7. Nap: Minden rendben?

Reggel 3-kor csörgött a telefonom. Nem aludtam túl sokat, de nem vagyok álmos. Teng bennem az adrenalin és szinte lehetetlen lenne most engem ágyba dugni. Nem is nyöszörögtem. Kipattantam a takaró alól és sprinteltem a szekrényemhez.

-Nem gondoltam, hogy az alatt, hogy korán kelünk azt érted, hogy hajnali... -tapogatódzott a telefonja után Evelin. -Hármat értesz! -húzta össze a szemöldökét. -Hajnali három Abigél? Meg vagy veszve?

-Nem kötelező fölkelnetek! Le tudok menni egyedül is! -forgattam a szemeimet, miközben kikaptam a ruháim közül egy egyszerű fekete toppot és hozzá egy fekete, lenge pulcsit. Egy rövid nadrág mellett döntöttem és most Evelinnek fogom elcsórni a fekete conversét anélkül, hogy szolnék neki, mert tuti, hogy nem adná oda. Berohantam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Lekaptam magamról a XXL-es pólót amiben aludtam, majd vettem volna fel a fekete melltartóm, mikor megtorpantam. Beharapva az alsó ajkam, visszabújtam a pólóba és kislisszoltam a szekrényemhez. Kikerestem belőle a hátul fekete csipkés melltartómat és a hozzá passzoló fekete csipkés bugyimat. Nem azért, mint ha bármi is történni fog, csak fő a biztonság. Feltűnés nélkül zártam be magam mögött újra az ajtót, majd most már tényleg fölöltöztem. Leváltottam a XXL-es pólót egy S-re és a többi dolgot is fölkapkodtam magamra. Megmostam a fogam, feldobtam egy halvány sminket és kiengedtem a hajam.
Estére általában mindig becopfozom, mert nagyon összekócolódna reggelre attól, hogy forgolódom.

Magamhoz vettem a fekete kis táskám, majd beledobtam a telefonom, a pénztárcám és egy gyors smink készletet, ha bármi történne. Hamar lettem kész. Fél négy van és Harry azt mondta négyre jön. Így leoltottam az ágyam melletti kislámpát és kiültem a nappaliban a kanapéra. Nem tudtam magamhoz venni a laptopot. Túlságosan izgultam ahhoz, hogy nyomkodni tudjam a gombokat.
 Így csak ültem a kanapén, lóbáltam a lábam és vártam, hogy valami különös oknál fogva, teljen el gyorsabban az a harminc perc. Nos, ez nem így lett. Három óra harminc nyolckor megelégeltem a várakozást és fölhúztam Evelin fekete cipőjét. A bejárati ajtó melletti asztalkáról a fejemre tettem a napszemüvegem, majd az egyik kulcscsomót megmarkolva, csöndesen, bezártam magam mögött az ajtót. Próbáltam lassan, tyúklépésekben megtenni a liftig vezető utat. De ez sem segített. Mikor leértem, még mindig volt negyed órám.
 Gondoltam, helyet foglalok ott, ahol a múltkor Harry várt rám és ott majd azt is meglátom, mikor megjön, de ez másképp lett. Mert mikor befordultam a fotelekhez a cserepes virág után, már ült ott valaki a kanapén. Pont ott, ahol három nappal ezelőtt. Újság helyett most telefonozott és kockás ing helyett egy egyszerű, fekete pólót viselt.

-Harry. -szóltam halkan, mire ő fölkapta a fejét.

-Abigale! -pattant föl azonnal, egy hatalmas vigyorral az arcán.

-Szia! Hogy vagy? -maradtam a helyemen, mert ő elindult hozzám.

-Jól és te? -kérdezte, majd megállt előttem.

-Én is. -vontam vállat, majd csak álltunk egymás előtt. Harry ekkor előrébb lépett és megölelt. Lehunytam a szemem és a hotel aulájának félhomályában (mert, hogy nem kapcsolták föl az összes villanyt, mert ilyenkor még nem járkál senki) a karjai alatt, a háta köré kulcsoltam a kezem és ahogy ő szorosan magához, úgy én őt szorosan magamhoz húztam. Jó illata volt. Nem akartam elengedni.
 De ő elengedett és visszalépett oda, ahol ez előtt állt.

-Szia. -mosolygott rám, mire vigyorra húztam a szám.

-Szia. -nevettem.

-Szerintem, akkor menjünk. -mondta, én pedig bólintottam.

-Rendben. -kifele igyekeztünk és közben eszembe jutott, hogy nem mondtam meg Evelinéknek, mikor jövök. Tényleg, mikor jövök?
 Beszálltunk a kocsiba, majd Harry beindította és elhajtottunk a hotel elől. Paparazzók ezúttal nem voltak. A biztonsági övemet babrálva ültem az anyós ülésben, és a fejemben kutattam valami értelmes téma után, mert süket csönd volt a kocsiban.
 Harry felé fordítottam a fejem, mikor megállt az egyik kereszteződésben és mikor ő is rám nézett és felém lövellt egy kedves mosolyt, mosolyogva elkaptam a fejem és a saját ablakomon kezdtem kifele nézelődni, mert az arcom lángokban állt.

 Húsz perc autókázás után megálltunk egy emeletes épület előtt, majd Harry kikapcsolta az övét és kiszállt. Én is kikapcsoltam a sajátom, majd hagytam, hogy kinyissa nekem az ajtót.

-Köszönöm. -mondtam elpirulva, majd míg vártam rá, hogy bezárja a kocsit, a fülem mögé tűrtem pár kusza hajszálamat. -És... mit fogunk ma csinálni? -kérdeztem tőle, mikor mellém ért.

-Beszélgetni. -nézett rám nevetve. -Persze, csak ha neked megfelel, mert mást nem igazán tudunk csinálni. -vont vállat, miközben kinyitotta nekem a nagy ház, nagy ajtaját. -Álmos vagy? Kérsz egy kávét?

-Nem kávézom. -mosolyodtam el ismét. Úgy érzem, ezt a mai nap során még sokszor meg fogom tenni.

-Ó tényleg, már mondtad. -kapott a feje után, majd megállt az automata mellett és míg megvárta, hogy megteljen a pohara kávéval, felém fordult. -Akkor valami mást.

-Az a szendvics jól esne. -böktem a harmadik sor felé.

-Ha éhes vagy, akkor majd bent inkább eszünk. Lesz bent kaja, meg inni is, de a kávéjuk szar. Akkor már ez is jobb. -nyúlt a pohárért, majd miközben egy másik ajtó felé haladtunk, fújni kezdte.

-Ja jó. Rendben. -Harry bekopogott az ajtón, majd az kis idő múlva kinyílt.

-Hé, Abigale! -üdvözölt Liam és kitárta az ajtót. -De jó újra látni.

