egy csomó pénzt azért, hogy találkozzak velük. Erre még fizessek egy nyomorult fényképért is?
Kell nekem egy fénykép!
A nő, aki a pultban áll, megszólít.
-Kisasszony, készen vannak a fényképek. -megint meg kell lepődnöm, hogy értem azt amit mondanak nekem, de megrázom a fejem és megállás nélkül megyek kifele.
-Nincs nálam pénz! -kivágom magam előtt a fotocellás ajtót, majd egy hatalmas, az ürességtől kongó csarnokban leszek. Ismét több nyelven vannak dolgok kiirkálva, de nem tudok rajtuk eligazodni. Fölhívom
Evelinéket. Még biztos itt kell lenniük valahol. A szoknyám zsebéhez nyúlok. Nincs nálam a telefonom. Bent van. Megtorpanok. Bent hagytam a telefonom. A fényképésznél. A fiúknál. Harry-nél, akit pofon vágtam. Az ajtó felé fordulok, de nem indulok el. Kétségbe vagyok esve. Ha vissza megyek az gáz, ha nem lesz telefonom, az megint gáz. Töprengek, majd megint megfordulok és kifele veszem az irányt. Majd veszek másikat.
De újra megfordulok és ökölbe szorított kézzel veszem az utam a fiúkhoz. Kivágódik az ajtó, mire én összerezzenek és megtorpanok. Harry száguld ki az ajtón, majd amikor megpillant, lefékez és megáll. A szemembe néz, majd vesz egy nagy levegőt és elém sétál.
-A... telefonod. -adja a kezembe, mire én remegő ujjakkal elveszem.
-Köszönöm. -mondom anélkül, hogy a szemébe néznék. Csak állunk egymás előtt és most kínosnak érzem a csöndet. A térdemet kezdem mozgatni és az ajkamba harapok.
-És, tessék. -nyújt felém egy képet. A fényképre meredek. Ő és én vagyok rajta. A fénykép közepén pörget és a színek egymásba vannak mosódva. Arcát félig kitakarja a vörös hajam és a szoknyám is a hajammal megegyező irányba lendül és most tűnik csak föl, hogy Harry keze itt nem is a derekamon van, hanem a fenekem alatt összekulcsolva. Csak így tudott fölemelni a megpörgetéshez. Ott, akkor ez föl sem tűnt. Csak élveztem az egészet. Ez abból is látszik, hogy a képen a plafon felé emelem az arcom lehunyt szemmel és mosolygok. És szerencsémre nem látszik, hogy görbék a fogaim.
-De nincs pénzem. -nézek kínosan a szemébe, mire megvonja a vállát és még közelebb tolja hozzám a fényképet.
-Nem baj. Ajándék. -elveszem tőle. Mosolygok és a telefonom mögé teszem.
-Köszönöm. -suttogom megsemmisülve.
Ismét csak állunk. A csarnok üres, csak a mi levegővételünk tölti be a csendet. Harry megköszörüli a torkát.
-És, honnan jöttél?
-Magyarországról. -mosolyodom el a kérdés hallatán.
-Komolyan? -képed el. Látom rajta, hogy sok mindenre számított, csak erre nem.
-Igen.
-Nyaralsz?
-Igen. -én és a bő válaszaim. Szedd már össze magad Abigél!
-Meddig maradsz? -összeráncolom a homlokom és oldalra nézek, hogy fölelevenítsem magamban, hogy is kell erre a kérdésre válaszolni.
-Még... -kezdem, de megint megakadok. Kínosan nevetek, majd fölteszem az ujjam. -Várj... -körbenézek, hát ha ezzel is több időt nyerek arra, hogy rájöjjek a válaszra. De aztán föladom és csak leegyszerűsítve kinyögöm. -Tizenkilenc nap. -majd rájövök, hogy igazából, jó volt a mondat. Na most tuti azt hiszi, hogy a tizenkilencért gondolkodtam ennyit.
-Az jó és kivel jöttél? -lazít az állásán és összekulcsolja maga előtt a kezeit.
-Az unokatestvéremmel és a barátnőmmel.
-Hol szálltatok meg?
-Mi ez a sok kérdés? -szegezem neki, mire ő nevetni kezd. Lehet, hogy rosszul tettem föl a kérdést?
-Te úgy is tudsz már rólam mindent. -mosolyog és én is nevetni kezdek. Igaz! Ismét csönd lesz. Egymás szemébe nézünk és kicsit félek, hogy ismét meg akar majd csókolni, de akkor majd elfutok. -Hogy hívnak?
