3. Nap: Városnézés.

Valami iszonyatosan nagyot csörömpölt. Vagy eltört valami, vagy én estem ki forgolódás közben az ablakon, mert egész éjszaka nem aludtam az idegességtől. Volt rá példa, hogy beképzeltem, hogy üzenetem jött, illetve, hogy valaki szólt, pedig Anna és Evelin is aludtak. Nem probléma. Csak kezdek megőrülni.
 Reggel nyolcat mutat mellettem az óra és úgy döntök, hogy most már fölkelek. Evelin már nincs az ágyában, Anna viszont még alszik, így halkan megyek ki a konyhába. Evelint a földön térdelve találom és egy pohár darabjait szedegeti össze.

-Minden rendben? -huppanok le egy székre és az asztalra kikészített szalámikat és pékárukat nézegetem.

-Csak elejtettem a poharat. -legyint, miközben kihúzza a kukát és beledobja a szilánkokat.

-Hát ezek? -biccentek a kaják irányába. -Tegnap vettétek?

-Nem, most reggel rendeltem a konyháról. Egyél nyugodtan, aztán úgy is gondolom, hogy készülődni akarsz.

-Úristen te, én annyira izgulok! -könyökölök le az asztalra. -Alig aludtam az éjjel, hogy nézek ki? -nézek a szemébe.

-Ő... jól. -mosolyodik el, mire én megforgatom a szemeimet.

-Na persze. -magam elé húzok egy tányért és egy zsömlét, majd megmarkolom a kést és félbe vágva a zsömlét, megkenem vajjal.

-Majd kikupálunk. -legyint ismét és ő is leül az asztalhoz. Hirtelen felindulásból visszadobom a tányéromra a zsömlét és Evelinre nézek. Nem hiszem, hogy tud követni, ezért néz rám úgy, mint egy elmebetegre.

-Nem hiszem el.

-Én sem nagyon. Nagy mázlid van.

-Mázlim? -kerekednek ki a szemeim. -Mázlim akkor van, ha én ülhetek a repülőn az ablak mellé, vagy ha ez nem jön össze, akkor nem egy olyan tata foglal helyet mellettem, akinek folyik álmában a nyála. Nekem nem mázlim van. Kettő dolog történhetett! -néztem rá eszelősen és a drámaibb hatás érdekében, kicsit felé hajoltam az asztalon keresztül. -Vagy végre én következtem az Isten lapjain, vagy pedig varázslat történt. Mágia. -kerekítettem ki a szemeimet.

-Na persze. Szerintem csak egyszerűen kedves vagy és szép.

-Szép? Szóval Harry is a külsőségekre megy?

-Hát, egyszer valakinek feleségül kell, hogy vegyen. -dünnyögte mögöttem Anna, mire kis híján kidobtam a zsömlém a nyitott konyhaablakon.

-Jó reggelt Anna. -vetettem rá egy mérges pillantást. -Nyugtat a tudat, hogy jobban nézek ki mint te. -mosolyogtam felé, mire ő csak vágott egy grimaszt. -Kettő/hatvan Anna részére! -pacsiztam saját magammal, majd megpakoltam szalámival a zsömlém.

-Vigyázz mert utolér. -mondta nevetve Evelin. Ezek tuti össze fogtak ellenem.

-Mit veszel fel? -kérdezte Anna az után, hogy mind kicsit lehiggadtunk.

-A fekete ujjatlan ingemre gondoltam egy rövidnadrággal. -vontam vállat. -Az szerintem jó. -néztem körbe rajtuk. -Egyszerű, de elegáns.

-Az tényleg jó. -mondta Evelin.

-Vedd föl hozzá az én fekete topánkám.

-Oké, köszi. -vigyorogtam rá.

***
-De akkor öltözz már! -szóltam Annára, mire az a szekrényéhez nyúlt és kikapott egy sima narancssárga pólót. -Ugye nem ebben akarsz lejönni? -meredtem rá.

-Miért, mi a baj vele?

-Azt mondtad, szeretnél te is lejönni Harry-hez... -mondtam csak, hogy biztos legyek benne.

-Igen.

-Akkor öltözz föl nekem rendesen. -a szekrényéhez léptem és kirántottam belőle egy fehér átlátszó fölsőt. -Vedd föl a fehér melltartód, meg megint a csíkos nyakláncot.

-De az volt rajtam tegnap is.

-És?

-Oké, veszem. -húzta be a nyakát, majd gyors fölkapkodta a holmikat.

-Anna... -nyüszítettem. -Pont tíz óra! Harry mindjárt telefonál!

-Jó na, haladok! -mondta, majd ekkor megcsörrent a telefon. Mind a nappali felé kaptuk a fejünket.

-Evelin! -visítottam toporzékolva, mire Evelin kirontott a fürdőből, szájában a fogkefével.

-Mi van? -állt értetlenül az ajtóban.

-A telefon! Vedd föl a telefont! -mutogattam a vezetékes telefon irányába, mire kivette a szájából a fogkefét és fölvette a telefont. Váltott pár szót angolul valakivel. Gondolom a recepciós lehetett, mivel Harry azt mondta, hogy majd azt kéri meg, hogy csörögjön föl. Evelin letetette a telefont, majd halál nyugodtan felénk fordult. Annával megkövülve, levegő vétel nélkül vártuk, hogy mit fog mondani.

-Itt van. -mondta alig hallatóan, mire fölszippantottam egy adag levegőt. Annára néztem.

-Itt van. -kezdtem zihálni és a mellkasomhoz kaptam. -Nem bírom! Nem fogom bírni! -legyeztem magam.

-Nyugi, csak ne sírd el magad!

-Nem ígérem! Ajj gyertek már! -csapkodtam a combom, majd a vállamra dobtam a fekete táskám és belebújtam Anna kölcsön adott cipőjébe.

***
Megnyomtam a földszint gombot és bezáródott hármunk előtt a lift ajtó. Visszaléptem melléjük a gomboktól és rájuk néztem.

-Izgulsz? -kérdezte mosolyogva Evelin.

-Á, kicsit sem! -legyintettem.

-Menni fog az angol beszéd? -kérdezte Anna, mire nekem kikerekedtek a szemeim.