-Igen, téged is. -szorongattam a táskám pántját és beléptem Harry előtt. Harry és Liam megölelték egymást, majd miután szétnéztem és újra rájuk talált a tekintetem, valamit észre vettem. Liam reakcióját arra, amit Harry mondott neki. Nem hallottam, hogy Harry mit mondott, de Liam lepillantott. Talán a cipőmre. Talán a lábamra. Én is lenéztem oda, ahova Liam nézett, majd értetlenül Harry-re meredtem, aki semmit mondóan fölhúzta a szemöldökét és mosolyogva belekortyolt a kávéjába.

-Menjünk bentebb. -mondta gyorsan és átkarolva a vállam a szoba közepe felé vezetett. Érdekes illat terjengett a levegőben. Olyan új szag volt. Mikor minden új. Szürke szőnyeg borította a padlót és fadeszkás volt a fal. Kikerültünk pár széket, majd Harry megnyomva a vállam leültetett az egyikre. -Mindjárt jövök. -mondta és letette elém a poharát. Csak mosolyogva bólogattam párat.
 Liam is eltűnt mellőlem és közel tíz percet ücsörögtem egyedül a nagy teremben. Egyik lábam áttettem a másikon és jobb kezemmel az asztalra könyököltem.
 Tizenöt perc. Lehet, hogy elfelejtkeztek rólam. Harry poharának a szélét kezdtem piszkálni és lóbálni kezdtem a lábam. Unatkozom.
Sóhajtottam egy nagyot és mikor az ölembe vettem a táskám, hogy megnézzem a telefonommal, hogy van-e wifi, az ajtó amin az előbb távoztak, kinyílit, majd az összes srác két-két kartondobozt szorongatva belépett rajta.
 Kikerekedett szemekkel figyelem őket. Itt vannak mind. Itt van a One Direcion. És én is itt vagyok. Velük. Megint. Nem hiszem el. Lassan próbálom venni a levegőt, le akarom nyugtatni magam.
 Louis, Niall és Zayn köszönnek nekem, majd felnyitják a kartondobozokat, majd a tartalmukat az asztal egyik végébe öntik. Ha nem tévedek, ezek autogram kártyák. Vagy egy millió. Ha nem több, de persze biztosan túlzok.

-Jó sok. -támaszkodik meg mellettem az asztal sarkán Harry, miközben a kávéjába kortyol. A reakciómra válaszolt. Le vagyok sújtva. Ez rengeteg.

-Ezek mire kellenek? -fordultam felé, de Zayn megelőzte Harry válaszát.

-Két hét múlva ellátogatunk mindannyiunk szülővárosába és ott ezeket kapják a rajongók.

-Ez rengeteg.  -rázom a fejem újra. Mindenhol az asztalon apró fehér lapok vannak, rajta a fiúk képével, aláíratlanul.

-Két és fél millió. Ha jól hallottam... -és itt mond Liam egy nevet, de nem értem rendesen. Hosszú és igen nagy eséllyel nem angol az illető.

-Hosszú nap elé néztek. -sóhajtottam, mire Niall a hajába túr.

-El kell, hogy szomorítsalak. -fordult felém Harry, bennem pedig megállt az ütő. Most haza fog küldeni. -Mert velünk fogsz unatkozni. -húzza el a száját.

-Majd hallgatunk zenét. -válaszoltam azonnal, talán a legbénább ötlettel, hisz képzelem, hogy unhatják, hogy folyton szól valami a fülükbe. Harry hitetlenül elmosolyodik és már készülök azt mondani, hogy csak vicceltem, mikor Niall levágja magát a mellettem lévő székre.

-Bírom a lányt. -mondja, majd a fiúk utána elhelyezkednek szépen sorban és lánc szerűen adogatják egymásnak a kártyákat, hogy mindannyian aláírhassák. Niall az utolsó aki aláír és ő az én kezembe nyomja a lapot, én pedig szépen visszapakolgatom őket a kartondobozba.

-Így sokkal könnyebb a munka. -mondta Louis. Ma még nem is hallottam beszélni csak annyi időre, mikor köszönt.

-Akkor zene? -fordult Niall felém. -Mondj egy zenét és benyomjuk.

-Ő... -kezdtem törni a fejem, miközben újra kettő lapot helyezek a kartondobozba. -Nem is tudom...

-Ne mond, hogy csak minket hallgatsz. -nevetett Zayn és éreztem, hogy megint kezd elönteni a pír.

-Nem persze. -nevettem idegesen. -De mit szólnátok ahhoz, ha most egy magyar számot kapcsolnék be. -húztam föl a szemöldököm és feléjük néztem.

-Egy magyar számot? -kérdezett vissza Louis, mire bólogattam. Louis összenézett az előtte ülő Harry-vel majd megvonta a vállát. -Jöhet.
 Fölálltam a helyemről és a gépükön megnyitottam a Youtube-t. Gyorsan kell találnom egyet. Majd végül Ákostól kapcsoltam be az Érintőt. Visszaültem a helyemre és a zene elkezdődött.

Vicces, hogy én értem, hogy miről énekelnek és a srácok nem értik. Én sem értem minden számuk szövegét csak azután, hogy megnéztem a fordítását.

 Egyszerű a klip. És szép az eleje. Lassan vezeti föl, hogy érzelmekről fog szólni a történet. De a fiúk ezt nem tudhatják. Még is történt valami. Figyeltem a szemem sarkából, hogy nem nézték a klipet. Tovább irkálták szorgosan a nevüket a lapokra és csak Niall feje mozgott ütemre. Én abbahagytam a pakolást, hagytam, hogy a lapok felhalmozódjanak. Viszont mikor Janicsák Veca megszólalt, Louis és Zayn egyszerre kapták fel a fejüket. És én elmosolyodtam magamban. Azt hiszem, sikerült egy olyan zenét választanom, amihez nem szükséges a szöveg. Nem szükségesek az érzelmek, hiszen mindenki érteni fogja.

 Oldalra kaptam a fejem és ezzel egyetemben Niall is a szemembe nézett. Elmosolyodtam és tovább pillantottam a többieken. Már Liam is a klipet nézte, Harry viszont tovább firkálta a nevét. Vajon direkt? Csalódottan néztem vissza a gépre és próbáltam magam oda képzelni.
 Ákos megfogta Veca kezét és vezetni kezdte. A hangjával. És Harry fölnézett. Láttam a szemem sarkából. Érzékeltem. Felé fordultam és csak néztem, ahogy kicsit elnyílt szájjal figyeli a klipet és próbálja megfejteni a mondanivalóját. Sikerült neki. A szemembe nézett. Érezte, hogy üzenni akarok valamit. De vajon mit akartam üzenni? Mert én nem tudom. És megijedtem. Visszakaptam a fejem a monitorhoz és csak néztem a klipet.