-Abigél. -csillan fel a szemem. Megkérdezte a nevem! Harry Styles megkérdezte a nevem! Nem hiszem el! Tovább néz rám, mint ha csak várna arra, hogy befejezzem a mondatom. -Ja... Abigél Szabó.
-Abigale. -mondja ki, mire a gyomromban fölélednek a pillangók. Lehet valaki ennél aranyosabb? -És Abigale, van twittered?
-Igen van.
-Akkor... -kihúzza a telefonját a zsebéből, majd nyomkodni kezd rajta. Most be fog követni? Be fog követni twitteren? -Nincs ilyen nevű ember.
-Add ide. -nevetek és felé tartom a kezem. Hezitál, de oda adja. Bepötyögöm a nevem a keresőbe és elsőre kiadja. Egyedül vagyok. Visszanyújtom neki a telefont, de nem veszi el. Felhúzom a szemöldök.
-Nyomd csak meg! -biccent a telefon irányába, majd mellém csusszan és velem együtt kezdi el nézni a képernyőt.
-Biztos? -nézek rá.
-Ez a minimum, miután majdnem megcsókoltalak. -nevetett és kihallottam nevetéséből, hogy kínosnak találja ezt.
-Ő... -megmozgatom az ujjaimat, majd jobb mutatóujjammal rányomok a követésre. Kifújom a levegőt. Csak most tűnt fel, hogy mind ezidáig benntartottam. Csak állok kezemben a telefonjával, majd észbe kapok és visszanyújtom neki. Megcsörren a telefonom a kezemben. Egy visszajelzés jött, hogy valaki bekövetett. Megnyitottam a twittert a kis ikon elhúzásával és nagy betűkkel ki volt írva, hogy "Harry Styles követ téged". Menten elájulok. Harry-re mosolyogtam köszönet kép.
-Hát... nekem lehet, hogy most már mennem kell.
-Igen, nekem is. -bólogattam. Harry is bólintott, majd egymás előtt állva vártuk, hogy a másik induljon el előbb. Majd amikor Harry zsebre dugta a kezeit és megfordult, utána szóltam. -Harry! -szólítottam meg, mire tágra nyílt szemekkel megfordult. -Nem tudom merre van a kijárat. -haraptam be a szám. Nem válaszolt. -Elmondod - hogy - hol - találom? -akadoztam, mert ismét nem voltam benne biztos, hogy jól mondom. Esküszöm, haza megyek és a nyár végéig angolt fogok tanulni. Harry elmosolyodott, majd kihúzta a kezét a zsebéből és elindult.
-Persze. -mondta én pedig követtem.
Nem sokat mentünk, mikor kinyitott előttem egy fekete ajtót. -Hát, itt vagyunk.
-Köszönöm. -léptem ki mellette.
-Igazán nincs mit. Örülök, hogy megismertelek. -mosolygott rám.
-Igen, én is örültem. -mosolyogtam vissza rá, majd összezártam a lábaim és az ajkam kezdtem harapdálni. -Akkor, szia Harry! -intettem neki és hátat fordítva elindultam a most már ismerős parkolóban. A telefonomban kikerestem Evelin nevét, majd a zöld gombot megnyomva tárcsázni kezdtem.
-Abigale! -kiáltott utánam, mire a fülemhez tartva a telefont, ijedten megfordultam.
Fut. Harry felém fut, majd megáll előttem. -Egy... ölelés? -kérdezi széttárt karokkal, én pedig köpni-nyelni nem tudok. Bólintok egyet, ő pedig magához húz és szorosan megölel. Beszívom az illatát. Megremegnek a térdeim és bal kezem, amelyikben a fényképet szorongatom a nyaka köré fektetem. Neki egy kicsit be vannak hajlítva a térdei én pedig közte állok, pipiskedve. Ez életem egyik legszebb pillanata. Elenged. Kiegyenesedik, én pedig vissza állok a talpamra. -Szia Abigale! -int, én pedig hatalmas mosolyra húzom a szám.
-Szia Harry! -intek én is, kezemben a telefonnal és figyelem ahogy hátat fordít, majd agyon koptatott, barna csizmájában ellépked a nyitott ajtó irányába. Mikor belép az ajtón és becsukja maga után, még a szemembe néz, meglengeti felém a kezét és én megint intek neki egyet. Majd becsukj az ajtót és mi külön leszünk zárva. Harry Styles tudja a nevem. Harry Styles a színpadon megfogta a nyakamban lógó jegyet. Harry Styles megölelt. Harry Styles majdnem megcsókolt és én arcon csaptam. El sem hiszem, hogy ez mind megtörtént. A fiúkkal voltam egy színpadon! A fiúkkal énekeltem, táncoltam és nevettem! Közös levegőt szívtunk és ez mind még csak most kezd leesni. Azt hiszem, sokkot kaptam Harry-től.