-Mi? Nem! Nem fog menni! Nem igaz! Oké, gyors mondjátok el a folyamatos múltat! Meg a befejezett jelent! Mit mikor használok? -kiabáltam idegesen a liftfülkében. Míg leértünk elhadarták és én többé-kevésbé meg is jegyeztem. Hát, bemutatkozni be tudok szóval!
Csöngött a lift, jelezte, hogy leértünk és nekem a torkomba ugrott a szívem. Ha most nem fogok elájulni, akkor soha! A lift mellett cserepes növények voltak és ahogy elhaladtunk mellettük, folyton az aulát pásztáztam, hogy hát ha meglátom Harry-t, de nem volt sehol. -Sz-szerintem álljunk meg itt. -mondtam a pultnak dőlve.

-Ú... lehoztam a telefon tokot és megkérem, hogy dedikálja! -ugrándozott Anna.

-Mi, nem már most! Direkt nem akartam ilyesmivel zaklatni.

-Csak egy autogram! -mondta lenézően Evelin. -Egy nap egy csomót ki szokott osztani. Nem fog belehalni ebbe az egybe.

-De.. ahj, azt fogja hinni, hogy kihasználom! -puffogtam. Evelin újra csak rám pillantott, mire úgy terveztem, hogy befogom és addig nem is fogok megszólalni, amíg Harry-vel már kint nem leszünk.

-De hol van? -fordult körbe Anna. -Azért telefonáltak föl, hogy itt van, nem? -nézett a szemembe, mire én duzzogva megvontam a vállam. -Most megsértődtél? -döntötte oldalra a fejét, én pedig megráztam az enyémet.

-Nem, csak nem tudom, hogy hol van. Lehet, hogy elment vécére.
Álldogáltunk még ott vagy öt percet, majd megpillantottam a szabadon tévéző helyiségnél egy újságot olvasgató srácot. Kék kockás ing volt rajta és előre volt hajolva. -Megtaláltam. -mosolyodtam el egyenesen Anna háta mögé nézve. Mind a ketten arra kapták a fejüket, mire Anna kapkodni kezdte a levegőt.

-Nem hiszem el! -rázta a kezem.

-Várj, ne már! -állítottam le, majd kihúztam magam és oda sétáltam a szabad kanapéhoz.

-Leülhetek? -kérdeztem kedvesen és én magam is meglepődtem azon, hogy jól mondtam a mondatot. Harry fölnézett, gondolom érdekesnek találta, hogy rajta kívül senki nem tartózkodott ott, és még is erre a kanapéra akarnak leülni.
Mikor a szemembe nézett, elmosolyodott.

-Abigale! -mondta hangosabban, majd fölpattant és ledobta az újságot a kanapéra. -Hello! -ölelt magához, én pedig azt hiszem, hogy égnek állt a hajam az örömtől. Csoda, hogy nem szaladt el. Már mint a hajam. Nem Harry!

-Szia! -mondtam neki és visszaöleltem.

-Hogy vagy? -kérdezte, mikor elváltunk.

-Köszönöm jól. -mosolyogtam rá. -És te? -fordultam közben a pult felé, ahol Anna és Evelin álltak. Vagy is Evelin állt, Anna pedig körülötte ugrált a telefontokot szorongatva.

-Én is! Egy kicsit fáradt vagyok. -vakarta meg a tarkóját. -Szóval akkor,  szerintem menjünk is! -mondta boldogan, mire én bólintottam. Kisétáltam a kanapék és fotelek közül, majd megállítottam Harry.

-Lenne még egy apróság. -mondtam félve.

-Igen? -nézett rám összehúzott a szemekkel.

-A barátnőm szeretne kérni tőled egy autogramot.

-Jó, persze! -mondta, miközben megvonta a vállát.

-Nem baj? -néztem rá zavarodottan.

-Persze, hogy nem! -nevetett. -Lehívod, vagy fölmegyünk?

-Ott van! -mutattam mögé, Harry pedig megfordult. Anna nem nézett felénk, háttal állt nekünk és a telefon tokot szorongatva ugrált Evelin előtt és folyton beszélt.

-Arra gondolsz, aki ugrál?

-Nem szokott ilyen lenni, esküszöm! -mondtam. -Menjünk! -intettem, miközben elindultam feléjük. Evelin nyugtatni próbálta Annát, majd amikor oda értem és megszólaltam, Anna hangosan fölsikított. És még én nem fogom kibírni sírás nélkül. Harry megállt mögöttem és zsebre dugta a kezét.

-Hello! -köszönt nekik.

-Harry, ő a legjobb barátnőm Anna és az unokatesóm Evelin.

-Örvendek! -biccentett.

-Megölelhetlek? -kérdezte Anna elfojtott hangon, mire Harry fölnevetett és ő lépett oda Annához. Anna teljesen megnémult és mikor Harry lehajolt hozzá, hogy megölelje, a dereka köré fonta a karját. Harry ijedten a szemembe nézett, mire én a homlokomra csaptam. Harry megveregette Anna hátát, majd elvált tőle. -Meg, meg, meg, meg még ezt! -nyögte ki nagy nehezen és felé nyújtotta a telefon tokot. Harry rutin szerűen nyúlt a farmerja hátsó zsebéhez és kihúzott egy alkoholos filcet, majd ráfirkantotta a nevét a tok hátuljára. -Köszönöm szépen! -mondta Anna, és ámulattal nézve a tokot, visszasétált mellénk.

-Egy ölelést? -kérdezte mosolyogva Harry Evelint és ekkor esett le valami. Lehet, hogy tegnap nem is azért futott utánam, hogy adjon egy ölelést, mert akart, hanem azért mert adni kell? Már mint, mert ajándék. Elkomolyodtam. Evelin bólintott és megölelték egymást, persze az ő ölelésük nem nyúlt el annyira mint az Annáéké.

***

-Azért találkoztam már nála sokkal durvábbal is. -mondta Harry, miközben kifele igyekeztünk a hotelből. Én automatikusan jobbra fordultam, mert arra emlékeztem a taxis utunk után, hogy arra van a belváros. -Hova mész? -kérdezte Harry. Észre se vettem, hogy ő a másik irányba ment.

-Ja, ő, arra megyünk? -bicegtem vissza hozzá.

-A kocsimhoz. -bólogatott és tovább ment.