A klipnek vége lett. A fiúk, ahogyan én is, még akkor is a monitort nézték, mikor azon már rég véget ért a videó. A csodába, nem kellett volna benyomnom ezt a klipet. Valamit kezdenem kell a kialakult csenddel, hiszen én okoztam. Ezért csak fölálltam és próbáltam úgy tenni, mint ha nem történt volna semmi különös.
-Nos? -néztem mosolyogva feléjük, amikor kitöröltem a címet. -Következő?

-Icona Pop - I love it. -mondta Zayn anélkül, hogy rám nézett volna. Szerencsém volt, hogy már hallgattam ezt a számot és onnan megjegyeztem a címét, mert amúgy csak most így nem tudtam volna beírni.

És a nap hátra lévő része ezzel telt. Zenéket keresgéltem a fiúknak, pakoltam a kártyákat a dobozba, majd vittem őket a helyükre és inni meg enni hoztam nekik. Nem tetszett ez az egész. Vajon ezt csinálják a barátnőik is? Eleanor és Perrie? Nem tudom, minden esetre ez nem jó. Nem azért jöttem ide, hogy pattogjak nekik és én végezzem a legtöbb munkát helyettük.
 Mikor az utolsó előtti dobozt is a helyére pakoltam, kifáradtan dobtam le magam Niall széke mellé és ezzel egy időben megkordult a gyomrom.

-Ez mi volt? -kapta felém a fejét Niall.

-Ő... a hasam. -mondtam kínosan.

-Egyél valamit. -biccentett az ajtó felé. Éhes voltam, enni akartam, de már annyiszor mentem át kajáért, hogy azt hiszik ott a kiszolgálók, hogy elraktározom őket magamnak.

-Annyira nem vészes. -legyintettem, majd tovább folytattam a pakolást a dobozba.

-Ahj. -mondta Niall, majd kitolta a széket maga után és eltűnt arra, amerre a kajákhoz kell menni. Hoz nekem enni. Niall Horan hoz nekem enni!
 És így lett. Közel két perc sem telt el, mire visszajött egy tállal a kezében. Volt rajta egy alma, rizs, meg rántott hús. -Ezt szereted?

-Ühüm. -néztem a szemébe, mire mosolyogva letette elém, majd helyet foglalt mellettem. Csak néztem az előttem lévő ételre és nem tudtam hozzá kezdeni.

-Ja tényleg. -mondta Niall, majd kikapta a zsebéből a kést és a villát. -Ezt elfelejtettem.

-Köszi. -nevettem, miközben kivettem a kezéből. De még így sem ment. A kezeimet már vigyázba emeltem, hogy bármikor neki tudjak kezdeni a falatozásnak, de egyszerűen nem ment. Miért nem? Oldalra kaptam a fejem. Valaki nézett.

-Nem... nem gáz? -kérdeztem Harry szemébe nézve, aki könyökölt az asztalon, miközben engem nézett.

-Ja! -rázta meg a fejét, majd megfogta az alkoholos filcet. -Persze, hogy nem. -mondta a lapokra bámulva, majd folytatta a munkáját. Vettem egy mély levegőt, majd megettem ami a tálon volt.
 Az alma végét rágcsáltam már csak és az egyik fotelben ültem, miközben vártam a fiúkat, hogy újra feltűnjenek. Végeztek, vagy is végeztünk a munkával és visszavitték a főnökükhöz a dobozokat. A lábamat törökülésben tartva üldögéltem, mikor valaki lehajolt mellettem.

-Helóka! -köszöntött egy vidám, női hang. Megugrottam és a torkomra szaladt az egyik falat. -Jaj, jaj! -kapott utánam és a hátamhoz nyúlt, hogy majd segítsen, de én elhessegettem a kezét.

-Már le is nyeltem. -mondtam könnyezve, majd a támadómra néztem. Egy fiatal, kiszőkített hajú nő állt előttem. Rövid nadrág, bőr bakancs és valami lógós, direkt szakadt póló.

-Sajnálom. -kuncogott, de a hangja komoly volt. -Nem akartam rád hozni a szívbajt.

-Semmi baj. -mosolyogtam kedvesen. Tudom ki ő. A fiúk stylistja, Lou.

-Öm... Lou Teasdale vagyok. A fiúk stylistja. -mosolygott ő is és felém nyújtotta a kezét.

-Abigél. -ráztam vele kezet.

-Gondoltam. -mondta sejtelmesen, én pedig félre biccentettem a fejem.

-Honnan? -ráncoltam a homlokom.

-Harrike már mesélt rólad.

-Ó! -nevettem el magam azon, ahogy hívja. -Komolyan? -esett le aztán, hogy mit is mondott.

-Komolyan. -mondta és közben a kezével is drámaian hadonászott. -Esküszöm, az egész stábnak elege van belőle. Már mint nem belőled, meg nem is Harry-ből, hanem abból, hogy folyton rólad beszélt. -fölhúzott szemöldökkel hallgattam. -"Abigale írt... Abigale nem írt... Mikor ír már vissza?... Küldött egy képet... Én is küldjek neki?... Meghívjam?... Ne hívjam?... Mit gondolhat rólam?..."

-Lou! -szólalt meg egy morcos és mély hang a fotelom mögött, mire pont mint az előbb, megugrottam.

-Harrike! -csapta össze a kezeit Lou, majd ő is törökülésben leült a velem szemben lévő fotelba és kitárta a kezét Harry felé. -Hogy vagy? -kérdezte kedvesen. Harry unottan oda sétált hozzá és szorosan megölelte. Én pedig próbáltam fölocsúdni az előbb hallottaktól való döbbenetemből. Ó te jó isten!

-Lux? -kérdezte Harry, figyelmen kívül hagyva Lou előző kérdését.

-A folyosón. Tom-al. -mutogatott a hüvelykujjával egy másik ajtó felé. Arra még nem voltam. Harry-re néztem, ő pedig rám, majd megfordult és elsietett a folyosó irányába. Lou-val végig néztük, míg becsukja maga mögött az ajtót. -Helyes gyerek. -rázta a fejét. -De te csajszikám, te jó vagy! -fordult felém egy fültől fülig érő mosollyal.

-Ö. Tessék? -ráztam meg a fejem. Nem igazán figyeltem mit mond. Harry-n járt az agyam. Úgy, ahogy eddig még soha. Remegni kezdtek az ujjaim és liftezni kezdett a gyomrom. Mi történik?

-Azt mondtam, hogy páratlan lány vagy.

-M-miért?