-Abigél! Abigél! Ott vagy? -hallom meg Evelin kétségbeesett hangját a telefonban.
-Mi? Igen! Szia! Itt vagyok! -zihálok és a képet szorongatva, a bal kézfejem a homlokomra tapasztom.
-Hol vagy? -kérdezi és hallom a hangján, hogy nem sok választja el attól, hogy el ne bőgje magát.
-A parkolóban. -mondom még mosolyogva, majd leesik, hogy igazából ők hagytak el engem. -És ti hol vagytok? -kérdezem szemre hányóan.
-A bejáratnál!
-Akkor várjatok meg! Oda megyek! -mondom, majd leteszem a telefont.
***
-El sem hiszem, hogy fönt voltál a színpadon! -mondja Anna, miközben egy sült csirke combot szopogat a hotelszobánk konyhájában.
-Én sem. -nevetek a fejemet rázva. -És bekövetett! És megölelt és majdnem...
-Megcsókolt! -sikított velem együtt Anna.
-Ez életem legszebb napja! -dőlök hátra a székemben jóllakottan.
Épp vacsorázunk. Azért tűntek el a nézőtérről, mert kifele kezdték küldeni őket a biztonsági őrök és nem tudtak megvárni. Evelin a telefonommal készített képeket nézegeti, amin csak simán mosolygunk, Annától pedig azóta nem lehet elvenni a fényképet, mióta oda adtam neki az aréna bejáratánál. Teljesen szét van csúszva, hogy olyan tárgyat foghat, amit előtte Harry. Még meg is nyalta. Ez nem rá vall! -És nem tudjátok elképzelni, hogy milyen aranyosan mondta a nevem!
-Én azt nem tudom elképzelni, hogy pofon vágtad! -vágja a fejemhez Anna.
-Nem csókolhattam meg!
-Szerintem jól tetted, hogy megpofoztad! Ezért ment utánad! Nem tudott megkapni és ez idegesítette. -mondta Evelin, miközben letette a telefonom az asztalra.
-Végül is, van benne valami. -helyesel Anna, majd egy hangjelzésre mind Evelin háta mögé kapjuk a fejünket. A laptop volt az. És be vagyok jelentkezve twiterre. Anna a szemembe néz, majd egyszer ugrunk le a székről és sprintelünk a géphez. Anna vágódik le először a francia ágyra és maga felé fordítja a gépet.
-Na, mi az?
-Azt írja, hogy van egy üzeneted! -visít, mire fölállok az ágyon és én is visítani kezdek.
-Nyisd meg, nyisd meg, nyisd meg! -toporzékolok.
-Jó na, várj! -kattingat, én pedig az arcát figyelem. Lefagy, majd a szemembe néz. -Harry írt! -mondja levegő vétel nélkül. Nem kapok levegőt. Én sem tudok levegőt venni.
-Harry írt nekem! -sikítok fel, mire Evelin is kiér a konyhából. -Add ide! -huppanok le az ágyra és kikapom a kezéből a gépet.
Harry: Szia Abigale!
-Úgy írta a nevem, hogy Abigale! -sikítok megsemmisülve.
-Írj neki vissza, írj már neki vissza! -szaladgált össze-vissza a szobában Anna, Evelin pedig csak nekitámaszkodva az ajtófélfának figyel minket.
Abigél: Szia Harry!
Harry: Rendben hazaértél?
-Érdekli, hogy mi van velem! -túrtam a hajamba, mire Anna megtorpant.
-Mit írt? Olvasd!
-Rendben hazaértél? -olvastam fel a szavait. -Erre mit írjak? -fordultam a lányok fele.
-Hát azt, hogy elütött egy kocsi. -mondta természetes hangon Evelin, mire én értetlenül rá néztem. -Szerinted?
-Jó oké. -mondtam, majd gépelni kezdtem.
Abigél: Megtaláltam őket és visszajöttünk a hotelba.
Harry: Szóval akkor melyik hotelban vagytok?
-Megkérdezte melyik hotelban vagyunk?
-Ne mond el neki!
-Mond el neki! -mondták tök egyszerre. Evelin azért akarta, hogy ne mondjam el neki, mert nem tudhatjuk, hogy kinél van a telefonja. Anna viszont. Hát... ő Harry Styles, és muszáj neki elmondani. Így megírtam.
Abigél: A The Rembrantban szálltunk meg.