-A kocsidhoz? -kerekedtek ki a szemeim.

-Hát ha azt akarod, hogy körbevezesselek, akkor nem járhatjuk be gyalog a várost! -nevetett és megpillantottam a gödröcskéit. Ezen nekem is mosolyognom kellett.
Elsétáltunk egy hatalmas, fekete kocsihoz, aminek én nem igazán tudom a nevét, vagy a márkáját... azt se tudom, hogy kell mondani, nem értek a kocsikhoz. -Szállj be! -nyitotta ki nekem az ajtót, én pedig a szemébe néztem. Hezitáltam egy kicsit, majd beszálltam.

-Köszönöm. -mondtam halkan és megfogva a táskám, beültem.
Az út rövid volt és furcsálltam is, hogy hamar megálltunk. Harry behúzta a kézi féket, majd leengedve a kezét az ölébe rám nézett. -Egy starbuckset kell megnéznem? -kérdeztem.

-Iszunk egy kávét.

-Nem kávézom.

-Akkor jeges shaket kapsz! -nevetett és én ismét nem bírtam elfojtani a mosolyom. Harry kinyitotta az ajtót és kiszállt. Én is készültem kiszállni, de Harry behajolva rám szólt. -Majd én. -mondta mosolyogva, majd becsukta a kocsiajtót és átsétált előtte. Én pedig addig örömömben ugráltam. Harry kinyitotta nekem az ajtót, én meg kiszálltam.

-Úriember. -mondtam mosolyogva, de nem mertem a szemébe nézni.

-Köszönöm. -hajolt meg, majd az üzlet ajtajához mentünk és azt is kinyitotta előttem. Ezt is megköszöntem és pirulva álltam be a sorba. -Akkor mit kérsz? -állt meg mellettem és kikereste a pénztárcáját a zsebéből.

-Egy jeges shake jó lesz!

Harry megrendelte az italokat és kifizette. Megragadtam a pultról az enyémet, de Harry kikapta a kezemből.
-A-an! -mondta, majd levette a pultra tett filcet. Ráfirkantotta a papírpohárra először az ő, majd az én nevem. Abigaelnek írta, én pedig elnevettem magam.

-Köszönöm Harry, de... add csak ide! -kértem el tőle a filcet, majd ráírtam a poharam másik oldalára a nevem úgy, ahogy oda kell írni. -Így kell. -mutattam felé.

-Ó, ez nem tudtam. Bocsi! -mondta, majd jobban szemügyre vette, hogy hogy is kell írni. -Érdekes az az ékezet az e betűn.

-Azt mi nálunk é-nek hívják.
Ép fordultunk meg és egy csomó lánnyal találtuk szembe magunkat. Hogy tudtak ilyen csöndben maradni!? Harry-re pillantottam és láttam rajta, ahogy lesápadt, majd szó nélkül a kezembe nyomta a kávéját és kirántotta az alkoholos filcet a zsebéből, majd teljesíteni kezdte a kívánságokat.
Közel tíz perce állhattam ott mögöttük. Egyre több lány kapta meg azt amit kért és egyre többőjüknek esett le, hogy Harry-vel vagyok. Figyelni és méregetni kezdtek, de egyik sem szólított meg.
Kényelmetlenül érzem magam. Egyik lábamról a másikra állok és szorongatom az italainkat. Az enyémet már közben félig megittam, pedig négy decis.
Harry pedig csak mosolyog a képeknek és firkálgat. Elhiszem, hogy ez ilyen, de azt hiszem, hogy tévednem kell. Még sem akarom ezt kipróbálni. Nem akarom, hogy aztán bekerüljek az újságokba, vagy engem is zaklatni kezdjenek az interneten. Mondjuk, nem tudják a nevem, de simán kiderítik. Megijedtem.
Kezdek ideges lenni. Harry kávéja teljesen kihűlt, én pedig megittam a shakem. Valamit tennem kell! Nem állhatok itt végig. Már ketten lefényképeztek. Föl fogok kerülni a netre. Nem, ez nem lehet!
Kimegyek a vécére. Nem az nem jó, mert lányok és utánam jönnek, akkor leteszem Harry kávéját és csak elmegyek. Észre sem vennék.
Megfordultam a pult fele és már tenném föl a kávéját a pultra, amikor Harry megszólal.

-Rendben, ennyi volt! Mennünk kell! -célozza szavait a rajongóknak, mire többen fölsikítanak. Harry kikapja a kezemből a kávéját, majd kifele kezd hessegetni. Nem ellenkezem. Mielőbb el akarok tűnni innen!
Harry felnyitja a zárat, én pedig megmarkolom a kilincset. Nem engedem meg neki, hogy kinyissa nekem az ajtót. -Okééé. -húzta el a mondat végét. Megkerülte a kocsit, majd beült és beindította.
-Köszönöm a forrócsokit, de szeretném ha haza vinnél.

-Mi? Most miért?

-Harry, úgy is hatvanszor fogunk megállni nekik. Nem fogjuk látni a várost. Inkább vigyél haza és majd megnézem Evelinékkel.

-Nem velük fogod megnézni! Idegenvezető akarok lenni és meg fogom mutatni neked a várost. -mondja mérgesen, és levágja a pohártartóba a kávéját. Sóhajtok egy nagyot és megtámaszkodom a könyökömön az ablakba. Nem mondom, de örülök neki, hogy így kitart e mellett. Na és persze mert itt tart.

Az egész délelőttöt végig sétáltuk a főtéren. Láttam a Big Bent, a St. Paul's katedrálist, a Kensingtoni palotát, a London eyet! Csak ámultam és bámultam lefele a London eye-ról. Gyönyörű volt innen fentről London. Persze akik velünk egy kapszulába szálltak be, mind kértek autogramot és képet, szóval az a fél óra úgy ment el, hogy én nézelődök, Harry meg elvan másokkal. Lehet, hogy ezt meg kéne értenem. De nem megy. Önzőnek érzem magam, pedig ha ez most az én esélyem, nem kéne annak lennem. Csináltam egy csomó képet és a pozitívum ebben az egészben az, hogy erre is Harry hívott meg. Erősködtem, hogy kifizetem magamnak, de nem hagyta. Hát jó.
Miután lejöttünk, elmentünk a Towrhez és csak sétáltunk rajta. A közepe fele megálltam és lefényképeztem a folyót. Harry megtámaszkodott mellettem a korláton, így miután végeztem a fotóval, hasonló képen tettem.