-Ezt nehéz elmondani. Látszik Harry-n. -biccentett az ajtó felé. -Nem akarok ellőni semmit. -vont vállat, majd hátra dőlt a fotelban, mint ha csak befejezte volna ezt a témát. Nyeltem egy nagyot és hátra pillantottam az ajtó felé. Mi folyhat ott? Vajon Harry megint rólam beszél?
 Visszanéztem Lou-ra, aki mosolyogva figyelt.
 Úristen, de hogy is. Ez nem is igaz! Lou ezt csak azért mondta, hogy megnézhesse a reakcióm.

-Áh... -legyintettem mosolyogva. Mit tegyek? Mit tegyek? Mit tegyek, hogy elfelejtessem vele azt a sóvár tekintetemet, ahogy Harry után néztem? -Én és Harry... két más világ vagyunk- nyögtem ki.
 A csodába! Te barom, te barom, te barom! Most hatszor szaladtam neki a falnak. Hogy mondhattam ilyet? Lou szó szerint lesápadt. Ki kell találnom még valamit. Vissza kell egyengetnem a talajt! -Nem hiszem, hogy Harry-t érdekelné egy ilyen lány, mint én. -nyeltem egy nagyot. Lou érdeklődve félre hajtotta a fejét. Én is így szoktam nézni, ha valami olyat figyelek, ami érdekel. -Hisz... ő Harry Styles! -emeltem fel egy kicsit a kezeimet és szomorkásan elnevettem magam. De miért szomorkásan? Teljesen össze vagyok zavarodva. Köztem és Harry között ha lehetne sem lenne semmi, hiszen megyek vissza Magyarországra. És ott van nekem Dávid. Okosabbnak kell, hogy legyek mint Dávid. Ő már megcsalt egyszer, nem de? Nem süllyedhetek le a szintjére. -Én pedig... csak egy rajongó vagyok, aki... aki... nagyon szerencsés, hogy itt lehet. -Lou cipőjét kezdtem el bámulni és láttam a szemem sarkából, hogy Lou vissza emeli a fejét rendes tartásba. Rá néztem és a tekintete a hátam mögé vezetett. Nem néztem hátra. Pontosan tudtam, hogy ki állt ott és, hogy az a valaki mindent hallott. Nincs nálam nagyobb bunkó és szemérmetlenebb ember a világon. Újra Lou cipőjére kaptam a szemem, mint ha csak el sem vettem volna onnan.

-És mit gondolsz, az a rajongó mit gondol Harry-ről? -kérdezte. Segít. Segíteni fog kimászni a csávából. Nyeltem egy nagyot és Lou szemébe néztem. Őszinte csillogással várta a választ.

-Az a rajongó össze van zavarodva. Most egy kicsit megfordult vele a világ és hihetetlennek találja az egészet. Annak a... annak a rajongónak van otthon egy barátja, aki valószínűleg újra megcsalta.

-Na ne mond már! -kapta fel a vizet Lou, mire újra összerezzentem.

-D-de. De. -bólogattam, miközben nyeltem egyet.

-Megcsalt? És mi az, hogy újra? -tette a kezét a csípőjére. Őszintén fölnevettem a reakcióján.

-Még mikor otthon voltam, megcsalt... valakivel. -forgattam meg a szemeimet. -És most a barátnőm, aki szintén itt van Londonban, látott pár képet, amikről kiderült, hogy... valószínűleg megint. -préseltem egy csíkká a szám és a sírás kerülgetett.

-Hagyd akkor azt a srácot. Egy srác sem éri meg, aki egyszer megcsalt. -legyintett. -Ő biztos nem szeret téged.

-Hát ez az! -csaptam a bőr fotel karfájára indulatosan. -Hogy biztos, hogy nem szeret, még is azt hiszem, hogy igen. Azt akarom hinni, hogy igen. Nem... nem bírom a változást. Nem akarom, hogy elmenjen, mert akkor lehet nem jön más a helyére.

-Ettől igazán nem kell félned. -mondta kedvesen. -Annyi fiút megkaphatnál. Csoda szép lány vagy és tiszta szíved van. -oké, azt hiszem kezdünk nagyon elérzelgősödni. -Ha valaki ezt nem becsüli meg, nem érdemel meg. Csak nézz magadra. -biccentett felém. Mosolyogva megráztam a fejem.

-Tetszik a cipőd. -biccentettem, most én felé.

-Tetszik a hajad. És a szeplőid. -jót nevettünk ezen, majd oda hajolt hozzám és megsimogatta a lábam. -Hagyd a francba azt a srácot. De most tényleg! Ne foglalkozz vele. Szakíts vele még ma!

-Még ma? -esett le az állam. -Az... az túl hamar van. Ahhoz még túl hamar van. -ráztam a fejem ijedten.

-Aztán meg lehet, hogy túl késő lesz valami máshoz. -mondta és ekkor valami végig futott az agyamon. Értem. Már értem. De nem akarom érteni! Nem! Ez nem történhet meg! Lehunytam a szemem és összeszorítottam az állkapcsom. Idegesen kezdtem dobolni az ujjaimmal. Mosolyogva visszahúzódott.

-A csodába. -mondtam szomorúan, mikor újra kinyitottam a szemem. -És...

-Na, örülök, hogy találkoztunk, de most mennem kell. -pattant fel, majd oda lépett hozzám és megölelt.

-Mi? De ne, ne menj még! Adj még tanácsokat! -szóltam utána, ahogy elindult a mögöttem lévő ajtóhoz. Fölpattantam, hogy utána mehessek, de ahogy megfordultam és szembe találkoztam Harry-vel, megfagytam.

-Milyen tanácsokat? -kérdezte mosolyogva.

-Ő... semmilyeneket. -mosolyodtam el kínosan, majd az ajtóhoz pillantottam. Lou még egyszer hátra nézett és rám kacsintott, utána becsukta maga mögött az ajtót és kettesben maradtam Harry-vel.

-Minden rendben? -kérdezte, miután nem mozdultam semerre. Csak álltam előtte és a szürke szőnyeget bámultam. Lou olyan volt mint egy jó tündér keresztanya. Olyan, amilyen Hamupipőkének is van. Segített nekem. De vajon miben? Nagy a kuszaság a fejemben. Harry. Harry szólt.

-Mi? Tessék? -pillantottam fel rá.

-Azt kérdeztem... -nevette el magát. -Hogy minden rendben?

-Ja, persze. Csak egy kicsit elgondolkodtam.

-Azt látom. -nézett végig rajtam. -Nos, én mára végeztem és azt akartam megkérdezni, hogy lenne-e kedved elmenni valamerre? -nézett rám, de én nem mertem a szemébe nézni.

-Most inkább haza mennék. -húztam el a szám és egy kicsit hátráltam tőlem.

-Nem vagy jól?

-De, remekül vagyok. Vagy is, nem igazán, de most van egy kis elintézni valóm.

-Ja, ja jó. -komorodott el. -Akkor haza viszlek. -mondta csalódottan, majd ahhoz az ajtóhoz sétált amelyiken bejöttünk és kitárta. -Gyere. -mondta, én pedig kiléptem az ajtón.
 Beültünk a kocsijába, becsatoltuk magunkat, majd a hotelig meg sem szólaltunk. Lefékezett, pont ott, ahol a múltkor is kiszálltam, mikor itt voltak a paparazzók.

-Öm... köszi a mai napot! -fordultam felé és mosolyt varázsoltam az arcomra. Tudom, hogy az előbb bolond voltam és túl hideg, ezért kell a mosoly. -Élveztem. -bólogattam.

-Igazán nincs mit. -emelte fel a kezeit egy pillanatra a kormányról. -Majd... majd még beszélünk? -kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Persze! -válaszoltam azonnal.

-Akkor majd írj.

-Jó, majd írok. -mosolyogtam továbbra is. Harry előre nézett a kocsiban és én is. Ez még nem elég. Harry mérges rám, vagy ha nem is mérges, csalódott bennem. És én nem akarom, hogy csalódjon bennem. Tudja be ezt az egészet csak annak, hogy kicsit össze vagyok zavarodva.
 Vettem egy mély levegőt, összeszedtem minden bátorságom, majd a jobb karjára tettem a bal tenyerem. Harry érdeklődve pillantott a szemembe, mire én még egyszer nyomatékosan megköszöntem neki a mai napot.

-Igazán nincs mit. -láttam a szemébe, hogy most már derültebb, mint volt. Elvettem a kezem a karjáról és kiszálltam a kocsiból. Becsuktam magam után az ajtót és láttam, hogy leengedi az ablakot.

-Szia Harry! -köszöntem el tőle lehajolva az ablakhoz.

-Szia Abigale! -intett, majd visszahúzta az ablakot és még egy utolsó mosolygós pislantás után elhajtott. Szép munka Abigél. Most egészen megvagyok elégedve veled.
 Szokásosan Evelin és Anna nem voltak otthon. Levágtam a cuccom a kanapéra, majd megnézegettem az otthoniaknak vett ajándékokat. Egy kicsit hiányzik Bella. És anyáékkal sem beszéltem azóta, amióta idejöttünk, pedig annak már egy hete. Így írtam nekik egy gyors levelet facebookon. Még nem jött rá válasz és Evelinék sem értek haza, így vettem a bátorságot és lementem a hotel vendéglőjébe megvacsorázni. Fél hétkor az ember igen éhes, pedig három órája ettem. Szerencsém, hogy a reggeli, az ebéd és a vacsora benne van az árban, mert nincs nálam pénz, így nem tudnék rendelni, de legalább tudok válogatni az asztalra kipakolt dolgok között. Messziről igen sok mindent látni, viszont mikor oda értem, húsz perc keresgélés után inkább csak egy joghurtot és egy kanalat vettem magamhoz. Leültem az egyik legtávolabbi és legcsendesebb asztalhoz az ajtótól és rácsatlakoztam a hotel wifijére. Anyáék még mindig nem írtak vissza, így twitterre is fölnéztem.
 Twitteren sem volt semmi bejövőm, azt leszámítva, hogy a százharminc követőm háromszázezer-hatszázharminckettőre duzzadt. Hogy mi? Mellé nyeltem a joghurtot, mikor megláttam és köhögni kezdtem. Esküszöm, a falat fele az orromon jött ki, így az asztalra tett szalvétatartóhoz nyúltam és hálát adtam az istennek, hogy föl volt töltve.

-Hogy az a kib.szott...

-Minden rendben kisasszony? -állt meg előttem egy pincér. Az egyik keze a háta mögé volt téve, a másikkal pedig egy tálcát csapott a hóna alá. Szerencsém, hogy magyarul beszéltem. De várjunk csak. Magyarul is szólítottak meg.

-Beszél angolul? Vagy mi magyarul? -ráztam meg gyors a fejem és kijavítottam magam. Nem tudom, hogy most melyiken lepődtem meg jobban. Azon, hogy háromszázezren bekövettek, vagy azon, hogy magyar srác a pincér.

-Igen. -mosolyodott el. A srác helyes volt. Nagy fehér mosoly (gyengém), barna szem és barna haj, alul rövidre, fölül kicsit hosszabbra hagyva és fölállítva. -Minden rendben van? Tudok segíteni valamit?

-Nem köszönöm! -töröltem meg a szám és közben megráztam a fejem. -Minden rendben, csak kiesett a kezemből a joghurt. -biccentettem az asztalon éktelenkedő rózsaszín trutyi felé.

-Már is feltörlöm.

-Ne fáradjon! -magáztam én is, ha már ő is lemagázott. -Itt a szalvéta.

-Ön ne fáradjon és kérem, nyugodtan tegezzen, nem vagyok olyan idős. -állt meg menet közben és kihúzta magát. Annyira látszik rajta, hogy legszívesebben görbén járna, csak muszáj.

-Akkor én mit mondjak? -húztam föl a szemöldököm. -Tegezlek, ha tegezel. -mondtam anélkül, hogy a szemébe néztem volna és a szalvétatartóhoz nyúltam, kiszedve belőle az összes szalvétát.

-Megbeszéltük. De hozom a rongyot.

-Nem kell, hagyd! -mondtam és szépen eltüntettem a joghurtot az asztalterítőről. Csak egy sötét vizes folt maradt utána.

-Rendben, akkor had dobjam ki.

-Mondom, hogy nem fontos. Maradjon, engem nem zavar. -gyűrtem össze a kezemben lévő joghurtos szalvétákat, amitől tiszta joghurt lett a kezem. Fintorogva néztem a kezemre.

-Adja ide! -lépett felém és oda nyújtotta a kezét.

-Ki? -húztam föl a szemöldök.

-Bocsánat, add ide. -mondta nyomatékosan, de én a joghurtos poharamba gyömöszöltem az összegyűrt szalvétát. Basszus. Azt a joghurtot még meg akartam enni. Ledöbbenve meredtem a joghurtos pohárra, amiben még félig volt a málna joghurt, de én bele nyomtam a szalvétát. A srácra pillantottam, aki körülbelül, ugyan így nézett rám.

-Ő... -visszahúztam a kezem a pohártól és a srác is ugyan így tett.

-Akkor ezt kidobom.

-Ne! -kiáltottam fel egy kicsit hangosabban és a pohár után kaptam.

-Ugye, nem akarja meg enni? -ismét fölvontam a szemöldököm. -Vagy is. -lehunyt szemmel megrázta a fejét. -Ugye nem akarod megenni? -kérdezte kedvesen és kicsit oldalra biccentett fejjel.

