10. Nap /1.: Ajtók és falak között.

Dobpergést kérek... ugyanis ma megkaptam a második követőmet! Nagyon szeretem a páros számokat. Ezt csak úgy "zárójelben" jegyzem meg. Szó ami szó, nagyon nagyon szépen köszönöm neki és most már mind a kettejüknek! Nekem nagyon sokat jelent az a kettő és szinte a fellegekben szárnyalok. Örülök, hogy egyre többen tartotok vele. Remélem, továbbra is kedveteket lelitek majd a soraimban!

A rész: A résznek nem ez a hivatalos vége, csak annyira jól sikerült, hogy úgy határoztam, ennek a résznek most itt kell befejeződnie. De kárpótlásul, a rész végére most olyan képet tettem, ami a következő részre lesz jellemző. De nem is húzom tovább a szót. Jó olvasást!:)xoxo

-Abigale! Abigale. -kedves és rekedt hangra ébredtem. Nyöszörögve nyújtóztam egy nagyot, majd a hang irányába fordultam. -Jó reggelt. -mondta mosolyogva, miközben a könyökén támaszkodott és másik kezével a hátam mögé dobta néhány tincsem.

-Neked is. -mosolyodtam el és meglepődtem, hogy az én hangom is rekedt volt. Harry kuncogott egy keveset, majd lefeküdt mellém, arccal az én arcom felé. Csak meredtünk egymásra hosszú percekig. Én elmerültem a szemeiben. Haja kócosan tapadt a homlokára, meg kéne már mosni. Hát ez érdekes. Nem gondoltam volna, hogy valaha is fogom így látni.

Félmeztelenül, kócosan, álmosan. Pedig egy normális, átlagos ember így néz ki, mikor reggel föl kel.
 Megdörzsöltem a szemeimet.

-Mennyi az idő? -kérdeztem, miközben fölültem.

-Fél hét. -mondta, miközben tenyerét a hátamra simította. Ekkor esett csak le, hogy még mindig nincs rajtam melltartó. Azonnal a paplanért kaptam és magamra húztam, miközben visszavágódtam a párnákra. -Nyugi. -nevetett. -Egész este néztelek, akkor ez már nem olyan gáz. -a válaszom erre az volt, hogy kikerekedett szemekkel felé fordultam.

-Miért nem szóltál, hogy vegyek fel valamit?

-Miért szóltam volna?

-Mert szólnod kellett volna! -öntött el a pír teljesen.

-Tudod mit, kimegyek. Csinálok valami reggelit, te meg addig öltözz fel. Jó? -kérdezte, miközben fölült az ágyban.

-Ühüm. -bólogattam a paplan alól. Harry értését kifejezve bólintott még egyet, majd miután nyújtózkodott egyet az ágy szélén, fölállt és boxerben kilépkedett a szobából. -Harry! -szóltam utána, bár jóval halkabb volt ez, mint egy kiáltás. Harry kis idő múlva újra föltűnt az ajtóban. Meg akartam neki köszönni a tegnapi napot. Mert a kiabálós dolgon kívül, mindent nagyon élveztem.

-Igen? -kérdezte, miután nem szólaltam meg, csak a plafont bámulva töprengtem valami más válaszon. Ezt nem így kéne elmondanom neki. Túl sima lenne, túl slampos lenne azután, hogy mit tett értem.

-Öm... merre van a fürdő?

-Itt rögtön jobbról. -lépett arrébb és a folyosó felé biccentett. -Kilépsz és itt mindjárt. -mondta, mire én bólogatni kezdtem és fölültem az ágyban.

-Rendben. Köszi. -mosolyogtam kínosan, majd mozdulatlanul megvártam amíg újra kimegy a szobából. -Harry! -a francba! Csak nem bírom ki, hogy ne szóljak utána! Hülye, hülye, hülye, hülye!

-Mond. -lépett be vigyorogva és ezúttal már meg is támaszkodott az ajtófélfában.

-Semmi. Semmi. -ráztam a fejem, miközben összeszorítottam az ajkaimat. Harry sóhajtott, miközben nevetve megrázta a fejét. -Bocsi. -kászálódtam fel az ágyban. Ezt ügyesen és precízen kell csinálni, mert a takarónak rajtam kell, hogy maradjon. Először fölálltam az ágyon, majd még jobban magam köré tekertem a selymes anyagot, aztán óvatosan leléptem az ágyról.