Harry: Az jó. És mit csináltok holnap? -inkább már nem is részletezem melyik kérdésére, hogy reagáltunk. Elég lesz annyi, hogy fél zacskó zsebkendő és vagy azért nem érkezett még ránk reklamáció, mert nincsnek szomszédaink, vagy mert nem működik a telefonunk.
Abigél: Még nem tudjuk. A holnapi időtől függ.
Harry: Mit láttatok eddig a városból?
Abigél: Még semmit.
Harry: Még semmit!!!!?????
Abigél: Jól írtam! :D
-Bezzeg neki írsz smileyt! -duzzogott Anna, de nem foglalkoztam vele. Beszippantottak Harry üzenetei egy másik világba.
Harry: Akkor mit szólnál hozzá, ha holnap körbevezetnélek? :)
Abigél: Engem?
Harry: Igen!!
Abigél: Hogy hogy? Vagy is, miért?
Harry: Eddig mindig engem vezettek körbe a városokban. Most én is körbe szeretnék valakit!
Abigél: :)
Harry: És amúgy is, miután majdnem lesmároltalak, tartozok ennyivel. :D
Abigél: Már kaptam egy fényképet érte!
Harry: Akkor kapsz érte egy idegenvezetést is! Rendben?
Abigél: Jó rendben! :) És hol találkozunk?
Harry: Mit szólnál a Kings Way sarkán a starbucks-hez?
-Tudjuk, hogy az hol van? -mutattam Harry üzenetét a lányoknak.
-Nem! -rázta a fejét Evelin, pedig ő már volt Londonban.
-Aj, ez nem igaz! -fogtam a fejem. -Randira hív és nem tudjuk, hogy hol van a rohadt kávézó?
-Hát ez ilyen! -vont vállat. -Akkor nem találkoztok.
-De nekem találkoznom kell vele! -kaptam a fejem utána és úgy néztem rá, mint magára az ördögre.
-Akkor kérd meg, hogy jöjjön ide érted! -mondta Anna, mire nekem fölcsillant a szemem.
-Ez jó ötlet!
Abigél: Nem tudjuk, hogy az hol van! Mi lenne ha szálloda előtt találkoznánk?
Harry: Akkor inkább a szállodában. Belül. Majd megkérem, hogy csörgessenek föl hozzád, ha megjöttem!
Abigél: De azért legyen egy időpont amire jössz!
Harry: Akkor 10-re ott vagyok! :)
Elkezdtem írni, hogy "rendben, várom" , mire Anna a fölordított.
-Ne hogy azt írd már neki, hogy várod!
-Mert miért ne?
-Mert akkor azt hiszi, hogy könnyen megkaphat. -tanácstalanul Evelinre néztem, aki bólogatott. Sóhajtottam egyet.
-Jó rendben.
Abigél: Rendben, akkor majd jössz! :)
***
Még sikítoztunk közel egy órát, majd este tízkor Evelin elzavart minket fürdeni, majd ágyba dugott. Tizenkettő óra múlva befogja nekem mutatni a várost Harry Styles. Mit vegyek föl? Mit csináljak, ha majd nem értem mit kérdez? Mit csináljak majd, ha bemegyünk egy boltba és fogalmam sincs, mennyit kell majd fizetni? Nem baj, megoldom! Ügyes kislány vagyok! Vagy ha végkép nem megy, eljátszom, hogy elájulok.
Egy órája lefeküdtünk aludni, de én csak forgolódok. Az éjjeli szekrényemre tett telefonért nyúlok és megnyitom a twittert. Volt még egy értesítésem. Harry írt üzenetet, ezért vadul dobogó szívvel megnyitottam.
Harry: Jó éjszakát! -el kellett mosolyodnom ezen. Ez annyira aranyos. Hirtelen nem kaptam levegőt. Gyors kihevertem ezt és pár mély lélegzés után levettem a telefonomról a hangot, hogy ne hallatszódjon, hogy írok rajta, majd válaszoltam.
Abigél: Neked is! -hű maradtam ahhoz, hogy ne legyek könnyen kapható, de azért kedves. Majd visszavettem a telefonra a hangot és a helyére tettem. Lehunytam a szemem és az ablak felé fordultam. Elfáradtam és most már ha akartam sem tudtam volna kinyitni a szemeimet. Álom ország, elragadott.
Imáádtam!!Egyszerűen zseni vagy :D A többit leírtam üzibe ;) Siess a kövivel, mert nem tudok várni :DD xoxo
VálaszTörlésEjj te! Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik és sietek a kövivel!:)xoxo
TörlésNagyon tetszik! Alig várom a köviiit!:DD<3 xoxo
VálaszTörlésIgyekeztem és igyekszem! Remélem továbbra is tetszeni fog!:)xoxo
Törlés