-Nem. -jelentettem ki. -De ne dobd ki. Kell nekem. -a srác egy kicsit érdekesen nézett rám. -Vagy is. Nem kell nekem, de én akarom kidobni.

-De azért dolgozom itt, hogy kidobjam.

-De nem kell mindent neked csinálnod. Még rá ér. -erősködtem.

-De már úgy sem fogod megenni. Elviszem. -fogta meg a poharat.

-Megtiltom, hogy kidobd.

-Ki vagy te? -kérdezte nevetve.

-Egy vendég, akinek teljesítened kell a kéréseit. -a srác egy kicsit furán méregetett, majd hagyott engem nyerni és visszatette az asztalra a poharat.

-Akkor kérsz esetleg még valamit?

-Egy párizsi út most jól esne.

-Megkérdezem. -mondta, majd körbefordult a saját tengelye körül. -Sajnálom, de azzal most nem szolgálhatok.

-Hát jó. -sóhajtottam lemondóan. -Akkor csak egy teát szeretnék. -mosolyogtam rá, miközben két könyököm az asztalra tettem és a kézfejeimre helyeztem az állam.

-Tejjel vagy tej nélkül? -kapta ki a zsebéből a jegyzettömbjét.

-Nélkül.

-Cukor?

-Három kocka.

-Méz vagy citrom?

-Egyik sem. -ráztam meg a fejem.

-Azonnal hozom. -lépett hátrébb és csinált egy olyan mozdulatot, mint ha meghajolt volna, majd elment. Mikor belépett a lengő ajtón, ami gondolom a konyhába vezet, elnevettem magam. Lefektettem a kezem az asztalra és ráhajtottam a fejem. És csak nevettem és nevettem. Mikor elfáradtam és kiegyenesedtem, akkor vettem csak észre, hogy többen bámulnak.

-Khm. -krákogtam egyet, majd visszatértem a telefonomhoz.
A háromszázezer követőmhöz. Azt még is, hogy a francban? Nem is nagyon tweeteltem! Nem is kértem, hogy osszanak meg! Akkor hogy? Fölkaptam a fejem és gondolkodás közben az étterem többi asztalát kezdtem pásztázni. A lábammal idegesen doboltam. Hogy történt? A lengő ajtó kinyílt és a srác kilépett rajta a teámmal. Gyors léptekkel szelte át az asztalokat, majd letette elém.

-Még valamit? -kérdezte kedvesen.

-Nem köszönöm. -mondtam én is mosolyogva. A srác biccentett, majd elment, én pedig a teámba szórtam a mellé tett, három apró zacskó cukrot. Összekevertem, majd mikor beleittam, a meleg tea szétáradt a testemben és ahogy a melegség ellepett, rájöttem. Harry. Harry Styles! Harry Styles az oka annak, hogy háromszázezer követőm van. Meg a paparazzók. De ha erről a hírről értesültek az emberek, a követőim, akkor én miért nem? Ez megjelent valahol! Valahol meg kellett, hogy jelenjen! Valahol, rólam és Harry-ről, megjelent valami.

A teámat ott hagytam az asztalon és fölszaladtam a szobánkba. Benyomtam a laptopot és az első dolgom az volt, hogy írjak Harry-nek. Ideges voltam. Nagyon ideges. Olyan ideges, amilyen eddig még nem voltam. Hangosan dobogott a szívem, melegem volt és kapkodtam a levegőt. Az ujjaim olyan gyorsan jártak a számgombokon, hogy csoda volt, hogy helyesen írtam le a telefonszámomat Harry-nek. "Elküld."

Abigél: Hívj fel. Azonnal, ahogy megkaptad.

Idegesen doboltam tovább. Imádkoztam, hogy Evelin és Anna addig ne érjenek vissza. Kiszedtem a telefonom a zsebemből és az ágyra dobtam. Letérdeltem az ágy elé és olyan erősen néztem, és koncentráltam arra, hogy megszólaljon, hogy megszólalt. Jó persze, ez nem azért volt, mert én néztem rá és nem is szó szerint szólalt meg a telefon és köszönt nekem. Rihanna hangja szólalt meg és mielőtt két szót elénekelhetett volna, én fölkaptam a telefont és a fülemhez emeltem.

-Baj van Harry! -szinte kiabáltam.

-Sziaaa Abigale. -húzta el a szót, majd gyorsan befejezte. -Mi a baj?

-Bekövettek!

-Kik?

-Nem tudom! Nagyon sokan! Háromszázezren!

-I-igen!?

-Harry, én nem tudom, hogy hol, de valahol megjelent valami. Rólam. Rólunk. Azért követtek be.

-Írtak neked?

-Mit? Kik?

-A követőid! Írtak neked bármit is?

-Nem, legalább is eddig még nem!

-Jó, akkor az a lényeg! -nyugodott meg a hangja. Én még mindig kapkodtam a levegőt. -Minden rendben? -kérdezte. Ezt ma már harmadjára kérdezik tőlem! Lehet, sőt most már biztos is, hogy nincs minden rendben. Semmi sincs rendben! -Abigale. Minden rendben?

-Mi? Igen persze! Miért?

-Sírsz?

-Nem, dehogy is! -nevettem fel és megtöröltem az arcom. Ahogy az ujjam elemeltem az arcomtól, rajta volt a könnyem. -De, még is sírok! -fakadtam ki és oldalra vágódtam az ágyon.

-Nyugodj meg! Ahj. Csak... csak nyugodj meg!

-Most mi lesz Harry? Engem is bántani fognak, mert veled vagyok? Engem is meg fognak fenyegetni?

-Nem! Nem dehogy is! Téged nem!

-Nem tudom! -takartam el a szemeimet az egyik kezemmel.

-Mit?

-Semmit! Semmit nem tudok! -sírtam tovább. Alig bírtam abbahagyni. Olyan csönd volt a vonal végén, hogy azt hittem letette. -I-itt vagy még? -kérdeztem hüppögve a sírástól.

-Hhh... -Harry kifújta a levegőt. -Várj. -mondta halkan, majd hallatszódott, ahogy a készüléket letette valahova. Valami kemény dologra. Talán egy asztalra, talán egy... á! Nem is érdekel!
 Újra kitört belőlem a sírás, próbáltam csendesedni, de nem ment. Kiesett a telefon a kezemből, majd gyors utána kaptam és újra a fülemhez emeltem. Nem akarom, hogy megszakadjon a vonal! Nem akarom, hogy Harry letegye! Azt akarom, hogy elmondja, tényleg nem lesz semmi baj, és azt akarom, hogy elhiggyem neki! -Itt vagyok. -krákogott egyet.

-Én is. -vettem egy mély, szaggatott levegőt. Harry is hasonló képen tett.