-Sikerül? -kérdezte, miközben szó nélkül kikotortam előtte a szobából.

-Persze. -vörösödtem el fülig, majd beléptem a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Ezzel kész is volnánk...
-A francba. -suttogtam, majd a fejemre csaptam. A ruháim kint maradtak. Összeszorítottam az állkapcsom, lehunytam a szemem és megmarkolva az ajtó kilincset, kinyitottam a fürdőszoba ajtaját. Már fel voltam készülve Harry mondandójára.

-Ezek nem kellenek? -nyújtott felém pár ruhát.

-De. De. -makogtam. Harry a kezembe nyomott egy fehér fölsőt és egy szürke alsót. Ebben csak is annyi a fura, hogy én barackvirág színű ruhában jöttem. -Ezekkel mit kezdjek?

-Vedd föl őket!

-De, ezek nem az én ruháim.

-De nem is mehetsz haza azokban, amikben tegnap voltál.

-Miért nem? Nekem megfelelnek azok. -néztem rá értetlenül. Harry elmosolyodott.

-Csak öltözz föl. -mondta, majd elindult a folyosó végén lévő lépcső felé.

-De ezek nagyok rám! -kiáltottam utána.

-Kisebb méreteket kerestem. A póló biztosan jó, a nadrágot meg majd megkötöd!

-De...

-Inkább köszönd meg! -fordult meg hirtelen a lépcsőnél és rám szegezte a szemeit, na meg a mosolyát.

-Jó. Rendben. -adtam be a derekam. -Köszönöm. -mosolyodtam el, mire Harry is hasonló képen tett, majd egy bólintás után leballagott.
 Én bevettem a fürdőt, majd tíz perc készülődés után készen is lettem. Fölvettem Harry ruháit, de persze a melltartómért vissza kellett mennem a hálóba, mert azt nem hozta ki és a takarót is vissza tettem az ágyra.

Lebaktattam a földszintre. A tegnapestéből nem sok minden rémlett, most találtam meg az előbb a táskámat az első emeleti folyosón. Mikor leértem, fogalmam sem volt, hogy merre menjek. Minden fele csak ajtók és krémes színű falak voltak, így az illatra bíztam magam. Bementem az első ajtón ami az utamba került, majd pár szobát és egy étkezőt elhagyva, elértem a konyhát, ahol Harry épen kezet mosott.

-Itt vagyok. -léptem oda a konyha közepén álló pulthoz, mire Harry felém fordult.

-Pont jókor. -mosolyodott el, majd a mellette lévő két tányérért nyúlt, amiken fém tető volt. Gondolom azért, hogy ne láthassam mit készített.

-Mi a reggeli? -kérdeztem én is mosolyogva.

-Az mindjárt kiderül. -került ki, majd a fejével biccentett, hogy kövessem. Átmentünk a konyhából, az előtte lévő szobába.
 Hatalmas, sötétbarna fa asztal, körülötte fehér párnás székekkel. Harry letette a két tányért egymás mellé és megállt az asztal előtt. Én mellé léptem és mivel még ő sem ült le, ezért én sem. -Foglalj helyet. -vette ki a kezemből a széket, majd kihúzta előttem. A pólóját szorongatva ültem le, majd kényelmesen közelebb húztam magam az asztalhoz. Harry leült mellém, majd azonnal fölpattant.

-Valami gond van? -kiáltottam utána, ahogy visszarohant a konyhába. Fél perc múlva két kanál kíséretében tért vissza.

-Ezekre még szükségünk lehet. -vigyorgott, majd  kezembe adta az egyiket.
 Az asztalra még méz, kakaópor és cukor volt kikészítve. Mi lehet ez?

-Most már megnézhetem? -kérdeztem kíváncsian.

-Ha nagyon akarod. -vont vállat. Lekaptam a tányér tetejéről a fém tetőt és elnevettem magam.

-Tejbegríz?

-Mi a baj vele? -kerekedtek ki a szemei.

-Semmi! -ráztam a fejem még mindig vigyorogva. -Nagyon jó.

-Az meg már más kérdés, hogy finom-e! -mondta és ő is levette a sajátjáról a fémtetőt. -Mit kérsz rá?