-Haragszol?

-Miért haragudnék? -kérdeztem vissza, de nem néztem rá.

-A rajongók miatt! Amiatt, hogy leálltam autogramot osztogatni.

-Nem, nem haragszom. -néztem rá egy pillanatra. -Ezért nem haragudhatok. -mosolyodtam el.

-Figyelj én sajnálom! Én is szívesebben lennék veled egész nap, még akkor is, hogy ha csak ülnénk a szobában és nem csinálnánk semmit, mint velük. Ők mindenhol ott vannak, te meg... -ámulattal néztem mit mond, majd amikor meglátta a meglepett arckifejezésemet, akkor esett le szerintem neki, hogy mit is mondott. -Ő... -krákogott. -Már mint, ha bármelyik kérdez tőled bármit is, ne válaszolj rá! -nyugtatott meg, majd visszafordult a víz fele. Nem bírtam magammal és tovább néztem fülig érő mosollyal az arcát. Néha rám pillantott a szeme sarkából, majd amikor felém kapta a fejét, elnéztem. Tetszett a zöld szeme és nem hittem el, hogy ezt nekem mondta. Harry Styles azt mondta nekem, hogy szívesen lenne velem! De nem kezdhetek el ugrálni, mert akkor elijeszteném magamtól. És én nem akarom, hogy egy egyszerű rajongónak higgyen. Én sem tekintek rá, csak egy egyszerű fiúbanda tagjaként.
Csak álltunk a korlátnál és néztük a vadul hömpölygő vizet. Oldalra kaptam a fejem, hogy megnézzem a járókelők rá ismernek-e, amikor a híd másik oldalán megláttam, hogy minket fényképeznek.

-Harry, másik oldalt minket fényképeznek. -hajtottam le a fejem és érzékeltem, hogy Harry gyorsan megfordult.

-A francba. -káromkodott és megragadta a kezem. -Gyere, menjünk innen. Ezek valamelyik újságnak a fényképészei.

-Jézusom. -kerekedtek el a szemeim és elöntött a pánik. Nem kerülhetek bele az újságba! Nem, így nem! Harry elengedte a karom és hosszú lábaival sebesen kezdte el szelni a köztünk és az autója közti távolságot. Én nem tudtam ilyen gyorsan menni, ezért átkulcsoltam magam előtt a kezem és lehajtott fejjel mentem tovább.

-Most megengeded, hogy kinyissam neked az ajtót? -kérdezte mosolyogva, mikor beértem.

-Meg. -mondtam kedvesen és Harry öröm ittas mosollyal nyitotta ki nekem a kocsiajtót. Beszálltam, Harry pedig becsukta. -Tudod hova szeretnék még elmenni? -kérdeztem tőle, mikor ő is beszállt a kocsiba és belekortyolt az italába.

-Mond. -mondta csillogó szemekkel. Élvezte, hogy megmutathat nekem mindent.

-Vissza a főtérre. -vigyorogtam.

-Mi, miért?

-Mert ott olyan jó volt. Leülnénk egy padra és csak ennénk egy perecet. Az annyira jó lenne.

-Hát ha ezt szeretnéd! -beindította a kocsit, majd három perc autókázás után ott is voltunk. -És hol láttál perecet? -kérdezte, mikor becsukta utánam az ajtót.

-Ott a könyvesbolt után! -mutattam át a tér másik oldalára. Harry zsebre tette a kulcsot, majd elindultunk. A tér közepén megálltunk egy szuveníres bódénál, én pedig bevásároltam az otthoniaknak. -Mit szólsz ehhez? -mutattam egy hógömb irányába, amiben egy piros mobilfülke volt.

-Nyár van. -nézett a szemembe.

-De olyan szép! -forgattam a kezeim között és fölráztam benne a csillámport. Az eladó hölgy eléggé morcosan pillantott felénk, hogy már mindent összefogdostam, ezért Harry felé biccentett.

-Mindjárt megtalálja! -a nő is bólintott egyet, majd visszaült a pult mögötti székébe olvasni. -Akkor legyen inkább ez! -mutatott nekem Harry egy másik hógömböt, csak abban a Big Ben volt.

-Azt mondod? -vettem szemügyre a kezében lévő tárgyat. -Szerintem ez jobban tetszene neki.

-Kinek is lesz? -faggatott, miközben visszatette a helyére az üveggömböt.

-A húgomnak. -villantottam felé egy mosolyt.

-Na, van tesód? Ezt eddig nem is tudtam. -támaszkodott meg a pulton, mire rá krákogott a nő. -Elnézést! -emelte fel védekezés képen a kezét, majd kicsit jobban mellém csusszant. -És, hogy hívják?

-Bella. -válaszoltam kedvesen és ekkor megakadt a tekintetem egy nyakláncon. Egy infiniti jel volt, apró, színes virágokból összetéve. -Ez kell! -kaptam érte és leakasztottam az állványról.

-De ez nem is mutatja, hogy Londonban jártál.

-Nem, ez nekem kell! -nevettem és a pultra tettem, hogy azt már biztos megvesszük. Megkerültem Harry-t és a hűtőmágnesekhez sétáltam. -Anyáéknak szerintem elég lesz egy ilyen. -kaptam le egy telefonfülkéset.

-De miért telefonfülke? -értetlenkedett Harry, miután jobban szemügyre vette a nyakláncot.

-Mert... -kerestem a megfelelő választ. -Mert szeretem a telefonfülkéket. -ráncoltam a homlokom, mire Harry igen érdekesen nézett rám.

-Szóval, te tárgyakhoz vonzódsz?

-Nem mindegyikhez, csak a nagy dolgokhoz.

-Á, szóval te a nagyra buksz!

-Harry! -csaptam karon, mire ő csak egyszerűen kinevetett. -Ez nem volt vicces! -töröltem le a vigyort az arcáról. Vagy legalább is próbáltam.

-Ó, dehogy is nem! -vigyorgott tovább, majd mind a ketten egyszerre a kulcstartók felé fordultunk. -Kell neked egy kulcstartó. -jelentette ki.

-Kell nekem egy kulcstartó. -helyeseltem, majd elkezdtünk keresgélni köztük.

-Várj, mit szólsz ahhoz, hogy becsukom a szemem és amelyiket először megfogom, azt veszed meg? -kukkantott át rám, az állvány másik oldaláról.

-Legyen. -adtam be a derekam. -De... -tettem föl az ujjaim. -Csak akkor, ha aztán én is kereshetek egyet neked.

-Rendben. -mondta, majd én mellé sétáltam.

-Hunyd le a szemed és megpörgetlek! -mondtam nevetve, mire Harry lehunyta a szemét és maga mellé szorítva a kezét engedte, hogy megpörgessem. Háromszor fordítottam körbe és közben eszembe jutottak a Spin The Harry videók. Te jó isten! Harry Stylest pörgetem! Megállítottam szembe az állvánnyal, majd Harry egy gyors lendülettel kinyújtotta előre a kezét. -Harry! -kiáltottam és gyors az állvány után kaptam, mert kis híján elborította.

-Megvan! -mondta boldogan, miközben én próbáltam a tíz kilós állványt a helyére állítani.

-Szuper! Mutasd! -léptem aztán unottan mellé, majd Harry kitárta a markát. Mind a ketten kíváncsiak voltunk, hogy mit fogott.

-Nem hiszem el. -komorodott el, nekem viszont a fülemig húzódott a mosolyom.

-Telefonfülke! -visítottam, majd kikaptam a kezéből.

-Had pörögjek még egyszer!

-Nem! Ez az enyém! Most én pörgök neked! -mondtam boldogan, majd kicsit később leesett, hogy mit is mondtam. Harry kicsit leesett állal bámult felém, én pedig belülről harapdáltam a szám. -Ő... már mint. Majd, én pörgök magamtól, csak az lesz a te ajándékod. Már mint... szóval... érted? -éreztem, hogy teljesen elpirultam és Harry ezt tudta is, de nem mondta.

-Akkor, megpörgetlek jó? -kérdezte, mire én csöndben bólintottam. A csodába Abigél! Már épp kezdett igazán fölolvadni a jég köztetek, erre nem elszúrod? Remek! Megálltam Harry-vel szembe és még mielőtt lehunytam volna a szemem, az övébe néztem. Annyira szép, zöld szemei vannak. Annyira intenzív a színe, és annyira csillog, hogy az ember megbolondul tőle. Különleges késztetést érez az iránt, hogy folyton bele nézzen. Hogy belemélyessze a saját tekintetét csak, hogy jobban megismerje. Harry smaragd zöld szemei mellett, ott voltak a nevető ráncok és ezért nekem is mosolyra húzódott a szám. Nálam olyan ez, mint az embereknél az ásítás. Ragadós. Vettem egy nagy levegőt, majd lehunytam a szemem. Harry megragadta a felkarom, majd háromszor megpörgetett. Mikor megállított, kinyújtottam a kezem, de a kulcstartók helyett, Harry mellkasába ütköztek az ujjaim. A szemeim azon nyomban kipattantak és ijedten néztem az ingén nyugvó ujjaimat.

-Harry! -kaptam el a kezem, de Harry nem mondott semmit. És az volt a legfurább, hogy nem is mosolygott. Kapkodva a kulcstartók felé fordultam és lehunytam a szemem, majd magamtól markoltam meg egyet. Pechemre egy várőrt markoltam meg, de nem foglalkoztam vele. Harry kezébe nyomtam, majd mentem kifizetni a nyakláncom, a kulcstartóm és a hűtőmágnesem. A nő mondott egy összeget, de nem értettem és pénztárgép sem volt, amiről leolvashattam volna, így ijedten és kérdőn tekintettem Harry felé. Harry fölém magasodott és a cuccaim mellé tette az ő kulcstartóját is, majd kivette a zsebéből a pénztárcáját és fizetett. -Ne! -néztem rá a hátam mögé!

-Hagyd. -legyintett komolyan, majd megragadta az apró zacskót amibe az ajándékok kerültek és ellépett a bódétól. Értetlenül néztem a mérgesen elviharzó srác után, majd nyeltem egy nagyot és további jó napot kívánva, elköszöntem az eladótól. Harry után siettem. Nem várt volna meg. Csak ment és ment, az ő hatalmas lábaival, az én lábaimhoz képest. És nem, nem várt be. Már szúrt az oldalam és a kezem is kihúztam a rövidnadrágom zsebéből, majd úgy döntöttem, hogy nem fogok egy fiú után se futni, még ha az a fiú a híres Harry Styles. Lelassítottam és saját tempómban, a saját lépéseimmel folytattam az utam a pereceshez.
Harry ott ült egy a pereces lőtt egy padon, a szemüvege a szemére volt húzva és telefonozott. Mérges vagyok rá. Ez elég lenéző dolog volt tőle.

-Nem fogom eljátszani a kedves és megértő rajongót. Köszi, hogy megvártál és köszi, hogy mindent kifizettél helyettem, de most én inkább haza megyek. -nyúltam a zacskó után ami mellette volt és kihalásztam belőle az én dolgaimat. Maga a szatyor apró volt, de az ő ajándékának túl nagy. De nem érdekelt. Az enyémeket a táskám mélyére süllyesztettem és még direkt babráltam egy kicsit benne, hát ha Harry-nek van bármi féle hozzá szólása a dologhoz. De nem volt. És már nem is kellett, hogy legyen. Megkaptam a kérdésemre a választ. Harry nem az, akinek kinéz. Egy hamar sértődő ember. Lenéz másokat és azt hiszi több náluk. De nem! Hah! Pont ezért nem az.
Megálltam előtte. Pontosan előtte, hogy eltakarjam tőle a napot. De semmi. Csak bámult rám a szemüvege mögül és engem idegesített, hogy nem láthatom a szemeit. Sóhajtottam egyet. Végig néztem rajta, majd köszönés nélkül megfordultam és a sétáló utcáról egyenesen a tér felé vettem az irányt. Fogalmam sincs, hogy hogy jutok haza, de majd megoldom.
Nagy léptekkel haladtam, szét se néztem a zebránál. Leültem a téren egy padra és kikerestem a telefonom a táskámból. Megkerestem Evelin nevét, majd tárcsázni kezdtem. Hétszer csöngött ki és nem vette föl. Sóhajtottam egy nagyot, majd Annát kezdtem hívni, de ő ki is volt kapcsolva. Nagyszerű. Akkor addig itt fogok ülni, amíg valamelyikük vissza nem hív. De egyedül nem fogok haza menni, mert a végén még elrabolnak. Fölhúztam a lábam törökülésbe és rácsatlakoztam az ingyen wifire a téren. Rákattintottam a twitterre és már épen azon voltam, hogy majd írok Dávidnak, amikor egy magas alak eltakarta előlem a napot.
Úgy tett, mint ahogyan én tettem vele az előbb. Unottan fölnéztem rá, már nem volt rajta a napszemüveg, rendesen beleláttam a behunyorított szemébe.