-Abigale!? -kérdezte hosszú szünet után. Engem igazából nem zavarta ez a csönd. Sőt tetszett. Megnyugtató volt és szinte elaludtam a szuszogását hallgatva a telefonban.

-Igen Harry? -kérdeztem, miközben lehunytam a szemem. Most olyan szépnek tűnik a hangja. Hányszor álmodoztam azon, a gép előtt ülve, otthon, hogy majd egyszer velem beszél azon a gyönyörű hangján.

-Találkozzunk holnap is. -kinyitottam a szemeim.

-Szeretnél? -kérdeztem félve és beharaptam az alsó ajkam, miközben a szemeimet is a fülem mellett lévő telefon irányába fordítottam.

-Akarok.

-Én is. -vettem előtte egy szúrós levegőt. Szinte kaparta a torkom. Harry nem válaszolt azonnal, de tudtam, hogy fog. Hallatszott a levegő vételén.

-Félsz? -nyögte ki végül és én összeszorítottam az állkapcsomat. Rövid az időm, hogy válaszoljak. Van két választásom. Egy: ha azt mondom igen. Akkor azt fogja hinni, hogy gyenge vagyok és félek. Kettő: ha azt válaszolom, hogy nem. Akkor pedig tudni fogja, hogy hazudok és próbálok erősnek tűnni, tehát nem fogadom el a saját valómat.

-Nem tudom. -válaszoltam végül. -Fogalmam sincs.

-Holnap mikor találkozzunk? -kérdezte azonnal. Gondolom, meg akarta könnyíteni a helyzetemet.

-Nem tudom, még... még meg kell beszélnem Evelinékkel is.

-Akkor, majd írsz twitteren?

-Vagy írok egy sms-t! -nevettem hangosan.

-Azt inkább ne. Sokba kerül egy angol telefonra szánt sms. -mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Hát jó. -a plafont bámultam. -Megnyugodtál? -kérdeztem és tudtam, hogy ezzel biztos mosolyt csalok az arcára. Igazam volt. Harry elnevette magát és még így a telefonon keresztül is mosolyogni késztette a nevetése.

-Ezt még te kérdezed?

-Csak megkérdeztem. -vontam vállat magamnak.

-Nagyon elfáradtál?

-Most mire gondolsz?

-Az egész napra.

-A cipekedés meg a segédkezés nem volt olyan fárasztó, kényelmesek voltak a székek. -nevettem és ő is kuncogott. -Viszont régen nem sírtam már. És valószínűleg ma még fogok egyszer.

-Miért? -kérdezte és szinte egy oktávval fentebb ugrott a hangja.

-Mert... -kezdtem, de nem fogom befejezni. Nem mondhatom el neki, hogy ma valószínűleg szakítani fogok Dáviddal és valószínűleg meg fogom bánni. És valószínűleg ez egy kicsit miatta van. És valószínűleg el kéne olvasnom egy újabb könyvet, mert a szókincsem borzalmas. Valószínűleg. -Mert... -mondtam halkan és kedvesen. -Mert, ma még sírnom kell.

-Nem, nem kell!

-Harry, nyugi. Meg tudom oldani.

-Csak szólj, kérlek szólj, ha írtak neked bármit is! És ne...

-Olvassam el.

-Gúnyolódj csak. -mondta, de hallottam szavai mögött a pimaszságot.

-Nem gúnyolódom. -pislogtam és a plafon helyet a csillárt kezdtem nézni.

-Akkor majd írsz? -kérdezte.

-Igen, majd írok!

-Akkor majd írsz.

-Jó éjt Harry!

-Miért mondod? Még fogunk beszélni.

-De szépen kell elköszönni!

-Jól van. Akkor szép álmokat Abigale!

-Szia Harry!

-Szia Abigale! -és tartottam a telefont a fülem mellettem. Nem tettem le. Ő sem tette le. Elvigyorodtam és az alsó ajkamba harapva az arcommal egy vonalba hoztam a telefont. Még mindig megy a hívás.

-Szia. -suttogtam alig halhatóan, majd kinyomtam.


***

-De nem érted! Muszáj találkoznom vele!

-Nem, nem muszáj! -ordít most már Evelin is. -Együtt jöttünk ide azért, hogy együtt töltsük az időt. Nem holmi fiú banda tagjaival!

-Mint ha te nem lettél volna tizenhét éves!

-De voltam! És nekem nem volt híres barátom.

-Á, szóval akkor ezért már nekem sem lehet?

-Ezzel nem ezt akartam mondani!

-Ó, de hogy is nem! Irigy vagy! -ordítottam be neki a fürdőszobába, miközben az ajtónak támaszkodtam. Ekkor az ajtó kicsapódott, én pedig szinte, sőt teljes mértékkel mondhatom, hogy bezuhantam az ajtón. -Meg vagy veszve. Majdnem eltört a karom! -fogtam a bal csuklóm, ami igen csak sajgott.

-Jól jegyezd meg! -hajolt le hozzám, miközben köré volt tekerve a törölköző. -Én aztán minden vagyok, csak irigy nem! Ha irigy lennék, elhoztalak volna ide? Ha irigy lennék, elkísértelek volna a koncertre? Ha irigy lennék, bár mit is megtettem volna érted? Csak hogy tudd! A válasz erre a NEM! Az irigy te vagy Abigél! Mert sajnálod tőlünk az időt. Ha nem emlékszel Anna is itt van velünk. És ő nem az én, hanem a te legjobb barátod és szerintem nyugodt szívvel mondhatom, hogy annyit beszélgettünk az elmúlt napokban, hogy már én is tudok annyi mindent róla, mint te! Nem azt kérem Abigél, hogy szakítsd meg a kapcsolatodat Harry-vel! Csak időt kérek, amit ránk szánsz!

-Fogok rátok szánni időt! -álltam fel. -De nem holnap! Holnap találkozni fogok Harry-vel és még azokon a napokon is, amikor megkérdezi van-e kedvem! Mert nekem van kedvem vele találkozni. És mi még annyi meg annyi időt tudunk majd együtt tölteni! De nem minden nap vagyok Londonban! És a világ egyik fiúbandájának a tagja sem minden nap kérdezi meg tőled, hogy van-e kedved vele találkozni. Ha ez nekem megadathatott, akkor miért ne élhetnék vele?

-Ez az! Nem minden nap vagy Londonban! Itt is kellenek a mi közös pillanataink!

-De már voltunk együtt valahol! -üvöltöttem tovább, de Evelin elcsendesedett.

-Igazad van. -kulcsolta össze maga előtt a kezeit. -Elmentünk egy múzeumba, ahol ők szintén ott voltak. Megértem, ha nem akarsz velem jönni. De ha velem nem mész sehova, akkor mással sem fogsz. Holnap csak akkor teheted ki a lábad ebből a szobából, ha velem vagy. -már rá akartam bólintani, hiszen Harry-vel akkor megbeszélem úgy, hogy majd hívjon fel és csak úgy, véletlen szerűen találkozzunk, amikor Evelin még hozzátett valamit. -Egész nap! -emelte fel az ujját, majd visszacsörtetett a fürdőbe és rám csapta az ajtót.
Sóhajtottam egy hatalmasat és Annára néztem, aki megkövülve nézett engem a kanapéról. Fölvontam a szemöldököm.

-Ez nagyon durva. -szólalt meg. -Még soha nem láttalak ilyennek.

-Én sem magamat! Nem érdekel, akkor is találkozni fogok holnap Harry-vel.

-Hát persze. -mondta Anna, majd hátat fordított nekem és tovább kezdte nyomkodni a laptopot. Ezt nem hiszem el. Ennyire nehéz lenne megérteni a helyzetem? Nem is mondok semmit. Inkább csendben elvonulok a szobánkba, levetem magam az ágyra és szakítok Dáviddal. Igen. Ez tökéletes lesz. Ha lehet egyáltalán ezt mondani. Így tettem.

Abigél: Szia Dávid! Régen beszéltünk. Azt mondtad, majd írsz, míg kint vagyok. Húsz nap hosszú idő és már ez a hét is az, és igen sok dolog történt ez idő alatt. Próbálok rendesen és szépen fogalmazni. Bár nem tudom mennyire érdemled meg, hogy kulturált legyek. Ugye, már megbeszéltük egyszer azt, hogy megcsaltál. Nos, nem tudom, hogy ez megint megtörtént-e, de azt hiszem, jogosan háborodok fel azon, ha más lányok simogatják a... mindegy. Ha simogatnak. Megígérted Dávid! Megígérted, hogy nem fog többször előfordulni. Én még sem tudok hinni neked és nem is akarok. Ne írj vissza! Nem vagyok rád kíváncsi és nem akarom hallgatni a dumád. Egy szintre való vagy Zsófival, megérdemlitek egymást.
Befejeztem. És ez alatt azt értem, hogy a kapcsolatunkat. Bár voltak szép pillanataink, tudom, hogy ennek nem így kell lenni. Kár, hogy csak elérzelgősödöm, pedig nem akarok. Pont miattad nem. Talán még látjuk egymást. Szia.

Majd a facebookból azonnal kilépek. Anyáék sem írtak és mások sem kerestek, szóval fölösleges maradnom. Inkább föllépek twittere és írok Harry-nek.

Abigél: Szia Harry!

Harry: Hello Abigale! -Harry szokása szerint azonnal válaszol.
Harry: Na, mizu?

Abigél: Összevesztem Evelinnel. Azt hiszem, holnap nehezen fogunk találkozni.

Harry: Miért? Azt mondta, hogy nem találkozhatunk?

Abigél: Igen! :(

Harry: És mikor tudunk? :(

Abigél: Holnap! :D

Harry: Nem értem! Ne szökj el miattam. :)

Abigél: Nem is akartam! Ha holnap van egy kis szabadidőd, akkor ugorj el a szállodába. Én itt leszek.

Harry: Nem mész el sehova?

Abigél: Nem. Szóval, ha szeretnél és van kedved, eljöhetsz. Majd szólok mikor mentek el Evelinék, bár ha holnap is olyan programjuk lesz, mint ma, akkor nyolc előtt elhúznak.

Harry: Az van, hogy holnap így is úgy is szabadnapunk lenne, szóval ha neked jó, már nyolcra ott tudok lenni.

Abigél: Az nagyon jó lenne.
Abigél: Bár nem sok mindent tudunk itt fönt csinálni.

Harry: Majd beszélgetünk. Vagy filmet nézünk.

Abigél: Jól van! Akkor holnap nyolc!

Harry: Holnap nyolc! De már mész is?

Abigél: Fáradt vagyok.

Harry: Rendben, akkor tényleg menj. Jó éjt Abigale! -imádom, hogy elköszönésnél, mindig oda írja a nevem és annak ellenére, hogy mondtam, hogy hogy kell, nem úgy írja, ahogy kell.

Abigél: Szép álmokat Harry! -most kivételesen én vagyok az utolsó, aki elköszön. Lezárom a telefonom, majd összeszedem az alvós cuccom és bevonulok a fürdőbe. Jó egy kicsit kiáztatni a bőröm. Jól esik a meleg víz.
 Megmosom a fogam, majd figyelmen kívül hagyva a lányokat, ahogy ők is teszik velem, elhúzódok aludni. Elhelyezkedek az ágyban és lehunyom a szemem. De még mielőtt megpróbálnék erőlködni az alváson, magamhoz veszem a telefonom és a sötétben kikeresem a "kapcsolatokból" azt a 44-es számot, amin ma Harry hívott és elmentem a névjegyek közé "Harry" néven. Fő a változatosság! Vissza teszem a telefonom az éjjeliszekrényre, mert azt hiszem, hogy ettől a tollvonástól el fogok tudni aludni. Csalódnom kell. Így automatikusan a telefonomért nyúlok, majd a névjegyekből kikeresem Harry nevét, és írok neki egy sms-t annak ellenére, hogy ő azt mondta, ne tegyem.

Abigél: Szép álmokat! x -meg kell magam erőltetni, hogy oda írjam azt az "x"-et, de végül rá hagyom. Harry megérdemli.

Harry: Mondtam, hogy ne írj sms-t! Szép álmokat neked is! xx -visszateszem a telefonom a helyére, majd az ablak felé fordulva, nézem az utcát.
 Szokás szerint megbámulom az elhaladó embereket és jót mosolygok magamban azon, hogy ők nem látnak engem.
 Ez a kettő "x", amit Harry írt, arra emlékeztet, mint ha lépcsőzetesen haladnánk. Először ő köszön előre, aztán másnap én. Először, hogy kérdezi meg van-e kedvünk találkozni, aztán én. Először ő ír x-et, aztán én. Most ő írt először két x-et, holnap talán én fogok. Nem is tudom mit gondoljak erről az egészről. Ha ez egy kapcsolat lenne, azt mondanám róla, hogy tökéletes a tempó. Ha egy barátság? Akkor tökéletes barátság, mert az egyik rögtön ott van a másiknak.
 Elgondolkodom azon, amiket ma Lou mondott nekem. Vajon úgy értette őket, ahogyan én lefordítottam magamban? Vajon arra célzott, ahogyan én cselekedtem? Vajon jól cselekedtem? Megérte? Végig bírom majd csinálni? Nos, ma is tanultam valamit. A holnap, mindig válaszokat hoz!