-Kakaót! -nyúltam a műanyag doboz után.

-Gondoltam.

-Miért, mi mással kéne enni a tejbegrízt?

-Mézzel!

-Ne már! Ki eszi mézzel a tejbegrízt? -ráztam a fejem, miközben megszórtam az enyém tetejét kakaóval.

-Mondjuk mi. Angolok.

-Angolok! -forgattam meg a szemeimet, majd összekevertem az egészet.

-Most komolyan összekeverted? -tette le undorodva a kanalat a tányérjába, amiről a mézet csöpögtette.

-Miért? -értetlenkedtem, miközben bekaptam az első kanállal.

-Undorító.

-Nem is! Finom!

-El tudom képzelni. -forgatta meg ő is a szemeit.

-Jó, akkor kóstold meg! -háborodtam fel, majd egy adagnyit felé emeltem.

-Nem fogom megkóstolni.

-Na, gyerünk! -noszogattam.

-Isten ments!

-Én is megkóstolom a... mézeset... -húztam el a szám. -Ha te is megkóstolod ezt. -Harry bekapott egy falatot a sajátjából, majd gondolkodóba esett. Szépen próbáltam felé pislogni, hogy meghassam. -Kérlek.

-Na jó. -adta be a derekát, majd közelebb hajolt. Mosolyra húzódott a szám ezt látva. Nyeltem egy nagyot, majd a szájához emeltem a kanalat, ő pedig bekapta.

-Azért... na... a kanalat add vissza! -húzgáltam a kanál egyik végét, mert a másik még mindig Harry szájában volt.

-Ü-Üm. -rázta meg a fejét. Gyors taktika váltás után, egyszerűen az oldalába nyomtam az ujjam. -Ah! -ordított fel és rögtön kiköpte a kanalat.

-Na ugye?

-Megvesztél? Csoda, hogy nem lyukadt be az oldalam.

-Nem volt az olyan vészes. -legyintettem, majd végre falatozni kezdtem.

-De most te jössz. -nyújtotta felém a kanalát.

-Nem szeretem a mézet.

-Engem meg nem érdekel. Megbeszéltük. -húzogatta a szemöldökét, mire nagy nehezen lenyeltem az undoromat és bekaptam a kanalát. -Na? -kérdezte, miután már egy ideje ízlelgettem a számban a mézes trutyit, de még nem nyeltem le. Elmosolyodtam. -Ugye megmondtam, hogy finom!? -nevette el magát, majd vissza fordult a tányérjához. Képtelen voltam lenyelni. Megfogtam a szalvétámat, majd merő egyszerűségből, beleköptem. Harry elborzadva kapta felém a fejét. -Ugye ezt most nem mondod komolyan? -dobta le az asztalra a kanalát.

-Nem mondom. -vontam meg a vállam incselkedően, majd gyors bekaptam egy kanállal a sajátomból, hogy végre eltűnjön a számból a méz íz. Mikor újra Harry felé fordultam, láttam rajta, hogy valamit forral. -M... -nyeltem le gyors azt, ami a számban volt. -Mi az? -kérdeztem érdeklődve és közben végig néztem magamon. Mikor nem találtam semmi kifogásolni valót mert, hogy idő közben meggyőztem magam arról, hogy van rajtam melltartó, akkor újra Harry szemébe néztem, aki széles mosolyra húzta a száját.
 Tudom már mi következik. -Csak is azért köptem ki, mert nem szeretem!

-Na igen, persze. -állt föl és egyik kezével megtámaszkodott az asztalon.

-Most mit akarsz? -álltam fel a szék másik oldalára. Így köztünk volt az én székem. Harry ellökte magát az asztaltól, majd gondolom értem akart nyúlni, csak én addigra fölültem az asztalra és átlöktem magam a másik oldalra.

-Nem fog fájni! -röhögött utánam, ahogy kiszaladtam a konyhából. -Abigale!

-Hozzám ne érj! -röhögtem, miközben nekiiramodtam a háznak. Kiértem a nappaliból az előszobába, és mivel az emelet az túl kicsi, ezért a mellettünk lévő ajtón szaladtam be, ami szintén valami társalgó lehetett. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, majd settenkedve a fapadlón, átszaladtam az ebből nyíló szobába.