-Mit csinálsz itt? -kérdezte rekedt hangon.

-Várom, hogy egy csoda folytán haza jussak. -dörmögtem és újra a telefon képernyőjére néztem.

-Akkor gyere, hazaviszlek!

-Nem kell, köszönöm! Aztán a végén beduzzogod magad vezetés közben és leparkolsz az úttest közepén, majd kiszállsz a kocsiból és rám zárva az ajtót, ott hagysz, mint ahogy az előbb tetted.

-Meddig gondolkodtál ezen a válaszon?

-Nem gondolkodtam, spontán jött. -válaszoltam azonnal, a telefonomat nyomkodva. -Rögtönöztem. -néztem a szemébe.

-Akkor én most rögtönözök neked egy fuvart és ha akarod fizethetsz érte. -mondta és leült mellém a padra. Nem válaszoltam. Nem éri meg. Csak ült mellettem esetlenül és engem nézett. -Sajnálom. -nyögte ki végül.

-Nem kell, hogy sajnáld. Nem történt semmi!

-Had vigyelek haza! -és ekkor megkondult a harang. Három óra. Nem is ebédeltünk. -És eszünk előtte valamit! Meghív... -kezdte, de gyors befejezte. -Meeeg-hív-hatsz. -mondta akadozva, majd összeráncolt szemöldökkel rám nézett.

-Ez béna volt. -nevettem fel. -Nem köszi, csak vigyél haza. -néztem a szemébe és láttam rajta, hogy tényleg bánja. Nem mondott semmit, csak nézett rám. Azzal az ártatlan, gyönyörű, zöld tekintetével. -Mindenkivel ezt csinálod? -mordultam fel végül és letettem a lábaim a földre.

-Mit? -kérdezte vigyorogva, ahogy hátrébb húzta a fejét.

-Hát ezt. Gondolom minden egyes lányra így nézel. -mutogattam az arcára.

-Nem! -rázta nevetve a fejét. Megfigyeltem fehér fogait, amik szabályosan helyezkedtek el egymás mellett és ekkor eszembe jutott az én fogsorom és gyors lehervasztottam a mosolyom. -M-minden rendben? -kérdezte és érdekes módon, ahogy eltűnt a mosoly az arcomról, úgy elszállt a jó kedvem is.

-Igen persze! Csak vigyél haza! -mondtam, majd fölpattantam. Harry sóhajtott, majd fölállt. Nem vitatta tovább ezt az egészet, csak csöndben elfogadta.

***
A hotelig csendben telt az út. Harry a reggel vett kávéját szürcsölgette, én pedig az ablakon néztem kifele és megpillantottam rajta egy eső cseppet. Majd még egyet. Majd még egyet és még egyet. Eleredt az eső.

-Hú... -nézett ki Harry az oldal ablakon. -Jó is, hogy eljöttünk, ez nem fog egy hamar elállni. -megforgattam a szemeim a kijelentésére.

-Igen, jó is. -mondtam keményen és előre fele néztem. Az ablakot pásztáztam. Azt, ahogy Harry beindította az ablak mosót és az eltünteti az esőcseppeket, majd a helyére újak hullanak. Láttam a szemem sarkából, hogy Harry rám nézett. Én is rá néztem és egy pillanatra egymás szemébe meredtünk. Majd én visszakaptam a tekintetem az útra. -Figyeld az utat! -biccentettem előre, majd Harry elnézett rólam.
Mikor beértünk a hotel utcájára és megpillantottam a hotelt, már messziről érdekes volt a kisebb tömeg a hotel ajtaja előtt. Majd mikor a kocsival oda értünk és Harry leparkolt a járdaszegély mellett, elkáromkodta magát. -Ezek... paparazzók!? -kaptam felé ijedten a tekintetem.

-Igen! A kurva életbe! -káromkodott, én pedig gyorsabban kezdtem venni a levegőt! Nem kerülhetek bele az újságba! Nem fényképezhetnek le Harry-vel. Annyi ilyet láttam már és így mennek majd tönkre a kapcsolataim és az életem! Annyi emberrel történt már ez meg és velem nem történhet meg!

-Most mi lesz, Harry? -kaptam fel könnyes szemeim. A pánik teljesen eluralkodott rajtam.

-Figyelj, figyelj! -fordult felém egész testtel Harry és megragadta a vállaim. -Az autón sötétített üvegek vannak így nem látnak be, csak mi látjuk őket! Akarod, hogy elmenjünk és visszajöjjünk később? -kérdezte tagoltan, a szemembe nézve.

-Akkor is itt lesznek! Most adtunk nekik okot, hogy itt legyenek! -ziháltam és lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Harry szemeit néztem végig, és láttam ahogy arcomon végig siklik a tekintete a könnycseppet követve. Egy gyors és durva mozdulattal letöröltem az arcom. Nem akarom, hogy gyengének látszódjak.

-Akkor... akkor bekísérlek! -kereste az ötleteket!

-Ne, nem akarom, hogy lefényképezzenek minket együtt! -ráztam a fejem és Harry ekkor egy kicsit megrázkódott. Láttam arcán az érzelmeket. Először a sértettséget, aztán a fájdalmat. Fájt neki, hogy ezt mondtam? Miért mondtam ezt? Hiszen én kedvelem Harry-t! Mi? Miről beszélsz Abigél? Te nem kedveled Harry-t! Sőt, felejtsd el egy életre!
Harry lassan elengedte a vállam és én megráztam a fejem. Kár volt eljönnöm vele erre a városnézésre. Nem is városnézés volt ez, hanem valami egyszer én, egyszer te sértődsz be játék.

-Akkor menj! -biccentett a fejével és megmarkolta a kormányt. Nyeltem egy nagyot és a fotósokra néztem. Egynek-kettőnek már most is föl-föl villant a vakuja. Nem fog menni! De menni fog! Mi lesz ha bekerítenek? Nem, nem fognak! Csak menj egyenesen és magabiztosan az ajtó felé és akkor elfognak engedni!
Bólintottam egyet, mint ha csak magamat akartam volna biztosítani arról, hogy ez így lesz. -Menni fog... egyedül? -nyelt egy nagyot Harry, és ahogy ismét az úttestet figyeltem a kérdésére láttam, hogy engem néz. Megfeszítettem az állkapcsom és csak bólintottam egyet. Harry is bólintott, majd előre fordult és nekem a kezére siklott a tekintetem. A kormányt fogta. Fogta és szorította. Egyre csak szorította. Már elfehéredtek az ujjai.
De ez ne érdekeljen engem. A vállamra dobtam a táskám pántját, majd Harry-hez fordultam.

-Kösz mindent! -mondtam halkan, ő pedig ismét csak bólintott. Én a visszapillantó tükörbe néztem és megtöröltem az arcom. Eltüntettem a sírás nyomait.
Megragadtam az ajtót, majd kinyitottam és ekkor mintha valami felrobbant volna. Mint a lepkék a fényre, csak ezek gonosz és alattomos lepkék, úgy álltak engem körül és kattogtatták a fényképezőgépeket és vakuztak. Nagyokat kellett pislognom, hogy lássam merre van a járda. Becsaptam a kocsi ajtót és próbáltam eldulakodni köztük, de nem engedtek. -Legyen szíves. -néztem előre az egyik fényképészre, mire annak csak egy vaku villanás volt a válasza. És ekkor az eső mellett, a kérdések is eleredtek.

-Maguk most járnak?

-Ön Harry elveszett testvére?

-Megerősítené a tényt, hogy egy párt alkotnak?

-Mit csináltak ma? -és ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott reggel Harry. Ne válaszoljak senkinek, bár mit is kérdeznek. És én nem is akartam! Csak be akartam jutni abba a kibaszott hotelba, hogy végre száraz ruhát vehessek föl, egyek valamit és elfelejtsem a mai napot! Mert nem akarok mást, csak kurvára elfelejteni a mai napot!
És nem bírtam tovább. Egy érdekes hang kíséretében fölszakadt belőlem a sírás. Ekkor valaki hirtelen megragadta a karom és erősen hozzám passzírozódott. Már azon voltam, hogy majd jól hátra fordulok és nyakon vágom, amikor az a valaki megszólalt.

-Indulj. -mondta mély, rekedt hangon és ekkor mint ha csak varázslat történt volna. A paparazzók kihúzódtak két oldalra, mint amikor Mózes ketté választotta a vizet és mi elhaladtunk köztük. A vakuk persze folyamatosan kattogtak és a kérdések ugyan úgy záporoztak, de már nem volt mit tenni, csak elhúzódni az eső elől és aztán mikor az majd eláll, fölmérni milyen károkat hagyott maga után.
Egyszerre estünk be Harry-vel a hatalmas üvegajtón. Én kisimítottam a vizes tincseimet a szememből miközben előre lépkedtem, Harry pedig hátra pillantott, majd a recepcióshoz sietett. Megálltam. Egy helyben vártam, hogy visszajöjjön hiszen, hogy ha bármi közöm lenne a beszélgetéshez, hívott volna. Lehet, hogy lefizeti a recepcióst, hogy ne engedjenek be ide fotósokat és újságírókat.
Figyelem Harry kéz mozdulatait, a szája járását.
Harry a farzsebéhez nyúl és ahogy ma többször is láthattam, előhúzza a pénztárcáját és papírpénzt ad át a recepciósnak. Bólint, majd visszajön hozzám. Akaratom ellenére is muszáj végig néznem rajta. Ahogy a felsőtestére tapad a vizes ing és megmutatkozik széles válla és keskeny dereka. Ahogy kicsit előregörnyed, a pólónak ráncai vannak a hónaljánál. A fürtjei most nem olyan göndörek mint szoktak lenni. Most neki is vizesen tapadnak a homlokához, de mosolyog. Harry rám mosolyog és nekem minden félelmem elúszik abban a pillanatban. Bízok a mosolyában, pedig nem kéne, mert nem ismerem. Nekem új volt ez a "beduzzogom magam és ott hagylak téged" Harry. Nekem új volt a "mindent kifizetek és hagyd csak" Harry!
Azt hittem eddig, hogy ismerem. De Harry sokkal több egy egyszerű "mosolygok a kamerába, mert híres vagyok srácnál", pedig most hirtelen nem látok többet én sem belőle a düh miatt! De tudom, hogy ő több ezeknél. Ő teljesen más mint mások és szeretném ezt el is hinni magamnak. Mérges vagyok magamra, mert túlságosan naiv voltam. És naiv vagyok még most is, mert mindezek ellenére hagyom, hogy az ő mosolya mosolyt csaljon az arcomra.

-Ne aggódj, most már nem jöhetnek be a paparazzók! -mondja kedvesen. Hát igazam volt. Harry fizetett.

-Miért fizettél már megint miattam? -nézek őszintén a szemébe, mire féloldalas mosollyal vállat von.

-Csak azt akarom, hogy ezek után biztonságban legyél. Ha bárki kérdez bármit akkor ne válaszolj rá és ami a legfontosabb, ne ülj be más kocsijába és ne fogadj el mástól ennivalót. -homlok ráncolva hallgatom. -Ha bármit látsz a neten, hagyd figyelmen kívül, mert ha az elsőt elolvasod, el fogod olvasni a másodikat is és a harmadikat is. Majd a végén magába szippant ez az egész és...

-Nem leszek öngyilkos. -rázom meg a fejem.

-Azt sosem tudhatod.

-Úgy nézek ki, mint akit könnyen össze lehet roppantani? -kérdezem felvont szemöldökkel.

-Az előbb elsírtad magad a kocsiban a fotósoktól, pedig még csak nem is láttak minket! -biccent az ablak felé és ekkor újra eszembe jutnak. Eszembe jut, hogy látnak engem. -Ne törődj velük! -mondja és kicsit meglöki az oldalam. Most esik csak le, hogy teljesen bele merültem az ablakon át engem fotózó tömegbe. Megkordul a gyomrom. -Na de most már menj, fél négy van és én bunkó voltam, mert nem vettem neked kaját.

-Nem voltál bunkó, kérdezted, hogy kérek-e! És két nap alatt annyi mindent adtál, amit én már nem tudok neked viszonozni. -ráztam a fejem.

-Miért ne tudnál? -vigyorodott el. Valami rosszat mondtam?

-Hát mert... már... -elpillantottam a szeméből.

-Még találkozhatunk. -segített ki és erre a válaszra megdöbbenve néztem rá.

-Tényleg?

-Persze... én... öm... meghívlak ebédelni! Majd... majd elmegyünk ebédelni. Jó? -kérdezte és nagyon erőlködött valamin. Tudtam, hogy mire gondol, de nem akartam magamat és persze magunkat sem ennél kellemetlenebb helyzetbe hozni. Csak bólintottam.

-Rendben. -mosolyodtam el. -Egy ebéd az jó lenne. -bólogattam.

-Akkor jó. -kifújja a levegőt. Megkönnyebbült.

-Akkor... -próbáltam elköszönni, nem akartam tovább a fotósok látókörében lenni.

-Persze, menj! -mondta kedvesen és megvillantotta a gödröcskéit.

-Rendben, akkor... -Harry felém indult és már ép ölelt volna meg, de én nyögtem egy nagyot.

-Ja igen. Nem ölellek meg. -mondta kedvetlenül. -Mert akkor azt fogják elhíresztelni rólunk, hogy együtt vagyunk. -hallatszódott a hangjában. Én hallottam! Az kedvetlenség volt!
Nem tudtam mit mondani, csak pislogtam felé és az ujjaimat tördeltem. -Szia Abigale!

-Szia Harry! -mondtam és próbáltam kihangsúlyozni szavaimban a szomorúságot. Harry sarkon fordult, majd kifele igyekezett. Nem bírtam magammal. Remegett a gyomrom és rángatózott a szemem. Muszáj volt. -Harry! -kiáltottam utána, mire nem csak ő, de a recepciós és a takarító is felém fordult. -Menni fog egyedül? -idéztem saját szavait, mire egy hitetlen mosolyra húzta a száját és kicsit félre biccentette a fejét. Én is hasonlóképen tettem.
Nem válaszolt aztán, de nem is kellett. Harry megfordult, én pedig végig néztem, ahogy szó nélkül hagyja a fotósokat és elhajt a kocsival.
Harry nem állt meg a fotósoknak, de a rajongóknak igen. Nem is tudom mit gondoljak. Harry csak a jóra ad. Arra, aminek van értelme! És Harry jó szívű! Nos, ma legalább ezt a jó dolgot megtudtam róla. Elmosolyodtam magamban, ahogy megláttam, hogy a firkászok elmennek.

***
Egy gyümölcskrém levest és egy adag rántott sajtot rendeltem a hotel étkezdéjében. Nem volt kedvem fölmenni a lányokhoz és persze az sem biztos, hogy otthon vannak. Túl sok fele voltam ma és túl sok mindenkivel voltam körbe véve. Kell egy kis idő, amíg átgondolom a dolgokat.

***
Hatra fölmentem a szobánkba. A lányok otthon voltak és mikor az ebédlőben voltam hívtak is. Kiderült, hogy múzeumban jártak és ott ki kellett kapcsolni a telefonokat. Leültettem őket a kanapéra és elmesélte nekik mindent, az elejétől a végéig. A legapróbb pillanatokat is. Az illatát, mikor a bódénál fizetés közben fölém tornyosult. Az érintését, mikor ugyan ott és a kocsiban is megfogta a karom. A mosolyát, a szemeit, a gödröcskéit. A kitörését és a gesztusait.

Elmentem megfürdeni. Rendesen elfáradtam és nem akarok mást most este fél nyolckor, csak ágyba bújni.
 Az ablak felé fordulok. Próbálom lehunyni a szemeim, de az eső cseppek nem hagyják. Nem hallom az eső hangját. Túl jól szigetelnek ezek a hotel ablakok, de az eső cseppeket látom. Látom, ahogy megérkeznek a síkos felületre, majd lecsúsznak. És a telefonomért kell, hogy nyúljak. Beírom a nevét a keresőbe, majd leírom a rövid, mindössze két szavas üzenetemet neki.

Harry: Miben volt igazam? -válaszol rá, szinte azonnal.

Abigél: Az eső még mindig nem állt el!

Harry: Jó ideje Angliában lakom. Már igencsak kiismertem az időjárást!

Abigél: Sajnálom!

Harry: Mit is???

Abigél: A mai napot.

Harry: Én inkább köszönöm!

Abigél: Egy szemét voltam.

Harry: Mind a ketten azok voltunk!

Abigél: Nem haragszol?

Harry: Élveztem a mai napot és várom az ebédet! -muszáj virítanom egy fülig érő mosolyt. Válaszul nem tudok mást küldeni neki egy képen kívül. Az ablakot fényképeztem le. Az esőcseppeket.
És ő erre válaszul küld egy másik ablakot, más esőcseppekkel. Jó éjszakát kívánok neki, ő pedig nekem szép álmokat, majd leteszem a telefonom vissza az éjjeliszekrényre, de egyszerűen nem jön álom a szememre.
Újra a telefonomért nyúlok és csak úgy böngészni kezdem a twittert. A nevem után kutatok, de nem találok semmit.
Mikor utoljára frissítem a twitter, hát ha találok valami újat, Harry neve kiböki a szemem a falon. Egy képet posztolt. Posztolt egy képet esőcseppek címmel.  Mosolyogva nyitom meg a képet és meg kell döbbennem. Az én esőcseppeim vannak a képen! Az én ablakom! Ez az én képem! Harry az én képemet posztolta ki.
Úrrá lesz rajtam a lendület és majdnem én is kiteszem az ő képét, de feltűnő lenne és inkább nem teszem. Inkább csak írok neki egy szót üzenetben. Egyetlen egy szót.

Abigél: Esőcseppek!