Ujjaimmal megmarkoltam a fekete ajtónak a kilincsét, majd kinyitottam. Először szét sem néztem, majd már csak akkor, mikor becsuktam magam mögött az ajtót. Nem igazán láttam, a szobában félhomály volt.
 Egy gardróbnak saccolom. A polcokon lévő cipőkből és sapkákból gondolom.
Megkerültem a szoba közepén lévő fa asztalt, amin egy fekete váza volt meg virágok, majd a cipőkhöz léptem. Egy csomó cipő van itt. Vagy ötven pár. Ehhez képest Harry kettőt használ, bármilyen is az időjárás. És honnan vannak ezek a sapkák? Nem is sapkák ezek, hanem kalapok! Meg egyáltalán miért, amikor Harry-n még egyet sem láttam? És amúgy is, ha a cipőket is megnézzük, egyik sem az ő stílusa?

Gondoltam bebújok az egyik szekrénybe, biztos ami biztos, hogy ha már Harry ennyire játszós kedvében van. A sapkák melletti egyik szekrényhez léptem, majd megfogtam a kulcsot és óvatosan elfordítottam a zárban. A kulcsot tovább fogva kinyitottam az ajtót, és pont mikor már meztelen talpammal akartam a szekrénybe lépni, megpillantottam valamit. Vagy is valamiket.
 A szekrény ajtaját. Az ajtón, belülről iratok voltak egymás fölé- s alá ragasztva. Kézzel írt lapok. A félhomályban nem igazán tudtam kivenni, hogy mi van rajtuk. Amúgy is angolul voltak írva és még az a jellegzetes felnőttes kézírás is rá tett egy lapáttal.
 Szemem gyorsan futtattam végig a külön féle színű lapokon, majd mikor az ajtó tetejéhez értem, megálltam.

Ez nem felnőttes kézírás volt. Még csak nem is csúnya. A lap fehér volt, vagy krém színű, de világosan ki lehetett olvasni a tetejére írt, két szóból álló mondatot.

-Kedves Apa!-

 Nagyot dobbant a szívem. Hova keveredtem? El akartam olvasni, hogy mi lehetett a két vastagon kiemelt szó alá írva, hogy ki írta is kinek és még is miért van ide a szekrénybe ragasztva? De túl sötét volt hozzá és túl szorosan futottak a sorok a papíron. Képtelenség volt. Akár hogy pipiskedtem, akár hogy hunyorítottam, a betűk nem váltak szét előttem.
 A szoba lassan megtelt világossággal és mikor az ajtó a falnak csapódott, összerezzentem.

-Abigale! -szólt Harry. Hangja csak úgy zengett a szobában. Pont mint tegnap este. Most tökéletesen ráláttam a lapra. Minden szavát el tudtam volna olvasni, de már nem volt rá időm. Így még sarkam visszahelyeztem a földre, a lap aljára írt dátumot és nevet tudtam csak helyre tenni.

 -14. január, 2001. Harry.-

Egy kisgyerek írta alá a lapot.

Lehajtottam a fejem. Harry dübörgő léptekkel mellém jött, majd becsapta előttem a szekrény ajtót. A mozdulattól keletkezett levegő a hátamra fújta a vállamra esett tincseimet. Harry kulcsra zárta az ajtót, majd zsebre dugta a kulcsot. -Most nem vagy jó helyen! -mondta szigorúan. Összeszorítottam az állkapcsom, majd anélkül, hogy a szemébe néztem volna, elindultam kifele. Mivel most volt fény a szobában, megpróbáltam kifele menet szétnézni. Azt hiszem, hogy amit én elsőnek vázának neveztem, az nem is volt az.

Egy urna volt az asztal közepére helyezve, körülötte fehér, elszáradt virágok. Az urna fekete volt és tetejét egy porcelán rózsa díszítette, ami szintén fekete volt. Azt hiszem, tényleg rossz helyen vagyok. Mikor kiléptem a fekete ajtón, megálltam előtte, és lehajtott fejjel vártam, hogy Harry is kiérjen.
 Becsukta az ajtót, majd felém fordult. Csak a lába ujjait láttam.
-Nyugodtan a szemembe nézhetsz. -mondta. Hangja normális szinten volt, bár kedvességnek a nyomát sem láttam.
 Nem merek, egyszerűen nem merek a szemébe nézni. Nem tudom megtenni. Nyeltem egy nagyot.

-Azt hiszem, jobb lesz ha megyek.

-Nem kell még menned. -fogta meg a kezem és kihúzott az előszobába. -Még csak nyolc óra. Tízre vagy hazarendelve.

-Nem Harry! -ráztam meg a fejem és kikaptam a kezéből a kezem. -Jobb lesz... ha most megyek. -nyomtam meg a hangsúlyt, majd megfordultam és fölmentem az emeletre. Utamat a szobájába vettem és megfogtam a ruhám. Már éppen indultam volna a fürdőbe, hogy visszavehessem a ruhám, mikor Harry-be ütköztem az ajtóban. Arcán egy pimasz mosoly ült. -Ez nem vicces Harry. -tettem csípőre a kezem.

-Miért veszed vissza a ruhád? -támaszkodott meg az ajtóban, hogy én biztos ne tudjak kimenni rajta.

-Mert haza megyek.

-És?

-Ne tereld a témát!

-Miről?

-Mindenről! Erről! -fakadtam ki. -Csak... egy... szeretnék hazamenni. -temettem az arcom a tenyerembe.

-Kérlek, maradj még. -nyúlt a kezemért. -Tegnap este alig tudtunk beszélni.

-Ott vacsoráztunk az étteremben! -juttattam eszébe azt, hogy annyit nevettünk, hogy izomlázam van.

-De attól még...

-Amit még szintén meg sem köszöntem. -ráztam meg a fejem sírva.

-Miért kéne...

-Mert meg kell. Te itt... itt vagy... én meg csak követlek és bólogatok és nem mondok semmit, mert nem tudok mit mondani, pedig akarok és van is mit mondanom, csak nem tudom, hogy hogy és... -és ekkor belém fojtotta a szót. Megragadta a derekamat, majd olyan hirtelen rántott magához, hogy még időm sem lett volna tiltakozni. Nem kellett lábujjhegyre állnom. Harry lehajolt hozzám és ajkait olyan erővel nyomta az enyémekre, hogy már csillagokat láttam. Ajkai forróak voltak és puhák. Ismét éreztem az enyhe borostát az orra alatt, amit nem is tudom, hogy hogy érzek minden alkalommal, mikor nem is látszik. Egyik kezével az ujjait az oldalamba mélyesztette, másikkal pedig megmarkolta a pólója alját.
 Hagytam, hogy kezemből a ruha a földre hulljon.
 Karjaimmal átfogtam Harry nyakát és akkor sem ellenkezdtem, mikor ő fölemelt és én a dereka köré fontam a lábaim. Olyan erősen és olyan biztosan tartott. Nem féltem és átakartam minden boldogságom adni neki. Ő a legcsodálatosabb srác a földön.
 Ajkai lassan mozogtak az enyémekkel. Időnként elszakadtunk egymástól egy-egy pillanatra, csakhogy levegőt tudjunk venni. Ujjaimmal végigszántottam kócos haját, majd mikor a feje tetejére értem, kissé meghúztam a tincseit.
 Harry halkan felnyögött és háttal nekidőlt a falnak. Csípőjét kinyomta, így már én is sokkal kényelmesebben kapaszkodtam rajta.
 Szája elnyílt, majd nyelvével benedvesítette az ajkaimat. Számat lágyan kinyitottam és Harry élt is a lehetőséggel. Nyelve lassú táncra hívta az enyémet.

-Mond... hogy maradsz még. -szakadt el hirtelen az ajkaimtól, mire értetlenül meredtem rá. Lihegett a csókok után.

-Mondom. -mosolyodtam el, majd kezeim közé fogtam az arcát és fejét az enyémhez húztam. -Ha mondod, hogy maradjak. -haraptam be az alsó ajkam és kuncogva vártam a válaszát, mert Harry közben csücsöríteni kezdett. Azt hitte már is megcsókolom.

-Maradj. -mondta, majd azonnal letámadott. Fölsikítottam, mikor ő ellökte magát a faltól, én pedig majdnem leestem róla. -Foglak, nyugi. -nevetett, majd az ágyhoz vitt. Letett rá, majd fölém mászott és fojtattuk a csókokat. És csókolóztunk. Hosszú perceken, hosszú órákon keresztül. Csak mi voltunk, és nem zavart minket semmi.

A következő részben: